OKT.Nagymaros - Hegyestető -
Törökmező - Kóspallag
2007.03.31.
16 km
Börzsönyi kéktúrázásunkat úgy
kezdtük, ahogy illik, Nagymaros vasútállomástól. Itt a dátumos MÁV
pecséttel gond nélkül igazoltuk a túra szakasz megkezdését, bár egy
kicsit sorba kellett állni, ugyanis ezen a napon volt a Julianus
teljesítménytúra , igy voltunk néhány százan az állomáson. A települést
a régi iskola és templom érintésével hagytuk el majd
felballagtunk Hegyestetőre, a tt. résztvevői változó tempóban
kerülgettek bennünket szinte végig a túrs során, de nekünk nem
volt sietős.. A jelzések szép újak jól, követhetők , a Julianus
Kilátónál a ttura alkalmi pecsétjét is begyüjtöttük, a geoládát viszont
nem találtuk meg:-(. A toronyból nagyszerű a kilátás a Duna-kanyarra,
nem szabad kihagyni! Nekünk a következő pecsételőhely a
Törökmezőn volt itt a szabványos gumi pecsétet a kis büfében
készségesen átadták. Érdemes egy pillantást vetni a ház előtti mini
állatkertre és a növényházra is. A romokban álló tanösvényen
ereszkedhetünk le a kis tó partjára , a geoládát itt sem találtuk meg
de a tó szép , békés horgász terület. Kóspallag felé
közeledve az országúton vezet a kék egy rövid szakaszon , itt elváltak
útjaink a ttúrázóktól , mi azért egy szép Julianus barát
pecsétet benyomattunk a pontőrökkel a kéktúra füzetbe is. A TIFFANY
Sörbár kiváló egység benyomását keltette, kaptunk céges pecsétet is a
sör és a kávé mellé . Ennek örömére itt abba is hagytuk a
kékezést és visszamentünk busszal Kismarosra . Börzsönnyel való
ismerkedésünkből nem akartuk kihagyni a Királyréti erdei vasútat
, ami korábban a Börzsönyi úttörővasút névre hallgatott. Az egykori
Emléktábla tábla - nagyon helyesen - ma is a helyén van. Az
állomás előtti fagylaltozót viszont nem igazán ajánlom , 100 Ft/gombóc
árért már fagyit is adhatnának. Mi valami rossz utánzatot kaptunk,
tudtam én , hogy a sörben nem csalódhat az ember. Na de a fagyira az
már nem igazán passzolt ! Szép ez a kisvasút és talán ha a vegetáció
egy kicsit dúsabbá válik még szebb lesz! Az utólsó vonat
viszont nem jön le a hegyről , igy visszafelé buszozni kell !
Nagymaros a
Vendégváró szerint:
Nemcsak a Duna, de a Börzsöny is a
település vonzerejét jelenti. Számos turistajelzés indul Nagymarosról
közeli és távolabbi túracélpontok felé.
A Nagymaros főtere alatt talált római
kori leletek (lakóház alapja, tűzhely) a település korai eredetéről
tanúskodnak. Egy 1257-ben kelt oklevél Morus néven említi. Máig tartó
gyarapodását az 1715 és 1735 között betelepített német telepesek
indították el, akik a város nevét egyszerűen lefordították:
Grossmarosch.
A város a legújabb kori történelemben
arról nevezetes, hogy a település melletti Duna-szakaszon épült volna
ki az 1970-es évek végén Szlovákiával közösen tervezett Bős-Nagymaros
vízlépcső gátja. A környezetvédők nyomására a rendszerváltozást (1989)
követő években a politika elállt a vízlépcső megépítésének szándékától,
és a már elkezdett munkálatokat leállították.
A városi címét 1996-ban visszakapott
településen élt az író, Afrika kutató és vadász Kittenberger Kálmán.
A Nagymaros melletti Hegyestető 482
méter magas csúcsáról, a Julianus-kilátóból nyílik a legszebb kilátás a
Dunakanyarra.
A település a 12-es úton fekszik. A
Duna túloldalán, vele szemben található Visegráddal komp köti össze.
Vasúton a Budapest-Szob-Stúrovo (Párkány) vonal vonataival érhető el.
