Nyim - Kási-vár - Bábonymegyer
2007.11.10.

A nap nem jól indult, hiszen rossz buszra szálltam , ezért aztán elnökhelyettesi feddésben részesültem...de hát az is zöld volt, és mindenki a rossz busszal érkezett!  Végül  sikeresen megérkeztünk a ságvári alvégre ahol egy kacsa várt ránk és Anita. Miután rendben megérkeztünk a kacsa elment igy mi is elindultunk. Útközben nem történt semmi, igaz az egyik szürke marha elég csúnyán nézett ránk. Nyimben megszemléltük a templomot és a tűzoltó felszerelést  majd kerestünk egy viszonylag pormentes utat, ez egészen jól sikerült.
A sárga sáv jelzésen elég lassan haladtunk, a Kási kastélytól ahol füvesre váltott az út már nem volt gond. Itt az erdő szélén megnéztünk néhány reggeliző őzet majd nagyon szép erdőben  értük el a piros sáv jelzést a DDP-t , itt kicsit nosztalgiával gondoltunk vissza  a  múlt nyári  túrára, mely egy nagyon nemes célkitűzés miatt jött létre. A DDP kezdő túrája volt. Enyhe emelkedő után balra egy erdősávon átvágva és a tarló szélét követve az erdő sarkánál gyorsan elértük a várat. Alattunk néhány szarvas szaladgált, a libasorban haladó csapatunk utvonalát pedig egy vaddisznó keresztezte. Lombmentes időszakban ez a vár sokkal érdekesebb több látszik belőle, és pld. korábban az É-i oldalán lévő betyár barlangot sem vettem észre.
Andris be is mászott, de lámpa nem volt nálunk igy messze nem jutott, a kincs ottmaradt. A kincsesládát, azaz a GCKASI geoládát viszont megtaláltuk. A sikeres várbevétel örömére Eszter még bemutatott egy gerendagyakorlatot, majd indultunk tovább.
Bábonymegyerre a temető, a szovjet hősi emlékmű, és a betyárok kopjafája mellett értünk be. Meglátogattunk egy kedves ismerős házaspárt és kutyáikat, majd a jó szervezésnek köszönhetően megnéztük a Rudnay Emlékházat és a Református templomot is.
A túra hívatalos része itt véget ért, de még rengeteg időnk volt. Anita segítségével átmentünk a szomszédos Tab városába ahol a Tabarin kávé vagy teaházban nagyon hangulatos helyen vártuk ki a kis piros Bzmot vonatunk érkezését. Jó túra volt .         
Nyim község Somogy megye ÉK-i részén, Siófoktól mintegy 12 km-re a 65-ös fõútvonaltól lekanyarodva érhetõ el.
A falu történelmi áttekintése :
A település régi, lakott hely, de sosem volt jelentõs nagyságú népessége.
A statisztikai adatok szerint 1880 körül lakták legtöbben, mintegy 510 fõvel.
A történelmi múltban osztotta a Ságvár környéki lakott helyek sorsát, éltek itt avarok, hunok, rómaiak egyaránt.
A település neve 1193-ban említõdik elõször Nyn néven. Majd 1229-ben kelt oklevél szerint III. Endre királyunk a székesfehérvári János lovagokat megerõsítõ oklevelében olvasható a község neve. Királyaink hol az egyháznak vagy valamelyik szerzetesrendjének, hol a királynak tett szolgálatokért egy-egy fõúrnak adományozták a községet rövidebb - hosszabb idõre.
A análesek szerint kiváló szõlõtermõ vidéknek számított.
A török hódoltság alatt a falu elpusztult, csak 1773-ban említõdik újra Nyim néven.
Történelmi nevezetessége a Kási várrom, ettõl nyugatra Szent László monostora és a hozzátartozó Szent László puszta, amely a középkori falu helyén található.
