A Balaton - Közép- Európa legnagyobb
sekély vizû tava - tektonikai süllyedésekkel keletkezett, mintegy 25
ezer évvel ezelõtt. Ebbe nyúlik be a Tihanyi- félsziget, amely a tavat
két medencére osztja. A mediterrán táj markáns képét a vulkanikus erõk
évmilliókkal ezelõtt alakították ki, amelyrõl napjainkban a két óriási
méretû kalderra tanúskodik. E krátermaradványokban alakult ki a Balaton
vízszintjénél magasabban fekvõ két lefolyástalan tó, a horgászok
kedvelt helye a Belsõ- tó, és a vízimadarak paradicsoma a Külsõ- tó.
A vulkanikus utótevékenység során feltörõ több mint száz gejzírkúpot
formáltak a félsziget területén, közülük a legszebb az Aranyház, aminek
fehér szikláit napfényben aranysárga zuzmó borítja.
A geológiai érdekességek mellett a ritka növények és állatok élõhelye
is a félsziget, amit 1952- ben - Magyarországon elsõként - tájvédelmi
körzetté nyilvánítottak.
A félsziget területén feltárt régészeti leletek igazolják, hogy azt már
az õskor óta emberek lakták. A bronzkor, a vaskor és a római kor népei
különösen kedvelték ezt a víztõl védet helyet. A rómaiak Lacus Pelsonak
nevezték a Balatont, amelyben Tihanynál vízi átkelõ hely is volt.
A középkorban történt a mai Tihany település õsének a megalapítása,
amikor 1055- ben I. András király itt építette meg a királyi család
temetkezõhelyét és föléje monostort, amelybe bencés szerzeteseket
telepített. Ezzel vette kezdetét a bencés apátság élete. A 13.
századtól az apátság konventje oklevelek kiállítására feljogosított
hiteles hely (locus authenticus) volt. A 16- 17. századi török háborúk
idején várrá alakított monostor elpusztult, de a 18. században barokk
stílusban újjáépült, azóta a félsziget keleti ormán, a Balaton felett,
Tihany õsi jelképe. Néhány éve ismét a bencés szerzetesek a barokk
apátság tulajdonosai és a Bencés Apátsági Múzeum fenntartói.
Tihany nem csak a Balaton, de Magyarország gyöngyszeme is, az 1960- as
évek óta hazai és külföldi turisták által tömegesen látogatott hely.
Vonzereje elsõsorban az apátsághoz kapcsolódó történelmi és kulturális
emlékek, valamint az egyedülálló természeti környezet ötvözve a Balaton
kínálta felüdüléssel.
Újlaki templomrom
A félsziget déli csúcsánál, révhez közeli egykori révészfalu emlékét
õrzi a templomrom, az egyenes záródású szentély fala ma is áll
A Szarkádi-erdõ
A félsziget peremének hegyei nagyrészt erdõvel borítottak, ezek
legszebbje a délnyugati oldalon fekvõ Szarkádi-erdõ.
Jellemzõ faállománya a csereskocsánytalan tölgyes, melybe molyhos
tölgy, virágos kõris, mezei juhar és a mezei szil elegyedik. Néhány
különleges tölgy is él itt, így az olasz tölgy.
A gazdag cserjeszint alatt sok értékes lágyszárú növény él. A
szarkádi-erdõ állatvilágának jellegzetes tagja a védett nagy hõscincér,
a szarvasbogár, a pettyes gõte és a barna ásóbéka. Gyakori hüllõfaja az
erdei sikló, a madarakat a fekete harkály, a zöld és szürke küllõ, a
nappali ragadozók közül a karvaly, az éjszakaiak közül pedig egy igazi
délszaki ritkaság, a füleskuvik képviseli.
A Szarkádi-erdõ déli részén, a mai rév fölött található az egykori
Újlak település templomának romjai.
A gejzírmezõ és az Aranyház
A Szarkádi-erdõ és a Belsõ-tó között elterülõ gejzírmezõ mintegy
hárommillió évvel ezelõtt, a földtörténeti negyedidõszakban
keletkezett. A bazaltvulkánosságot követõ vulkáni utómûködés során
forró víz áramlott az egykori felszínre. A hévforrások- hasonlóan a
jelenleg Izlandon mûködõkhöz-idõszakos gejzír formájában törtek fel.
