OKT. Tapolca - Lesencetomaj - Lesenceistvánd - Vállus - Keszthely
27 km  470 m
2008.04.20.


Kéktúránk  ott folytatódott ahol legutóbb abbahagytuk, csak ezúttal  szembe jöttünk magunkkal.  Logisztikailag Keszthelyig  autóval, majd  rövid akklimatizálási ceremónia után  Tapolcára utaztunk és onnan jöttünk vissza. Az akklimatizálás azaz a túrára való gondos felkészülés lényege , hogy az állomás előtt található egy sárga színű intézmény amely a VÉN BAKTER névre hallgat és reggel 5-kor nyit. Unicum, kiváló kávé, "kapucsínó", és friss meleg töpörtyűs pogácsa kapható, a sorrend is ez volt.  Tapolcán a vasútállomás pénztárában van a pecsételés, rendben meg is történt. Következik egy hosszú országúti szakasz , néhány szürke marha ácsorgott az út szélén más látványosság nincs.  Lesencetomaj tele van keresztekkel, néhányat lefényképeztünk, majd Lesenceistvánd a következő pecsételő hely. A templommal átlósan szemben lévő COOP Bolt mögött van a kis kocsma ahol rendes OKT pecsétet kaptunk.
Innen már erősen felfelé lejt az út.  A szőlőhegyen elmentünk a Máté-kút nevű forrás mellett majd tovább mászva  rengeteg virágzó medvehagymán és illatfelhőjén áthaladva érjük el  a Kő-orra oldalát. A csúcsra kék  háromszög jelzés vezet. Ezt kihagytuk, helyette a  GCPUP geoládát kerestük meg, sikeresen. 
Csodálatos a kilátás a  Szentgyörgy-hegy, Badacsony , Szigliget , és a Balaton is előttünk látható a kissé párás napsütésben. Itt készült az album címoldali képe is. Leereszkedve a szőlőhegyről Vállus felé szép erdei út vezet, itt tettünk egy kis kitérőt a zöld kereszt felé először jelzetlen utakon majd  úttalan úton értük el a Szent-Miklós Völgyet . Az ebben kanyargó lösz-szakadékos  turistaút is Vállusra vezet  , érintve a Vadlány-lik nevű  kis sziklafülkét.  A faluban a templom mellett a kis bolt falán van az OKT  most éppen újonnan kihelyezett pecsétje. A faluból  jó kis emelkedőn ballagtunk tovább D-felé.  Az Iván-hát elején, még az emelkedőn egy magányos kéktúrázóval találkoztunk, Ő már lefelé jött. Szép a hegy teteje is , vegyes faállományú erdeje szép színekben pompázik és rengeteg a tavaszi virág. Egy rövid szakaszon erdészeti aszfalt újra , de lassan már lefelé fordul az út  és horhós bevágásban ereszkedünk le Gyenesdiás  É-i részére. Itt a  helyi tavaszünnepet éppen rengeteg ember ünnepelte, a kilátó alatt akkora volt az autóforgalom, hogy a por miatt szinte csikorgott a szemünk kár, hogy senki nem mondta meg az őslakosoknak, hogy gyalog is lehet közlekedni.  A port leöblítettük egy kis Borsodival majd a városi utcákon lassan Keszthely vasútállomásra érkeztünk és eléggé elfáradva indultunk hazafelé. Gyönyörű időben szép túra volt. 
KESZTHELYI -HEGYSÉG
A Dunántúli-középhegység legnyugatibb tagja. Területe 350 km2. Alapkőzete a tengeri üledékes dolomit. A táj meredek völgyekkel tagolt, helyenként bércekkel, barlangokkal díszített.
