Zalaszántó - Sarvaly eh.

Tél végi de kellemes késő tavaszi időben hajnalban autóztunk Sümegre. A buszpályaudvarnál leparkoltunk és vissza buszoztunk Zalaszántóra. A helyi igen értékes és mindenképpen megnézésre érdemes látnivalókat nem hagytuk ki, pecsételni és könnyen tudtunk, majd felballagtunk a Sztupához. Itt megkerestem a GCSZTU geoládát, majd a tanösvényt követve lesétáltunk a Tátika hegy felé. Zala megyébe át érve az egykori Hidegkúti forrás kiszáradt maradványainál szusszantunk egyet. A Tátikára érdemes rápihenni , erősen felfelé lejt, és mi egészen a várig kapaszkodtunk fel , érdemes volt, nagyszerű romterület, részben már itt ott kijavítgatva, szemben Rezi vára a távolban. A hegyoromról vissza jólesett a lejtő , a kék sáv itt ösvénybe megy át egy szép és nagyon öreg bükkösben vezet az út, több hatalmas fát láttunk ahogy "lábon haltak meg" vagy kidőltek. Az erdőben a zsenge medvehagyma illata mindenhol érezhető , közeleg a tavasz, a hóvirágok mellett már más kora tavaszi virágok is mutatkoznak. A Fekete -tó kiszáradóban, csapadék régen volt, Liló alig talált egy kis innivaló vizet benne. Egy szép de sok kidőlt fával nehezített völgyben ereszkedik le az út az erdészeti útra. A sarvalyi erdészházig elég egyhangú a terep, köves úton vagy a padkáján haladhatunk, egy romos háznál szép fenyők, majd a vadászház közelében a régen szebb napokat látott forrásnál padok, asztalok adnak lehetőséget a megpihenésre. A forrás vizét befoglalták nincs már kifolyása , talán a környező épületekbe van bevezetve. A pecsét jó és párna is van, a sárga színű erdészház kerítésén található. A házban kértünk és kaptunk is vizet igy lehet, hogy mégis sikerült a forrást megkóstolni. Hosszú és unalmas aszfalt út vezet tovább Sümegre , a távolban már látszik a várhegy..... Egy kis belvárosi sétával néhány látnivalót azért megnéztünk majd a vasútállomáson pecsételtünk. Szép nap volt sok látnivalóval , csak annyi aszfalt ne lenne a végén.

Zalaszántó a Keszthelyi-hegység közepén, a Keszthely–Sümeg út mellett fekszik. A településről további utak futnak Rezi, Várvölgy és Vindornyalakon át Vindornyaszőlős felé. A község Keszthelyről és Sümegről kiválóan megközelíthető autóbusszal, de Sopronnal, Győrrel, Kaposvárral és Péccsel is közvetlen összeköttetésben áll.
Története
Zalaszántó első említése 1236-ból való mint a veszprémi püspök prédiuma, ahol különböző szolganépek laktak. A település folyamatosan növelte jelentősségét, és 1378-ra már vásáros hellyé alakult.
1437-ben Zsigmond király a gersei Pethő családnak adományozta a teljes települést, miután minden mezővárosi jogot biztosított számára. A város tartozékai voltak továbbá Rezi, Zsid, Kovácsi és Hidegkút (a mai Tátika-vár romjai környékén).
A törökök először 1555-ben támadták meg a települést. 1564-től pedig már a töröknek adózott, és több támadásnak esett áldozatul. Így a fejlődése hosszú időre megtorpant.
Az 1720-as években kezdett újabb lendületet venni Zalaszántó népesedése. Azonban a mezővárosi jogait többet nem tudta érvényesíteni. Lakosai ugyanúgy adóztak, és robotot végeztek mint a környező falvak lakói. 1740-es években Festetics Kristóf a keszthelyi Festetics birtokhoz csatolta a települést.
A 18. század végén a lakosság nagy része a mezőgazdaságból élt. Mindössze pár céhbe tömörült takács élt a településen mint iparos, ám az ő feladatukat is nagyban megnehezítette a keszthelyi konkurencia.
A 19. század végén és a 20. század elején Zalaszántó lakossága nagyban nőtt. Ezzel párhuzamosan a cselédek és mezőgazdasági summások aránya is egyre jelentősebbé vált. Így a baloldali eszmék hamar elterjedtek a faluban.
Zalaszántót 1942 óta rendszeres autóbusz járatok kötik össze Keszthellyel. A villanyt 1950-ben vezették be a településre. A korai infrastrukturális fejlesztések ellenére a II. világháború után a községet nagyban sújtotta az elvándorlás, amely a rosszul szervezett termelő szövetkezetének is köszönhető.
Az 1990-es években a település korábbi tisztán agrár profiljával szakítva a turizmusban talált fejlődési lehetőséget, és vetett véget a negatív népesedési változásoknak.