Forrás: Falvak.hu
Kási-vár: VIDEO
A Kási-vár romja,  az ország egyik legnagyobb földvár-maradványa. Belső területe lapos, ovális alakú, átmérője 29 x 21 m. Köröskörül rendkívül meredek oldal övezi, ami valószínűleg mesterséges kialakítású. Alatta 9-10 méterrel alacsonyabb szinten árok fut körbe, szélessége 7-8 m. Az árok külső szélét sánc kíséri, magassága 2-5 m. A sánc mögött újabb árok fut körbe, mélysége 1-3 m, szélessége 7-14 m, majd a természetes lejtő folytatódik. A vár teljes területe 95 x 90 m, 0,63 ha. A központi plató 29 x 21 m.
1424-ben említik Kás határában a "mons Nagheg, in quo locus castelli haberetur"-t. 1301-ben a Csák nemzetség tagjai osztják fel Kás falut is. A vár, az alatta lévő Kás faluval a Csákok egyik birtokközpontja lehetett a 13-14. században.
Az erõdítmény valószínûleg Árpád-kori. Forrás: varak.hu
/Siófok, várostörténet, 1987 ; Magyar; Kõnig/
Bábonymegyer:
A település Külső-Somogy keleti részén, Tabtól hat kilométerre, északra fekszik. A község szélén áthaladó út a 4 kilométerre lévő Daránypusztánál csatlakozik a 65-ös főútra. Vasútállomása van a Kaposvár-Siófok közötti vasútvonalon. A falu alatt folyik el a Kis-Koppány-patak, a határában egymás mögött sorakozó dombhátak és a Balatonnal párhuzamos nagyobb völgyek váltakoznak. Szelíd lankák és gazdag élővilágú dús erdőségek látványát kínálja a táj. A mérsékelt éghajlat kedvez a mezőgazdasági termelésnek, a búzának és a kukoricának.
A mai község 1927-ben jött létre a korábbi Nagybábony és Koppánymegyer összevonásával, a lakók azonban még ma is bábonyinak vagy megyerinek nevezik magukat. A hajdani két települést csak néhány üresen álló házhely választja el, itt található a vasútállomás. A Bábony személynévből, a Megyer törzsnévből eredeztethető. Babunai Gergely fia és Koppány nembeli rokonai egy udvarházban élhettek tovább Koppány veresége után, leszármazottai az Ugron család tagjai.A XIII-XlV. századi oklevelek szerint szőlőműveléssel, borászattal foglalkozó királyi szolgálónépek laktak Bábonyban; a Kincses-hegyen a Beatrice-szőlő környékén. A korai Megyer a hajdani római út átkelőhelyénél és a közelé­ben fekvő magasabb dombon lehetett, ahol a középkori templomot és temetőt felfedezték. A települést Megyer néven - 1193-ban - a Ill. Béla által a székesfehérvári János-lovagoknak adott megerősítő oklevél említi. Királyi család birtoka volt; az 1237-40-ben készült összeírás szerint a pannonhalmi apátság lovasszolgái laktak itt tíz házban, öt ekére való közös földdel. Az 1332-37. évi tizedjegyzékben plébániája is szerepelt.1336-ban 1. Károly részbirtokokat adomá­nyozott Ugali Pálnak, amelyek előtte Bábonyi Miklós és István tulajdonában voltak. 1403-ban Gordovai Fancs László kapott területet, 1428­ban pedig a székesfehérvári káptalan és a János-lovagok jussaként említik az oklevelek, majd 1429-től már a veszprémi káptalan jogát is bejegyezték. 1448-ban Gordovai Fancs László fiai elzálogosították itteni javaikat Thuz Miklósnak. A XlV. század második felében felemelkedő Ugali család Bábonyban is szerzett jó földet. Ugali Pál halála után Kővágóőrsi Kis György, majd Csapi András lett a földesúr, 1428-ban Rozgonyi Istvánné, Szentgyörgyi Cecília kapott itt a királytól h?stettéért részbirtokot. Több tulajdonosváltás után 1460-ban mindkét településen nagyobb birtokrész ura lett Ugron Imre, Megyeren Enyingi Török Péter nevét is őrzi a krónika. Virágzó szőlőművelési kultúra honosodott meg a vidéken. Az 1563. évi török kincstári adólajstrom Bábonyt 9 házzal, Megyert 2 házzal jegyezte fel. A török kiűzése után a Lengyel, a Sallér, a Mafthényi családok mellett köznemesek is birtokosok lettek Bábonyban, ahová a magyarok mellé tótokat telepítettek, akiknek szabad vallásgyakorlatot ígértek, s 1732-ben megalakult az evangélikus eklézsia. 1754-ben azonban Padányi Biró Márton katolikus püspök parancsára elvették templomuk kulcsait és megfosztották őket iskolájuktól. Kilenc evangélikus család ezután elköltözött, s közel három évtized telt el, mikorra újból lehetett prédikátora, 1786-ra pedig temploma a településnek. 1852-ben megegyezéssel jutottak a jobbágyok földhöz. Bábonyban és Megyeren is nagy­számú közbirtokos élt, ezért mindössze 20 jobbágytelket és 15 zsellértelket kellett megváltással átengedni.1853-ban 850 f? volt Bábony lakossága, közülük 746 magyar, 14 német és 90 izraeli1a. A zsidóság nagy aránya a kedvez? letelepedési feltételeknek köszönhet?, a lakosság befogadta ?ket. Megyer lélekszáma 517 fő volt ekkor: 480 magyar, 16 német és 21 izraelita.