A cserszömörcés-molyhostölgyes karsztbokor erdők nagy területeket borítanak a Keszthelyi-hegységben, elsősorban a déli kitettségű hegyoldalakat és gerinceket. Sok bennük az orchidea, a magyar gurgoly (amely egy bennszülött maradványfaj) és a jellegzetes örökzöld törpecserje, a szúrós csodabogyó. Ez utóbbiból szép állomány van az Edericsi-hegy oldalain, az erdők aljnövényzetében. Maga a terület vízben szegény, de néhány üdítő vizű forrásra rábukkanhatunk a hegyek között is. A hegység két legmagasabb csúcsa a Köves-tető (444 m) és a Meleg-hegy (425 m).

Leírása 
A hegységet egyik oldalról a Balaton, másik oldalról a Gyöngyös-patak, a Várvölgyi-medence és a Tapolcai-medence veszi körül. A Keszthelyi-hegység területe kb. 350 km².
Két fő vonulata van: a Keszthely-Rezi vonulat és a Vállus-Vonyarcvashegy vonulat. Két legmagasabb csúcsa a Köves-tető (444 m) és a Meleg-hegy (425 m).

Geológia 
A Keszthelyi-hegységet a vulkánosság hozta létre. Hegyei dolomitból, kihűlt lávából és Pannónia üledékből állnak.A triász korban, mintegy 180 millió éve tenger borította ezt a területet. Az ebben élő alacsonyrendű állatok mészvázából több ezer méter vastag dolomit-mészkő lerakódás keletkezett, amely a pliocén kor végén, mintegy 5 millió éve a kéregmozgások következtében kiemelkedett. Ekkor jött létre a magyar középhegységi rendszer, amelynek legnyugatibb láncszeme a Keszthelyi-hegység. A mai felszíni kőzetek és talajok kialakulásában a Pannon-tenger is meghatározó szerepet játszott, amely fokozatosan édesvizűvé vált, és a miocén kor végére, mintegy 10 millió éve feltöltődött. A pliocén kor végi kéregmozgások vulkáni tevékenységgel is jártak, ennek következménye a Kovácsi-hegy és a Tátika létrejötte Zalaszántó közelében.
A pleisztocén korban alakult ki a Keszthelyi-hegység mai, rögökre töredezett tönkfelszíne, és akkor keletkezett a területünkön is több helyen előforduló lösz. A Keszthelyi-hegységre a dolomit a jellemző. Dolomittömege változatos mikroreliefjével tűnik ki, ahol kipreparált dolomit kőoszlopok és látványos természetes kőzetfeltárások is megtalálhatók. A változatos karsztjelenségeket (barlangok, víznyelők, töbrök) mutató terjedelmes hátakat helyenként vad szurdokvölgyek választják el. A Kovácsi-hegy és a Tátika a Keszthelyi-hegység bazaltvidéke. Tanúhegyek, bazaltplatók, sokszög alakú bazaltoszlopok, 10 m-nél is magasabb falak díszítik a tájat. Ritka jelenségnek számítanak és ezért érdekes látnivalók a Bazaltfolyosó (Kovácsi-hegy) és az álkarsztos jelenségként számon tartott bazalt-dolinák, melyek mélyedéseiben apró tavacskák húzódnak meg.