A templom Zala megye egyik legszebb romángótikus stílusú műemléke. Nagy tömegű tornya, az épület alakja messziről elárulja középkori eredetét.
Kívülről és belülről egyszerű és lényegre szorítkozó. 1236-ban már állt egy templom itt Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelve. A templom a tatárjárás idején 1242 körül elpusztult. IV. Béla király a XIII. sz. közepén Zlandus (Zalánd) veszprémi püspöknek adta a falut. Ô kezdte építeni a mai templomot. A templom védőszentjei, Szent Kozma és Szent Damján keleti, bizánci eredetre utalnak. Metód érsek és papjai a 870-es években térítették kereszténységre a környéket. Ők építették a mostani templom elődjét, ami 1242 körül pusztult el. A régi templom köveinek felhasználásával épült fel a mai templomtest középső része. Belül ma is jól látható a vakolat nélkül hagyott, faragott kváderkövekből épült déli fal, az egykori bejárattal, amely ma Szűz Mária szobrának fülkéjéül szolgál. Nagy Lajos király 1342-ben királyi birtokká tette Zalaszántót és Tátikát. 1378-ban azonban már a Laczkfi-család a falu birtokosa. A Laczkfiak a templomot megnagyobbították - a román ablaksor folytatásában korai csúcsíves gótikus ablakkereteket látunk. Kelet felé tehát meghosszabbították a templomhajót. 1438-ban Albert királytól a Gersei Pethô család kapta birtokul Zalaszántót, amelynek ekkor mezővárosi rangja volt. A sekrestye mellett kilátszó falakat meghosszabbították a hajóval párhuzamosan és szép gótikus kápolnát alakítottak ki. Ez lett a keresztelő kápolna. Keresztelőkútjának sajnos csak a talapzata maradt meg.

A félköríves szentélyű, alacsony, zömök tornyos, boltozott épület ismereteink szerint az ország legkisebb kápolnája. A kápolnát 1441-ben szentelték fel a Szeplőtelen fogantatás tiszteletére. Amikor a török pusztítás során a plébániatemplom egy időre használhatatlanná vált, ez a kápolna szolgálhatott az itt maradt néhány család számára községi templomul. Körülötte temető alakult ki. A XIX. sz. közepén a kápolnát átépítették, és Szent Vendelt tisztelték védőszentjének. Az oltár fölötti Madonna képet 1830 körül Kopácsy József veszprémi püspök ajándékozta Zalaszántónak.

A Zalaszántón 1992-ben megépült buddhista békeszentély egyedülálló építmény Magyarországon. 1991-ben a dél-koreai, tibeti, svájci és osztrák buddhista egyházak és híveik alapítványt hoztak létre vallásuk szentélyének magyarországi létesítésére. A szentély helyéül az alapítvány a zalaszántói Világosvár-hegyet találta alkalmasnak. Az itt felépített sztupa Európa legnagyobb, kelet-európai első ilyen jellegű szentélye. A vallás szabályai szerint készült 30 m magas, 25 m széles sztupa építése során növényi magvakat, vallási dokumentumokat, tibeti könyveket helyeztek az építmény betonjába. 1992. szeptember 28-án helyezték el a sztupa kupolája fölött kialakított üregben a vallásalapító Buddha földi maradványának néhány darabját: díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. A csontokat Tibet kínai megszállása idején a dalai láma tanítómestere menekítette Indiába. Az ereklye elhelyezésével vált a szántói sztupa szent zarándokhellyé. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha-ereklyét.