Kóspallag község
honlapjáról:
Kóspallag község a Börzsöny hegység
települései közül a legfiatalabb, ezért nagy múlttal nem rendelkezik,
így tudtuk ezt az elmúlt év nyaráig amíg az MTA - Régészeti tanszéke
ásatások során Honfoglaláskori temetőt talált, amelyből négy sírhelyet
feltártak és eredeti női illetve férfi csontvázakat találtak saját
edényekkel, valamint az akkori kornak megfelelő bronzból készített
ékszerekkel. Jelenleg vizsgálat alatt vannak és majd ezután át kell
értékelnünk településünk történetét a jelenlegi tudomás szerint. A
XVIII. században Mária Terézia uralkodása alatt Gróf Grassalkovich
Antal telepítésével keletkezett lakóinak egy része Tót volt, de
nagyszámú német telepesek is laktak itt. Alapvetően katolikus vallásúak
voltak, hiszen a templom is ebben az időben épült, de csak 1804-ben
szentelték fel.
Mivel fiatal községről lévén szó
ezért középkori emlékekkel nem rendelkezik, csupán a falu déli részén
áll egy kőkereszt amelyet a Napóleoni háború 1807-1809-es éveiből való.
Itt volt ugyanis a Márianosztrai kolostor hadikórházának temetője és
innen maradt meg a kőkereszt. A községből délre a Vác felé vezető úton
kb. 2-3 km-re találjuk egy kis domb tetején az egykor - "Bíber várnak"
nevezett őrtorony maradványait, feltárva 1984-ben lett. A Bíber várral
szemben az út jobb oldalán található a középkori Pálos kolostor romjai.
Ez a kolostor a Márianosztrai anyakolostor gazdasági része volt. Mint
tudjuk a szerzetesrendeket II. József császár felosztotta így ez a
kolostor tönkre ment, az anyagát a környező települések lakói elhordták.
Községünkben neves személyiségek,
híres emberek nemigen találhatók, művészet iránt érdeklődők nem
maradtak meg a településen. A régi mesterségek közül így a kosárfonás
még ma is megtalálható, de már csak elvétve. Más hagyományőrző
tevékenységet nem folytatnak napjainkban. Híres személyisége
községünkben "Fekete Imre" akiről az Általános Iskola is kapta a nevét.
Battyán Lajos miniszterelnökkel együtt végezték ki, mert a történelem
szerint a császári pénzszállító futárt fogta el, a pénz elvette tőle és
szétosztotta a favágók között. A történelem és a szájhagyomány nem
egyezik, de van ez máshol is így.
Községen belül egy műemlék jellegű
templom van amelynek külső és belső felújítása, valamint a
környezetének rendezése a közlemúltban fejeződött be, de a támfalépítés
még most is folyamatban van.
Községünk egyébként turisztikai
szempontból igen jelentős szerepet tölt be. Innen lehet megközelíteni a
Börzsöny hegység minden turisztikai útvonalát és minden látnivalóját.
A Kisinóci Turistaház 1,5 km- re van
a falutól, közúton közelíthető meg télen-nyáron, szállás és étkezési
lehetőséget biztosít 30-50 személy részére. Tovább menve a
Nagyhideghegyi Turistaházban gyalogtúrával lehet feljutni ahonnan át
lehet menni a Csóványosi kilátóhoz 935 méter magas, onnan északnyugat
irányban Nagyirtáspusztai Szent Orbán fogadó várja télen-nyáron a
vendégeket. Kulturális étkezési, szállási lehetőségekkel. A felújított
fogadó 100- 150 fő részére biztosít kényelmes szállási és étkezési
lehetőséget. Megközelíthető a községtől 7 km-re közúton gépkocsival,
turistaúton gyalogosan egyaránt. A jövőben Nagybörzsönytől is az erdei
kisvasúttal, amely ritka élményt nyújt az erre látogatóknak. A község
délnyugati irányában található még a "Rablótanya" elnevezésű kulcsosház
ahol 20-25 fő részére télen-nyáron szállás, szabadidős foglalkozásokat,
túralehetőségeket és egyéb természeti kincsek után érdeklődők számára
biztosít megfelelő programokat. Kismaros felé vezető út mentéin,
megtalálható a horgásztó, ahol egész nyáron e sport kedvelői is
hódolhatnak szenvedélyüknek.