 
Növényvilága 
A Keszthelyi-hegység dolomittömege, a szűkebb értelemben vett Keszthelyi-hegység hazánk egyik legváltozatosabb élővilágú vidéke, ahol a szubmediterrán xerotherm sztyeplejtőktől kezdve, a zárt tölgyeseken és bükkösökön át, a jégkori maradványokat őrző hideg szurdokvölgyekig igen sok élőhelytípus megtalálható, különlegesen gazdag, egyedi értékeket is tartalmazó flórával és faunával. Az erdőtársulások közül kiemelkedő az országosan is ritka, különleges reliktum társulás, az elegyes karszterdő. Ebben a száraz-meleg termőhelyek fája, a virágos kőris (Fraxinus ornus) és a hűvös-üde helyeket kedvelő bükk (Fagus silvatica) elegyedik egymással és alkot olyan asszociációt, amelyhez több ritka növény kötődik, pl. fehér sás (Carex alba), tarka nádtippan (Calamagrostis varia), sziklai páfrányok. A Keszthelyi-hegység dolomitjáról közel 80 védett ill. fokozottan védett növényfaj ismert, mint például a nősziromfélék, orchideák (köztük az adriai sallangvirág /Himantoglossum adriaticum/, a légybangó /Ophrys insectifera/, a gérbics / Limodorum abortivum/), árvalányhajak, kökörcsinek, körtikék, szegfűfélék. Ugyanakkor a hegység az elmúlt évtizedekben igen jelentős károkat is szenvedett: a fajgazdag dolomitkopárokon és a karsztbokorerdők helyén fekete fenyőt (Pinus nigra) telepítettek, melyek sok helyen a vidék arculatát is meghatározzák. A Keszthelyi-hegység bazaltvidékének (Kovácsi-hegy, Tátika) bazaltdolináit állandó vízállások lápi, mocsári vegetációja díszíti, bükkelegyes gyertyános tölgyes környezetben. A több száz méter hosszú bazaltfolyosókban igen érdekes, mediterrán jellegű moha-zuzmó vegetációk találhatók. A Tátika Ősbükköse, a Szebike-erdő hatalmas bükkösei természetközeliek és igen festőiek. A Gyöngyösi-patakot kísérő égeres láperdő az egész Keszthelyi-hegység egyetlen, épségben megmaradt ilyen állománya, szabályozatlan, természetes vízfolyással.

Állatvilága 
A Keszthelyi-hegység állatvilága, különösen a gerinctelen fauna ma is nagyon gazdag. Számos olyan bogár- és lepkefaj élőhelye, amely országosan is ritka, pl. láncos futrinka (Carabus problematicus), lapos kékfutrinka (Carabus violaceus, amely az öreg bükkösök jellemző faja), kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) és hazánk legnagyobb pattanóbogara, a Stenagostus rufus, illetve kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), kis tűzlepke (Thersamonia thersamon). A madarak egy része öreg fákban alakítja ki a fészkelőhelyét. Ezek közül gyakoriak a különböző cinege-fajok. A perem- és ligeterdők fajai a ritka fekete harkály (Dryocopus martius), és a kis fakopáncs (Dendrocopus minor) és a viszonylag gyakori zöld küllő (Picus viridis). Közönséges a lappantyú (Caprimulgus europaeus), gyakori a léprigó (Turdus viscivorus), az egerészölyv (Buteo buteo) és a héja (Accipiter gentilis). A terület vonzó denevérek számára is, az itt található barlangok (pl. Csodabogyós-barlang) pihenő-, telelőhelyül szolgálnak számukra. Megemlíthető a kis patkósorrú denevér (Rhinolophus hipposideros), a korai denevér (Nyctalus noctula), a fehértorkú denevér (Vespertilio murinus L.). A pelék, bár számuk csökken, megtalálhatók, mint például a nagy pele (Glis glis), vagy a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius). A nyestek (Mustela foina) és a nyusztok (Mustela martes) egyre gyakrabban figyelhetők meg.