A forró vízbõl és a meleg vizû tavakból meszes, kovasavas iszapok
csapódtak ki, melyek fokozatosan szilárd kõzetté alakultak. A gejzír
mûködésétõl, valamint a víz- és kéregmozgásoktól függõen a gejzirit
tömeges, lemezes, gyûrt formában szilárdult meg, 100-150 kisebb-nagyobb
gejzírkúpot hozva létre.
Közülük ma már csak mintegy 50 db látható. A legnagyobb az Aranyház
gejzírkúp, mely nevét a tömegesen rátelepedett sárga színû zuzmóról
kapta.
A jellegzetes sziklai növényzet között melegkedvelõ állatok élnek, mint
pl.az itt gyakran megfigyelhetõ zöld gyík.
A gejzírkúp tetejérõl a Belsõ-tó és az õsközség felé esik szép kilátás.
Kiserdõ-tetõ
A félsziget központi részén, a Külsõ- és a Belsõ-tó között emelkedõ
kalderaperem-maradvány.
A vulkáni mûködés során létrejött bazaltsziklákat a késõbbi
földmozgások kibillentették eredeti helyzetükbõl.
A szél a puhább kõzetanyagot elbontotta, a szilárdabb kötõanyagú
bazalttufa azonban ellenállt a pusztító erõknek.
A hegy tetejét sziklagyep és pusztafüves lejtõsztyepp borítja, oldalain
cserszömörcék, háttérben a Külsõ-tóval.
Óvár
Az Óvár nevû hegy ovális alaprajzú földsáncrendszere a bronzkor végén
és a korai vaskorban épült fel. Ez a Balaton-vidék legépebben
fennmaradt és legnagyobb földvára. Háborús körülmények között a környék
népének biztos menedékhelye, s egyben fejedelmi székhelye is volt.
Halomsírok
Az Óvár déli lejtõjén - az autóparkoló helyén és a környékén - a
földvár fejedelmeinek sírjai fölé mészkõbõl és földbõl több méter magas
halmot emeltek. A halomsírok egy részét az 1970-es évek elején
feltárták, a hamvasztásos sírokban agyagedények cserepeit, bronz
ékszermaradványokat és megszenesedett búzaszemeket találtak.
Remetetelep (Barátlakások)
Az Óvár keleti oldalában, a sziklafalban a XI. - XIV. század között
ortodox görög szertartású remeték vájták ki celláikat, kápolnájukat és
ebédlõtermüket keleti típusú laura-rendszer szerint. Ez a
Kárpát-medencében, sõt Közép-Európában az egyetlen, aránylag épségben
maradt remetetelep, helyi neve barátlakások. A remeteteleptõl nem
messze található Tihany egyetlen forrása, amit korábban Orosz kútnak,
ma Ciprián-forrásnak hívnak.
Kálvária
1926-tól kezdve néhány év alatt közadakozásból épült meg az
ország legszebb XX. századi kálváriája. A Krisztus kínszenvedését és
keresztútját jelképezõ, feliratos és bronz dombormûves kõbõl készült
stációit, sztéléit, a történelmi Magyarország vármegyéinek és szabad
királyi városainak nevében állították fel. A délre lejtõ domboldal
tetején épült fel Krisztus kõkeresztje, háttérben pedig gejzirites
mészkõtömbökbõl épített "hármas halom" és IV. Károly magyar király
bronztáblája. A Kálvária építményeit 1960-ban leromboltatták.
Akasztó-domb
A hegy neve onnan ered, hogy Zsigmond király 1714-ben pallosjogot
adományozott az apátságnak gonosztevõk elfogására, elítélésére és
kivégeztetésére. A bitófát ezen a helyen állították fel.
Az Akasztó-dombhoz kötõdik a csak Tihanyban ûzött halfogási mód a
"látott hal", a garda halászata. A hegytetõrõl a halászkompánia egy-egy
tagja, a "hegyenjáró" figyelte a garda csapat vonulását, s jelzéseivel
innen irányította a vízen várakozó hálóvetésre kész társait.