A XIX. század második felében a betyárok tanyája lett a Kis-Koppány völgye. A bábonyi faluvégtől a Kási-várig 5-6 méter mély vízfolyásokkal szabdalt, szinte áthatolhatatlan erdőség volt itt: Juhász András és Patkó Pista csapatának szolgált jó rejtekhelyül. Patkó és társai a zsandárokkal vívott tűzharcban estek el. Emléküket a nép körében a "Patkó fája" őrzi, és az a kopjafa, melyet az elmúlt évtizedben emeltek. 1855-ben kolerajárvány tizedelte meg a lakosságot, 1860-ban pedig a fagy okozott hatalmas károkat a gazdaságban. A századfordulóra Bábony lakossága 777 főre fogyott, Megyeré pedig 728 főre emelkedett. A koppánymegyeri úrilakot - amely ma általános iskola - Magyary­Kossa Sámuel és Antal Farkas építették.
1905-ben makadámút épült, melyen Daránypusztánál csatlakozhattak a Siófok-Szekszárd közötti főúthoz. 1906-ban megindult a vasúti közlekedés is. 1907 -ben mindkét település neve megváltozott, s ettől kezdve Nagybábony, illetve Koppánymegyer lett a használatos. A nagybábonyiak 1911-ben polgári olvasókört hoztak létre. A két településről 289 férfi harcolt az első világháború olasz és orosz hadszínterein. A földreform során 199 kh szántóföldet és 14 kh ház­helyet osztottak ki. 1927-ben Nagybábony és Koppánymegyer egyesítéséből alakult meg a mai Bábonymegyer. 1928 szeptember 22-én vihar tört a községre, s a falu közepén átfolyó megduzzadt patak szörnyű pusztítást végzett: házakat, hidakat sodort el, szünetelt a közlekedés is. Két év kellett az újjáépnéshez. 1929-30-ban megépítették a községházát, járdák készültek, fásították a falut. 1930-ban megszervezték a lövészegyletet, öt évvel később a római katolikusok már létrehozták olvasókörüket. A tejszövetkezetből a megyeriek kiváltak,  1940-ben külön tejszövetkezetet alakítottak. A második világháború után 271 földigénylő adott be kérelmet, s 253 család kapott összesen 1349 kh területet.
Fontos része a falu históriájának Rudnay Gyula festőművész ideköltözése, akinek irányításával és közreműködésével készültek el a református templom freskói, valamint az evangélikus templom előtt álló világháborús emlékmű. Itt született egyik legismertebb festménye is, a Nagybábonyi utca, amellyel az országhatárokon túl is ismertté tette a somogyi falut. A festőművész 79 éves korában, 1957. január 4-én húnyt el, Budapesten.
Forrás: A község honlapja.

A túrán készült fotókat itt láthatod, érdemes a diavetítést választani !
Nyim - Kási-vár - Bábonymegyer