LESENCETOMAJ
A Keszthelyi-hegység északi oldalán a Lesence-patak mellett terül el az ősi Tomaj nemzetség volt családi fészke, a mai Lesencetomaj. A nemzetség az ősi birtokot mindvégig uralta, a család teljes kihalásáig. A XVI. századi okiratok a települést a községen átfolyó patakra utalva, már Lesencetomaj néven említik. A település, illetve közvetlen környezete - feltételezhetően kedvező fekvése miatt - már a római korban is lakott volt. Erre utalt az 1802-ben a falu határában fellelt két feliratos kő, amelyet Jupiter tiszteletére állíthatták a római légió katonái. 1901-ben Csertetőn római kori urnatemetőt, majd a későbbi ásatások a Piros­keresztkörnyékén nagykiterjedésű, késő népvándorlás kori - VII-VIII. századi ­temetőt tártak fel. Az első írás, amely a községet említi az 1121-ben keletkezett Almádi apátság alapító levele. A következő írásos emlék 1256-ból, majd 1343-ból származik, az a pápai tizedjegyzék, amely a község Szent Péter tiszteletére emelt templomát említi. A templom melletti temetőből került elő az a vörösmárvány sírkő, amely az 1400­-ban elhunyt Tomaj Pál emlékét örökítette meg. A későbbiekben egyre több írásos feljegyzés említi a település nevét fontosabb eseményekkel és cselekményekkel kapcsolatban. Az 1518-ban Vithai Barka György ellen támadó Tomaj Ferenc itteni birtokait II. Lajos király elkobozta, majd 1519-ben Némay Bálint deáknak adományozta. 1564-ben a község és környéke már Devecseri Csoron András veszprémi főispán birtokában volt. A török hódítás a települést sem kímélte, elpusztult a Lesence-patakon álló 4 vízimalom, majd a falu is lassan elnéptelenedett. 1678-ban a falu akkori földbirtokosa, Lengyel János újjáépítteti az 1624-ben épített, s később lerombolt kastélyát, majd 1696-ban elkezdte a még puszta telkek betelepítését. 1711-ben a pestisjárványban 10 gazda halt meg, tovább csökkentve a település lakosságának létszámát. 1715 és 1720 között olyan mértékű volt a létszámcsökkenés, hogy a község a szomszédos Németfaluval közösen választott bírót. A XVII. század végén, illetve a XVIII. század elején a stagnálás volt jellemző Lesencetomaj településre. A fejlődést Tóti Lengyel Krisztinának Nedeczei Nedeczky Károly kancelláriai referenssel kötött házassága indította el. Az új földbirtokos 1752-ben felépítette a ma is álló barokk stílusú kastélyukat, valamint a régi romokból a mai templomot. A fejlődés magával vonta a lakosság létszámának lassú növekedését is. 1770-ben a nemesekkel együtt már 524 fő számára jelentette a fő megélhetési forrást a szőlő- és gesztenyetermesztés, valamint a balatoni halászat. 1806-ban Nedeczky Károly akkori veszprémi nagyprépost átépítette a község templomát. Az egységes földesúri birtok az utolsó Nedeczky családfő halála után a fiú és leányági örökösök - a Hertelendy, a Batka és a Czapó családok - között oszlott meg. Vásárlással gróf Deym Ferenc volt császári altábornagy is tulajdonjogot szerzett a birtok kisebbik részére. 1929-ben ismét gazdát cserélt a birtok egy része, gróf Deym Jánostól gróf Károlyi József vásárolta meg, aki a szigligeti birtokának nagyságát növelte a megvásárolt területtel. Lesencetomaj utolsó nagybirtokosai Hertelendy Ferenc 352 katasztrális hold nagyságú és gróf Károly István 3087 katasztrális hold nagyságú területtel. A Hertelendy uradalom már a II. világháború kitörése előtt tönkrement, kastélyukat 1945-ben a falu lakossága lerombolta és széthordta. A Károlyi birtok 1945-ben az állam kezébe került, a kastélyban 1955. óta Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona működik. A faluban elég későn, 1960-ban alakult meg a volt nagybirtokok területén a helyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, amely 10 évi önálló tevékenység után, 1970­ben egyesült a balatonedericsi Mg-i Termelőszövetkezettel. 1970-ben egyre több munkaerőt igényelnek a környező városok / Tapolca, Sümeg és Keszthely / dinamikusan fejlődő üzemei, így a mezőgazdaságból élők aránya lassan lecsökken a munkaképes lakosság 35 %- ára. Az 1968-ben épült nyolc tantermes általános iskola, később felvette Nedeczky Károly püspök nevét, s közös fenntartásba került a szomszédos Lesencefaluval. A község közigazgatása 1979-ig helyben volt, majd a balatonedericsi Községi Közös Tanácshoz tartozott. A rendszerváltáskor önálló települési önkormányzat alakult. A Körjegyzőséget Lesencefaluval közösen alapította meg a község, de a székhely Lesencetomajra került. A falu lakossága 1990-ben emlékmű állításával adózott a község II. világháborúban elesett 47 lesencetomaji áldozatának.
