A Vérke-folyó két partján, bort termő hegyek aljában húzódik meg Beregszász, ez a régi szőlő- termesztő és borászati hagyományokkal rendelkező kisváros.
Pápai Páriz Ferenc (1649-1716) neves református egyházi író "Dictionarium latino-hungaricum"-ában azt állítja, hogy már jóval a magyarok bejövetele előtt itt római telep létezett, amelyet Peregiumnak hívtak. Ez az állítás azonban nem bizonyítható.

Viszont tény, hogy 1063-ban Béla halála után birtokait fiai - Géza, László és Lampert örökölték. Ez a vidék Lampertnek jutott, és a néphagyomány úgy tartja, hogy ő alapította a Vérke partján azt a települést, amelyet később róla "villa Lamperti"-nek, vagyis Lampertházának neveztek el. (Lampertháza a helyszíne "A szép asszony dombja" című mondánk cselekménye egy részének.)
Hosszú ideig a királyok birtokolták a települést. 1141-ben II. Géza a kunok gyakori betörése miatt szászokat telepített ide, s ettől az időtől Szásznak, Lampertszásznak, Lamprechtszásznak és Lampertháznak is hívták.

Egy monda sokkal előbbre teszi a helység keletkezésének idejét. Viszont ezzel kapcsolatosan Lehoczky Tivadar, e vidék múlt században élt neves tájkutatója azt írja: "Azon regének, mely szerint egy Szász nevű pásztor a mostani r.k. templom helyén viaskodott két bika feltúrt nyomában nagy kincset talált, s azon e templomot építette s e körül később Bereg-szásznak elnevezett város kelet- kezett volna, történeti valóságot tulajdonítani nem lehet..."
1504-től írják az okmányokban a várost következetesen Beregszásznak.
1946-tól hivatalosan ukránul Berehove -nak, oroszul Beregovo-nak nevezik a Vérke-parti, Kárpát- alja egyetlen magyar többségű városát. 1991-ben kapta vissza történelmi nevét.
Beregszász 2001. május 17-ig járási alárendeltségű város, (ekkor kapta meg a megyei jogú város címet), járási székhely, 72 kilométernyire fekszik Ungvártól, a Kárpátontúli megye székhelyétől. A beregszászi járás területe 802 négyzetkilométer, lakossága 83,3 ezer, ebből a városban 32 ezren élnek. A várost a Vérke-csatorna szeli át, amely a Borzsa és a Latorca folyókat köti össze.

Beregszász Kárpátalja egyetlen magyar többségű városa. 1944-ig kisebb-nagyobb megszakítá- sokkal Bereg vármegye székhelye volt.
Mint már említettük, a város alapítója Lampert herceg, I. Endre király Béla testvérének fia volt, akinek 1063-ban jutott birtokába a vidék. Később az Árpád-házi királyok, azok fiai birtokába jutott a vidék. IV.Béla király 1247-ben városi rangra emelte a várost. A középkorban Nagy Lajos és Erzsébet királyné uralkodása éveiben élte fénykorát. Később Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tulajdonába ke- rült, aki kastélyt épített a városban. Beregszász kiemelkedő szerepet játszott a Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban, 1703. május 22-én a város főterén bontotta ki Esze Tamás a felke- lés zászlaját. Itt adta ki Rákóczi Ferenc 1705. december 20-án a felkelésre buzdító jelszavát.

A város aktív szerepet játszott az 1848-1849-es szabadságharcban. A Trianoni békeszerződés értelmében a város Csehszlovákiához került, 1945 júniusában, akárcsak egész Kárpátalját, Ukraj- nához csatolták. Beregszászban egy orosz, két ukrán, három magyar tannyelvű középiskola, egy ukrán és egy magyar gimnázium, szakközépiskola, egészségügyi szakiskola működik. Megnyitotta kapuit a tanulni vágyó ifjúság előtt a Tanárképző Főiskola. Működik az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a járási kultúrház mellett amatőr népszínház szolgálja még a magyar színházkedvelő közönség igényeit. Aktív részt vesz a város kulturális életében a zeneiskola.
A városnak fejlett fafeldolgozó, bútorgyártó, műszer-, ruhakészítő ipara volt, üzemei azonban a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben nem teljes kapacitással működnek. Jelentős a vidék borásza- ta, a kárpátaljai borokat a Beregszászi Szőlő- és Pincegazdaságban palackozzák.
Jelentős munkát végeznek a magyarok identitástudata fejlesztése terén a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége városi és járási szervezetei.
Beregszászban négy köztéri szobrot (Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bethlen Gábor; Illyés Gyula) emeltek, 42 emléktáblát avattak a magyar nemzet nagyjai emlékének.
2001 végén Beregszászban megnyílt a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa.