A Zalaszántói-medence északi lezárásaként büszkén emelkedik ki az erdőshegyes környezetből a Balaton-felvidék egyik legjelentősebb bazalthegye, a 413 m magas Tátika. A vulkanikus eredetű hegy tetején épült belső tornyos,szabálytalan alaprajzú várnak ma már csak néhány fala, boltozatos, részben beomlott pincéje maradt meg. Romjaiban áll még az északi fal, amelynek keleti részén volt a 9x10 m-es alapú, vastag falú öregtorony. A romok oldalából gyönyörű kilátás nyílik a Zalaszántói-medencére a Keszthelyi-hegység vonulataira, a Balatonra és a Balaton-felvidék szelíd dombjaira.
Tátika vára a tatárjárás (1241-1242) után épült a zalaszántói várhegyen. Tátika neve, első ismert tulajdonosától származik. A XIII. sz. első felében a hatalmas Tátika nemzetség Tádé nevű tagjáé volt a Zalaszántói-medence és a medencét körülölelő hatalmas erdőség. Zlandus veszprémi püspök egy jogvita fejében elperelte Tádé úrtól Tátika hegyét, és azon IV. Béla 1248-ban kiadott engedélye alapján várat épített. 1257-ben Zlandus Tátika várát a hozzá tartozó ingatlanokkal egyetemben a veszprémi püspökségnek adományozta, amit IV. Béla király (1257-ben) megerősített. 1378-ban Lackfi Istvánnak és Lackfi Dénes fiának, Istvánnak tulajdonában volt Tátika vára. 1387-ben a Délvidéken lázadás tört ki Zsigmond király ellen. Ennek tevékeny részesei voltak a Lackfiak is. Zsigmond elkoboztatta a Lackfiak javait, Lackfi István nádort pedig lefejeztette. 1387-tôl 1438-ig a vár királyi birtok volt. Zsigmond király 1437-ben 100 aranyforint kölcsön fejében Gersei Pethő Pető és László zalai főispánoknak zálogosította el Tátika várát és a várhoz tartozó várbirtokokat. Tátika várának alaprajza a ma látható maradványok alapján.

Forrás: Hungarian Travel Guide

A Bakony délnyugati csücskén, a Keszthelyi-hegységet a Kisalfölddel és a Tapolcai-medencével összekapcsoló völgyben fekszik Sümeg. A várost könnyen meg lehet közelíteni úgy a Balaton északi partjáról, mint Zalaegerszeg, Győr, Veszprém irányából.
Sümeg határában őskori kovakőbányát (ma természetvédelmi terület és múzeum), római kori települést és ókeresztény bazilikát tártak fel. Országosan ismert várát a tatárjárást követően IV. Béla király kezdte el építtetni, amelyet a következő évszázadokban a veszprémi püspökök egészítették ki. A XVI.század folyamán, Fehérvár és Veszprém török kézre kerülésével Sümeg vára Dunántúl egyik legfontosabb központjává vált. A Rákóczi vezette szabadságharc leverése után az osztrákok felgyújtották és részben lerombolták. 1656 és 1658 között Széchenyi György püspök kőfalakkal kerítette be Sümeg városát. Az egykor 1100 méter hosszú, bástyákkal megerősített kőfalak egy része ma is látható. E falakon belül, a XVIII. század folyamán épült ki az ún. nemesi belváros. Keleti határát a Várhegy meredek oldala zárja. Központjában az 1649 után épített és 1724-1733 között jelentősen kibővített ferences templom és kolostor, valamint az 1748-1753 között Padányi Bíró Márton veszprémi püspöki palota épületei állnak. Ezt övezi félkör formájában a belváros, mindössze két kis utcából és három térből álló területe. Itt áll Kisfaludy Sándor (1772-1844) költő szülőháza, amely ma a Városi Múzeumnak ad otthont. A belvárostól keletre, a XVI. század folyamán alakult ki az akkori jobbágyság városrésze, a Tokaj. Északi határában, a várba felvezető út lábánál áll a XVIII. században épített váristálló, területén egy idegenforgalmi lovas központ működik. Egyik helyiségében Huszármúzeum látható. A belvárostól nyugatra, a középkori alapokon fejlődő ún. TizenháromVáros városrészben áll a Padányi püskök által 1756 és 1759 között építtetett és az osztrák származású Franz Anton Maulbertsch freskóival díszített plébániatemplom, a hazai barokk művészet egyik legismertebb alkotása. Sümeg festői pontján találjuk a város temetőjét. Az 1816-ban épült temetőkápolna körül késő barokk, empire, copf és klasszicista síremlékek sora őrzi a Kisfaludyak, Darnayak, Eitnerek, Ramasetterek, Bogyaikak, Csehek stb. nemesek, mesteremberek és egyszerű polgárok emlékét.

Forrás: Sümeg város honlapja