LESENCEISTVÁND
A település  "a tapolcai medence peremén a keszthelyi hegység lábainál fekszik.
Kelet felõl vulkanikus hegyek láncolata és a Bakony erdõi övezik. Sümeg felől a 84-es számú fõút határolja, amely csatlakozik a Balaton északi partján húzódó 71-es fõúthoz. A Keszthely felõl ide érkezõk szõlõhelyek között kanyarogva, csodálatos panorámában gyönyörködhetnek. Lakóinak száma 1999. január 1-én 946 fõ.
A neve elõször 1328-ban Lessenche-Istvand néven fordul elõ. Az Istvánd helységnév az István személynévbõl képzõdött, a Lesence-elõtag a patak mellékre utal. A falu Lesence-patak mellé települt, határa dombok alatt, erdõk és nádasok között fekszik.
A település urai a XIV. században a Dersfiek voltak, a XVI. században Csoron András és leszármazói voltak a birtokosok, majd a falu és környéke 1600-tól folyamatosan az Esterházy család birtoka volt.
A török már 1545-ben elfoglalta a települést. 1553-tól a XVII. századig az egész szántói járás a töröknek hódolt és fizette az adót.
A hosszabb lakott idõszak után, a török uralom végén Lesenceistvánd elnéptelenedett. 1692-ben kezdték újratelepíteni magyar lakossággal."

"Lesenceistvánd területe a Balaton vízgyűjtőjéhez tartozik. Legmagasabb pontja a Kő-orra hegy, amely 499 m magas. Ezen a hegyen megy keresztül az országos Kék-túra útvonal is, mely fontos összeköttetést jelent a Keszthelyi-hegység két oldala között a gyalogos kiránduló turizmusban.
A Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt római katolikus temploma középkori eredetű, (műemléki vörösmárvány keresztelőkút és a szintén műemlékként védett fasípos orgona) 1755-ben építették újra; végleges, késő barokk formáját 1788-ban nyerte el.
Említést érdemelnek a kavicsbányák melyek a hozzáértő érdeklődők számára földtani bemutatóul szolgálhatnak. Mindkét bánya a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területére esik. Ez a Billegén lévő földtani örökségünk ritka különlegesség , egy tanösvényt  mindenképpen megérdemelne.
VÁLLUS
A település határában, attól délre a régészek bronzkori, koravaskori települést feltételeznek. Erre utal a múlt század végén felfedezett bronzkincs is, melyet egy edénybe rejtve találtak meg a Büdöskúti-puszta mellett, s azóta is több hasonló korú lelet került elő erdőtelepítés, földmunkák közben. A környéken a későnépvándorlás korából, s a római korból is tártak fel sírokat.

A község történetét már a XII. századtól ismerjük, viszont fennállása nem volt folyamatos. Első említése 1121-ből való. Ekkor kapja az almádi monostor adományként a területet, rajta több faluval, így Vállussal együtt. A következő századokban többször cserélt gazdát királyi adományozás útján, 1359-ben Ujlaki Miklós, majd 1525-ben az Ákosházy Sárkány család kapja meg birtokként a falut. A XV. századból ismert leírás szerint (1429) a település felett, a mai szentmiklósi völgyben kis pálos kolostor állt. Az egyetlen magyar alapítású rend itteni kis házát a források szerint Szent Miklós tiszteletére szentelték, s a völgy is feltehetően a kolostorról kapta a nevét. Mellette templom helyezkedett el. Nyomaik még ma is felfedezhetők az erdőben. 1426-1525 között Hegyesd várának tartozékai között találjuk. 1474-ben Újlaki Miklósnak 22 jobbágyportája volt itt. A XV. század elején a források említik még a pálos kolostort, amely a hódoltság hosszú megpróbálatatása alatt elpusztult.
