A város Ungvártól 136 km-re, Huszt és Rahó között a Tisza jobb partján fekszik, a jelenlegi ukrán-román határ térségében.
A hagyomány alapján nevét arról kapta hogy a várost a magyarok „teccő” helyen alapították valamikor az ezredforduló idején. Gyors fejlődésnek indult és 1329-ben Károly Róberttől már koronavárosi rangot is kapott. Ez annyit jelentett, hogy lakosait felmentették a természetbeni és pénzbeli fizetési kötelezettségek alól, csak közvetlenül a királyi kincstárnak voltak kötelesek adózni.
A trianoni békediktátum után a Tisza folyó jobb partján fekvő várost
a Csehszlovák államhoz kapcsolták, majd 1945-től a Szovjetunió kapta
meg. A Szovjetunió felbomlása óta jelenleg Ukrajna területéhez
tartozik...
A régi koronaváros ma is az egyik központja és végvára a
Felső–Tisza-vidék magyarságának. Kárpátalja egyik járási központja.
Lakossága 12900 fő, ebből ma kb. 3000 magyar nemzetiségű. A városban
található nagyobb felekezetek: református, római katolikus, görög
katolikus, pravoszláv.
A városban élt Hollósy Simon (1857-1918) festő, a XIX. századi
naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb képviselője. 1904-1918
között Técsőn művésztelepet hozott létre. Számos külföldi tanítványa is
volt. Emlékét a művész egykori lakóházán emléktábla őrzi. Az ő nevét
viseli a 12 osztályos magyar középiskola. A Hollósy Középiskola mellett
működik a Técsői Református Líceum.
A Técsői Református Egyház az egyik központja és végvára Kárpátalján a Felső-Tisza-vidék reformátusságának, magyarságának. Ahogy a város, úgy a gyülekezet is büszke múltjára. Mivel Técső és környéke a régi sóútvonalakhoz tartozott, ezért mindig kedvelt és forgalmas hely volt. Erre a vidékre a reformáció is korán, már 1526-ban eljutott. A környéken 1555-ben mind az öt koronaváros templomában: Técsőn, Máramarosszigeten, Hosszúmezőn, Visken, Huszton református prédikátorokat hallgattak a keresztyén gyülekezetek.
A técsői templom a XIII. század második felében, a tatárjárás után épült. Kibővítésére 1748-ban, került sor. A tornyát 1810-ben építették fel. A hajó famennyezete ritkaság. Közel 200 festett kazetta borítja, amelyeknek a motívumai egyediek - ornamentális és figurális ábrázolásokat is tartalmaznak.
Rahó
Rahó a Tisza két partján terül el egy völgykatlanban a tengerszint felett 430 méterrel, a Kárpátok déli lejtőin, magas hegycsúcsok között. Az első írásos emlék a településről 1447-ből maradt ránk, 1958-ban vált járási központtá. Ungvártól 209 kilométerre fekszik és autós, illetve vasúti összeköttetésben áll a legnagyobb nyugat-ukrajnai városokkal – Lemberggel, Ivano-Frankivszkkel és Ungvárral). Lakossága 15,8 ezer fő.
Rahó 1447-től Magyarországhoz tartozott, majd 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchiához. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták, 1939-ben újra Magyarországhoz került, 1945-től pedig Ukrajna része.
A város iparában egy fafeldolgozó üzem, egy karton- és egy bútorgyár van jelen, továbbá egyéb kisebb vállalatok.
Rahón található egy faúsztató múzeum, de a város egyébként is turisztikai központnak mondható, hiszen olyan hegycsúcsok között fekszik, mint a Hoverla (2061m), Csornohora (2026m) és a Petrosz (2020).
