
Szántód térségében kevés hó esett így kb. 5-6
cm-es néhány
napos havon indult a 13 + 3 fős csapat. A +3 főt a négylábú túratársak
képviselték természetesen Lilóval az élen. A sárga sáv jelzésen indultunk el a Közösségi Háztól, néhány
jelzést
megrongáltak ezeket majd a jobb idő beálltával pótolni kell. A
községet elhagyva felkapaszkodtunk a Fenyveserdő kilátódombra, ahol
az
önkormányzat még az ősszel pihenő padot és asztalt helyeztetett ki.
Miután jól
kifényképeztük magunkat, a sárgán tovább mentünk Szántódpuszta
felé, itt
a piros csúcs jelhez csatlakoztunk. A pusztára hátulról
zavartalanul be
tudtunk menni , a célpontunk a Szent Kristóf Kápolna volt, melyet
szerencsére
nyitva találtunk így most belülről is láthattuk ezt a szép
műemléket. A
puszta régi temetője is tartogat érdekességeket , télen, nyáron
egyaránt
érdemes ezt a helyet felkeresni. A geocaching kedvelőit itt várja a GCSZPT
geoláda, melyet mi is beregisztráltunk a túra után.
A hóban békésen "legelésző" pacik , csikók mellett a
Római úton mentünk vissza Szántódra. A karácsonyi nagy evészet
után
jóleső volt ez a kis mozgás újra a természetben. Köszönjük a túrát.
Szántód nevezetes idegenforgalmi
látványossága Szántódpuszta, amely 1995-ben kapta meg az Európa
Nostra-díjat építészeti hagyományainak őrzésért, a műemlékek
helyreállításáért. A puszta területén minden nyáron tartalmas
lovasversenyek és lovas bemutatók, sportesemények, valamint néprajzi
kiállítások, népművészeti kirakodóvásárok fogadják a látogatókat. A
puszta fölé emelkedik a Kristóf kápolna, ahonnan gyönyörű kilátás
nyílik a tihanyi félszigetre, s a Balaton északi partjára.
![]() |
| Évzáró téli túra Szántódon |