A török portyázásai miatt a népesség elmenekült a közeli, védettséget nyújtó területekre, majd a veszély elmúltával visszaszivárgott és új helyen újratelepítette a községet. Ezért az Árpád-kor településének nyomait nem a mai település helyén kereshetjük, hanem attól észak-nyugatra. A Pusztatemető nevű dombháton felfedezhető az egykori település nyoma.
A török elleni küzdelem 1540-ben kezdődött, Vállus a környék településeivel együtt 1553-tól élt török alávetettsében. Ettől az időszaktól kezdve a XVI. század folyamán és a XVII. század kezdetén hol elnéptelenedett, hol újra betelepültek lakói. 1626-tól viszont feltehetően a török adók és rablások nyomán már csak puszta, lakatlan településként írják össze. Nem is települtek vissza a lakosok egészen a XVIII. század közepéig.
A falu újjáéledése a Festetics családnak köszönhető. 1738-ban ők vásárolták meg a birtokot, s az elnéptelenedett falu helyére német nemzetiségű telepeseket hívtak. Így 1766-tól ismét lakott Vállus. Igaz meglehetősen kicsi falu volt, a korabeli települések méretéhez viszonyítva is. Az ismert felmérés szerint 1770-ben csak25 család lakta.
A lakosság megélhetését elsősorban a búza, rozs és kukorica termesztése, a legelőin szarvasmarha tartás, az urasági erdőkben a makkoltató sertéstenyésztés biztosította. Fontos volt az erdőművelés is. A kitermelt fával a falu lakói kereskedtek, a dolomitos lejtőket fenyővel ültették be.
Az 1767 és 1774 között végrehajtott, Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezés felmérésekor mindössze 22 házas zsellért találtak, akik mindössze 17 holt úrbéres földet műveltek. Földesuruk ekkor Festetics Pál volt.
A falu népessége növekedett a XIX. század első felében. 1857-ben 411 fő élt Válluson. A század második felétől kezdve a lélekszám, ha átmeneti emelkedéssel is de stagnált, s a századfordulón 449 lakos él a faluban. Ettől az időszaktól kezdve a lakosság száma folyamatosan csökken. A népességszám XIX. századi stagnálását, ill. későbbi csökkenését feltehetően a falu földjeinek minősége okozta. A határ több mint felét a Festeticsek birtokolták, a megmaradt rosszabb minőségű földek pedig nem biztosították a falusiak megélhetését és kellő jövedelmét sem a nagyobb számú lakosság részére. Sokan kényszerültek idénymunkát vállalni és mentek a somogyi uradalmakba summásnak.
Az I. világháború után végrehajtott Nagyatádi féle földreform alkalmával 186 igénylő között osztottak ki 158 kh földet, s két család kapott összesen 2 kh házhelyet. Tehát fejenként nem jutott az igénylőknek egy teljes hold sem. A múlt század végihez képest a birtokok száma megszaporodott ugyan (1895-ben 62, 1935-ben 205 birtokos volt a faluban), de jellemző lett a megélhetést nehezen biztosító törpebirtok. Az 1935. évi felmérés tükrözi is az arányaránytalanságot: 5 kh alatt 189; 5 és 50 között 14; 100 és 500 kh között, valamint 3000 kh felett 1-1 gazdaság birtokolt földet. A Festetics család az itteni birtokait a legújabb időkig megtartotta. 1935-ben a falunak 381 lakosa volt, valamennyien magyarok és katolikusok, akik 71 lakóházban éltek. Az oktatási feladatokat egy katolikus népiskola látja el.
A II. világháborúban 11 halottja lett a falunak.
1950-ben Keszthely járásával együtt Veszprém megyéhez csatolták, s onnan 1979-ben tért vissza Zala megyéhez. 1966-tól az önálló tanács megszűnik, Várvölgy társközsége lesz.
Önállóságát az 1990. évi önkormányzati törvénnyel kapta vissza. Vállus ma a balatongyöröki körjegyzőséghez tartozik.

Forrás: Települések honlapja, Balaton.blog, Wikipédia

OKT. Tapolca_Keszthely