Rahó: város Európa közepén
Nem messze Rahótól, az Ungvár felé vezető úton, a Tisza jobb partján egy magas, fekete, téglalap alakú márványoszlop áll. Minden turista autóbusz megáll mellette. Ez az obeliszk ugyanis nem más, mint Európa geodéziai középpontját jelölő jel. Az oszlopra a következő latin nyelvű szöveget vésték:
Locus Perennis Dilicentissime cum libella librationis quae est in Austria et Hungaria confecta cum mensura gradum meridionalium et paralleloumerium Europeum. MDCCCLXXXVII.
Vagyis: Ez egy állandó, pontos és örök hely, amelyet egy nagyon pontos, Ausztria-Magyarországon készült különleges hosszúsági és szélességi mérőműszerrel állapítottak meg. 1887.
A méréseket azóta többször megismételték és meggyőződtek pontosságukról. Az eltérés a megismételt mérések között ugyanis alig néhány méter volt!
Rahó vidéke rendkívüli környezeti adottságokkal rendelkezik, területén 82 ásványvíz-forrás ered, közel 300 féle, a Piros Könyvben jegyzett védett növény virágzik e tájon. Az ukrán Kárpátok növény- és állatvilágának fele megtalálható itt.
Rahó a hegyek között 430 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, az ukrán-román határ közelsége fontos stratégiai helyzetet kölcsönöz a városnak, itt keresztezik egymást a Galíciából és Bukovinából, Magyarországról, Romániából és Szlovákiából kiinduló kereskedelmi útvonalak. Közvetlen vasúti összeköttetése van Lemberggel, Csernoviccal, Ivano-Frankovszkkal, Ungvárral. A rahói járás területének 68 százalékát erdők borítják. Természetvédelmi terület ez, melyet a legértékesebb ökoszisztémához soroltak, beletartozik az UNESCO Bioszféra Rezervátum Világhálózatába.
Rahó 550 éves város. Az első írásos emléket létezéséről 1447-ben találjuk. A legenda szerint ezen a tájon gyülekeztek egykor a betyárlegények, itt számolták össze a gazdagoktól elvett kincseket, hogy aztán a szegények között szétosszák azokat. Neve állítólag a szláv eredetű ’????????’ (’számolni’) szóból ered. Mások viszont egy bizonyos Rach nevű gazdag nemestől származtatják a város nevét.
Tatár-hágó
A Rahótól északra fekvő Tatár (Jabloneci) – hágó (931
méter) a Vereckei-hágó után a második legfontosabb átkelési pont a
Kárpátok északkeleti vonalán Belső-Ukrajna felé. A honfoglaláskor a
környék a magyarok fontos átvonulási helye volt. Az elkövetkező több
mint ezer esztendőben nagy szerepet játszott a térség államainak kül-
és belpolitikájában, különböző háborúkban. Magyar elnevezését is onnan
kapta, hogy a belső-ázsiai és krími tatárok általában ezen az átjárón
át támadtak. Józan Lajos tiszteletessel átutazva e vidéken, mi is
megtekintettük ezt a történelmileg gazdag múlttal rendelkező hágót.
A Tatár-hágó évszázadok óta könnyítette a menekülést Magyarországra kelet felől, nemegyszer igen népes csoportok számára is, amelyek rendszerint csak a puszta életüket tudták megmenteni a váratlan tatár támadások, betörések elől. 1241-ben Batu kán mongol-tatár hadseregének egyik ága itt hatolt be IV. Béla Magyarországára. Az utolsó nagy tatárjárás a vidéken 1717-ben volt, ekkor a támadók itt átvonulva felprédálták Ugocsát, sok foglyot ejtettek.
