ERDŐALJA - 25 .teljesíténytúra



Bakonyszentlászló - Fenyőfő - Pápalátókő - Porva-Csesznek
 Cuha völgy - Vinye - Bakonyszentlászló

2006.08.26.


Bevallom, voltak előítéleteim, mikor erre a túrára készülődtünk, de belevágtunk mert bíztunk a Bakonyban, annak természeti szépségeiben és nem is csalódtam !

Ez a ttúra MÁS mint egy hagyományos rendezvény, bizonyára van aki nem ezt a stílust kedveli de nekem tetszett!
A hajnali indulás után 2 órás autókázással értünk Bakonyszentlászlóra itt a polgármesteri hívatal mellett biztonsággal lehet parkolni. Közben a lassan szállíngózó túratársakkal megkerestük az egykori Eszterházy kastélyt ami jelenleg iroda és türelmesen vártuk a rendező érkezését. Gábor aztán be is robogott akkor még egészben lévő biciklijén és kis késéssel a kiírt indulási időponthoz képest de elrajtoltunk. Ez a ttura egy kicsit laza volt, a "tömegrajt" után gyorsan átballagtunk a Fenyőfő melletti ősfenyvesbe ami nagyon szép és már régen szerettem volna megnézni. Az első ponton efemm és Padler nagyon rutinosan végezte a dolgát és még konyakosmeggyel is kínálták a résztvevőket, itt mi egy kicsit elszakadtunk a "tömegtől" mert megkerestük a GCfnny geoládát és sikeresen regisztráltuk is a találatot. Tovább haladva a zöld sáv jelzés vezetett a Pápalátó kő felé majd az ebből kiágazó zöld csúcs jelen símán felkapaszkodtunk a csodálatos kilátópontra. A pontőr egy sajnálatos bicikli malőr kapcsán sajnos nem ért ide, de erről később.
A csúcson fényképezés , kilátásban valő gyönyörködés után a nagy szikla alatt megnézve a kis barlangokat elég sokáig kerestük a GCPALA geoládát és meg is lett. Mivel ez a nemzetközi geocaching mozgalomban is bejegyzett láda elhelyeztük benne a Karil által előző nap egy másik ládában talált Royal Milk Truck TB-t, aki Londonból érkezett, s várakat kastélyokat szeret látogatni.
Mi megmutattuk neki a cseszneki várat és a Bakonyszentlászlón található Eszterházy kastélyt :-)
A túra eltévedés szempontjából egyik kritikus szakasza következett ezután hiszen a zöld sávról le kellett térni és jelzetlen úton haladtunk néhány km-en. Természetesen térképpel felszerelkezve lehetett követni a kijelölt útvonalat és nem is volt gond rendben elértük a piros keresztet, majd ezen simán leereszkedtünk a Hódos ér völgyébe ahol a sárga sáv jelzés elágazásánál már várt ránk Gábor, biciklijének egyik pedálja elhagyta a járművet ezért nem tudott feljutni a Pápalátókőre pontőrködni. Itt természetesen pótolta. Ez a szakasza a túrának már a GCuha geoláda birodalma egy kis segítséggel ezt is begyüjtöttük.A Sárga sávból kiágazó sárga + -en értünk fel a kopasz hegyre. Itt elkövettem az a hibát, hogy nem figyeltem a térképre és mentünk a többiek után ! Ennek következtében egy 9 fős sikeresen eltévedő csapat tagjává váltunk és még a Ferencházi vh. on is túlmentünk . Néhány száz méter után sikerült visszafordítani a csapatot és a vh.-nál ujabb eltévedőkbe futottunk bele , többek között az egyik legifjabb még "hátizsákban" utazó túrázóba. Visszatérve a jelzett útra gyorsan leértünk Porva - Csesznek vasútállomásra.
A KDP pecsétemet ezúttal sem sikerült bepótolni:-( az állomás kihalt , zárva van, a büfé sem volt nyitva. A szemközti épületben korábban negatív tapasztalataink voltak ezúttal viszont egy kedves család volt ott akik saját vízkészletükből készséggel kisegítettek minket. Rövid pihenő után következett a Cuha szurdokvölgye a patakon való átkelésekkel, és gyönyörű szikla alakzatokkal ,a hangulatos vasúti létesítményekkel, majd Vinye előtt a tanösvénnyel táblákkal stb. Nagyon szép ez a völgy remélhetőleg sikerül elérni, hogy az egyik legszebb magyar vasútvonal életbenmaradjon !
A Cuha szurdokban nem találtuk meg a pontőrt , mint az Index fórumban irja elhagyta a posztját és hazautazott nem várta meg a csapat végét. Mivel a túra eddig is eléggé laza szervezésű volt mi is lazára vettük a teljesítést és mentünk tovább :-)
Vinyére is besétáltunk ahol a Pokol csárda rendben üzemel , de mi a megszokott kis szemben lévő kocsmába mentünk ismét új neve van de most nem jut eszembe, a sör viszont jó és a kávé is. Itt várpalotai kerékpáros túrázókkal találkoztunk és kicseréltük élményeinket.
Innen már nem volt messze a cél a piros kereszten sikeresen elhaladtunk az utolsó ellenőrző pont mellett és amikor rájöttünk, hogy beértünk Bakonyszentlászlóra azért bejelentkeztünk telefonon Padleréknál, hogy ránk már ne várjanak. A célban, csoki , gratuláció, kézfogás, szép kitűző, és már indulhattunk is haza.
A túra igy utólag szép és jó benyomásokat keltett, nem egy hagyományos rohanós teljesítménytúra volt , az Északi Bakony legszebb részein vezetett és inkább emlékeztetett egy hagyományos túrára a lazasága miatt, szükség volt tájékozódási képességre és térképre is de egy kis figyeléssel simán bejárható. Akik szeretnek nyitott szemmel járni a természetben, akik szeretnek szép dolgokat látni és ismerik a térképet is azoknak tudom ajánlani ezt a túrát.