Tiszaháti magyar falu a Tisza jobb partján. Lehoczky Tivadar "Beregvármegye monographiája" című három kötetes műve szerint a XIX. század végén 89 házzal, 1685 holdnyi határral rendelkezett, lakosainak száma 473 fő volt.
A népmonda szerint nevét Cset nevű alapítójától nyerte.
1418-ban Szécsi Pál és Jakab fia György voltak Csetfalva földbirtokosai, akik pert indítottak Tódorné munkácsi hercegnő Helele nevű tiszte ellen, aki az itteni jobbágyokat erőszakkal Váriba hurcoltatta. Az okmány szerint e hercegnő özvegy Koriatovics Valha volt.
1567. évi adóösszeírás szerint a faluban 11 népes és 12 pusztatelek volt, az utóbbiakról a tatárok azon a télen elhurcolták az embereket.
A reformáció idején a protestánsok régi XV. századból való, csúcsíves, egyszerű idomú római katolikus templomot és a hozzá tartozó parochiális birtokot elfoglalták, minthogy a község nagyobb része az új hitet fogadta el. 1645-ben már virágzó református anyagyülekezet volt itt. Később a templomot átépítették, a korabeli feljegyzések szerint Beregi István nemesi bíró és Geréty Mihály másodbíró idejében. Az iskola régi jótevőjeként említik az okmányok a Buday-családot. 1847-ben Buday István alispán, római katolikus létére, a szegénysorú református tanulókat könyvekkel és írószerekkel látta el. Nánási Szabó György özvegye 1648-ban egy ékes ezüst áldozó kelyhet készíttetett a templom részére.
Az egyházközösség anyakönyvét 1767 óta vezették.
A Beregi egyházmegye délkeleti részén, a Tisza jobb partján terül el. A népmonda szerint Csete nevű földesúr alapította s a település is róla kapta a nevét. 1418-as adatok szerint Szécsi Pál és családja birtokolta Csetfalvát. Az 1567-es összeírás tanúsága szerint 11 telek volt benépesítve, s további 12 néptelen telekről a tatárok hurcolták el a lakosságot.
A reformáció térhódítása következtében a lakosság legnagyobb része áttért, s 1645-ben már virágzó gyülekezetről számolnak be a krónikások. A XIV. századi csúcsíves, egyszerű idomú templom és a parochiális birtok is a fiatal református gyülekezet tulajdonában maradt. A későbbiekben, Beregi István nemesi bíró és Gerét Mihály másodbíró idejében, a templomot teljesen újjáalakították. 1976-ban a templomot kívül és belül átfestették, a tornyot pedig egészen felújították. A templom legutóbbi javítását 1995-ben végezték, mely során belseje és padozata át lett festve, a padlózatjelentös része kicserélve, s új terítők borítják a padozatokat.
Az egykori református paróchiát a volt rendszerben elvették, s máig óvoda működik benne. Jelenleg folyamatban van az ingatlan egyházközségi tulajdonba való visszaszolgáltatása.
A gyülekezet mindig igyekezett iskolát fenntartani, melynek fő támogatója a helyi földbirtokos, a Bolcsei Buday család volt. Különösen a család Buday István alispán tagja, aki 1847-ben a szegény református gyerekeket bőségesen ellátta tanszerekkel.
Nádassy Szabó György özvegye 1648-ban egy ékes, ezüst úrvacsorai poharat ajándékozott a gyülekezetnek. Két harang: egy kisebb (1821-ből) és egy nagyobb (1922-ből) hallatja istentiszteletek előtt és temetéseknél a hangját. Anyakönyvet 1767 óta vezet a gyülekezet.