A hágó egyik értéke stratégiai fontosságú fekvésében
rejlett. Az első világégés éveiben az osztrák–magyar–német és az orosz
hadsereg vívott itt egymással élethalálharcot. A második
világháborúban, a Szovjetunió elleni hadba lépést követően (1941.
június 27.), a Magyar Királyi Honvédség által elsőként bevetett
Kárpát-csoport kötelékébe tartozó I. Megerősített Hegyidandár július
1-jén indította meg támadását Kőrösmezőről kiindulva, a Tatár-hágón át
Jablonica irányába. A továbbiakban fontos utánpótlási vonalként
funkcionált, majd a hadműveletek elhúzódásával, a front nyugatra
húzódásával gyorsabb ütemben folytatódott az 1939-ben elkezdett
Árpád-vonal nevű határvédelmi rendszer kiépítése, amely a
folyóvölgyekben futó út- és vasútvonalakat zárta le. Műszakilag
megerősített támpontok, fa-, föld- és betonerődök, a völgyekben út- és
műszaki zárak alkották a védvonalat. Ezeket erődszázadok védelmezték,
amelyek sikerrel verték vissza a szovjet egységek támadásait. Az
Árpád-vonal fontosabb támaszpontjai voltak: a Tatár-hágó felől a
Fekete-Tisza völgyében Kőrösmező, Tiszaborkút, Rahó; a Tarac folyó
völgyében Királymező, majd erődítések a Tiszáig; a Toronyai-hágón át a
Husztra vezető úton Ökörmező; a Vereckei-hágón át a Munkács felé vezető
völgyben Volóc, az Uzsoki-hágó felől az Ung völgyében Fenyves-völgy. A
szovjet csapatok csak 1944. szeptember 27-én foglalták el súlyos
áldozatok árán, de nem frontális áttörés következtében. A magyar
csapatok itt még rendületlenül védték állásaikat, mialatt a szovjet
hadsereg Románia felől már a magyar Alföldön Debrecent fenyegette, így
a csapatok a bekerítés elkerülése végett parancsot kaptak a
visszavonulásra.
Fekete / Fehér Tisza
A folyó a vízgyűjtő észak-keleti részén, a Máramarosi-havasokban ered. Két ága a Szvidovec tövében 1680 m magasságban eredő Fekete-Tisza és az 1600 m magasságban eredő Fehér-Tisza valósággal körülöleli a Hoverla 2058 m magas csúcsát. Az egyesült Tisza megtartja a Fekete-Tisza nagyjából észak-déli irányát egészen a bal oldali Visó (Vişeu) beömléséig, amely az első számottevő méretű mellékfolyója. Innen a Tisza nyugat felé fordul és 26 km-es út után az ugyancsak a Radnai havasokban eredő Izát veszi fel. A Tisza követi az Iza dél-kelet - észak-nyugati irányú pályáját megszabó törésvonalat a Lápos (M. Ţibleşului) és a Gutin (M. Gutîiului) hegylánc kifutóját alkotó Avas-hegység (M. Oaşului) lábánál. Az Avas és a jobb parti Nagyszőlősi-hegység (Vinogradov) között, a huszti kapuban a folyó völgye hirtelen kiszélesedik, ám mielőtt kiérne az Alföld peremére felveszi a jobb part irányából futó Taracot (Tereszva), Talabort (Tereblja) és a Nagyágat (Rika). Királyháza és a Szamos torkolat között a folyó kelet-nyugati irányt követ. Ezen a szakaszon két nagyobb mellékfolyót fogad be; jobbról a Borsát (Borzsava) és balról, immár magyar területen a Túrt.
Trufanec-vízesés
A Trufanec-vízesés Kárpátalja legmagasabb vízesése a rahói járásban, közvetlenül a Kőrösmező - Rahó útvonal mellett található, a Dragobrati letérőtől 2-3 km-nyire. A Fekete-Tisza jobb partján, a Trufanec patak medrében található. A patakocska 1 720 m magasban veszi kezdetét. Egy részen 230 méteren keresztül a föld alatt folytatja útját, majd 2 830 m kanyargás után beleömlik a Fekete-Tiszába.
A Trufanec-vízesés közvetlenül a torkolat előtt található: magassága
36 m.
A látogatók számára egy kilátót emeltek, ahol zavartalanul
gyönyörködhetnek a természetben, hallgathatják a víz csobogását.