Bakonyszentlászló templom

Eszterházy kastély



Másik templom



'Nevezés"  a Rajtnál



Fenyőfő ősfenyves


A tündér



A pápalátókő felé


Kilátás a tetőről


Barlangocskák 1

Barlangocskák 2

Royal Milk Truck TB

Gémeskút maradvány

Itt még jó uton

Itt már eltévedtünk

Porva - Csesznek vm.

Alagút

Cuha

Alagút

Viadukt

Tanösvény

.... kocsma

Visszaértünk

Kulcsosház

A Főrendező a Célban

Bakonyszentlászló:

A falu az egyik legnépszerűbb bakonyi kirándulóhely. Híresen szép erdők övezik, és több barlang is található a környéken.

Bakonyszentlászlót a hagyományok szerint Szent László király alapította; Szentlászló néven 1437-ben említik első ízben. A török korban elnéptelenedett, majd német és magyar telepesek érkeztek, akik külön részre építkeztek. A két falu, Németszentlászló és Magyarszentlászló 1892-ben egyesült, s akkor kapta mai nevét. A vasút 1896-ban érkezett ide, ez indította meg az ipar fejlődését: a téglaégetés és a fafeldolgozás-erdőművelés fontos szerepet játszott és játszik a falu fejlődésében.

A település megközelíthető közúton: a 8-as útról Veszprémnél kell letérni a 82-es útra, vasúton: a Győr-Veszprém vasútvonalon.

Evangélikus templom:

< style="color: rgb(102, 51, 51);">A templom középkori eredetű, feltehetően a XIII. században építették. 1816-ban átépítették, akkor kapta barokk vonásait. A főbejáratnál láthatók a hajdani román stílusú templom kapubélletének töredékei.A templom szentélye egy nyolcszög három oldalával zárul. Tornya órapárkányos, hegyes sisakkal. Bejelentkezéssel látogatható.

Római katolikus templom (Szent László)

< style="color: rgb(102, 51, 51);">A Szent László tiszteletére szentelt római katolikus, ún. kerek templomot 1779-ben emeltette az Esterházy család, 1993-ban felújították.A templom oltárképe Szent Lászlót ábrázolja, Anton Zolinger munkája, a stációk Szecskó Tamás alkotásai. A faragott fa sekrestyeszekrény népies, a főoltár és a szószék copfstílusú.


Fenyőfő:

Ösfenyves:

Fenyőfő nevezetessége a védett, csodálatos, homoki ősfenyves. Tudományos jelentősége már 200 esztendeje ismert: az Európa-hírű tudós, Kitaibel Pál 1799-ben hívta fel rá a figyelmet.
Az ősfenyves állománya az őshonos erdeifenyő, amely 12-15 ezer évvel ezelőttről maradt fenn. Érdekessége, hogy száraz futóhomokon él, ehhez alkalmazkodott a fenyőfa. Az ősfenyves Fenyőfőtől Bakonyszentlászlóig terjed, megtekintése különleges élményt kínál. A fenyőfák között áll a Kitaibel Pál emlékére állított kopjafa.