Cinege 25 teljesítménytúra
2009.04.25

Kellemes, koranyári időben egyesületünk összesen 22 fővel gyarapította ennek a szép teljesítménytúrának a résztvevői létszámát. A siófoki Sportcentrumtól reggel 8 órakor rajtoltunk el. A 10 km-es távon 4 fő, a 25 km-en 16 fő, és az igazi erőpróbán a 40 km-en 2-en vágtak neki.
A rajtoltatás gyorsan és jól szervezetten történt, majd a DDP útvonalára tértünk rá és nagyjából azon haladtunk egyészen Törekiig ahol az első ellenőrzőponton almát kaptunk. Anita tagtársunk és kisfia Bálint jóvoltából - akik ezen a túrán rendezőként dolgoztak - hatalmas meglepetés várt ránk Törekiben. Egy akkora halom palacsinta - három féle ízesítéssel - , hogy úgy döntöttünk megszakítjuk a túrát és lesz ami lesz, ezt megesszük. Sikerült is! Bálint gondolt a szomjunk oltására is és a Borsodi "üdítöitalgyár" habosított árpaszörpjét is magunkba erőltettük. A szintidőnknek már ekkor lőttek, de megérte, köszönjük.
Miután kipihentük magunkat, a madarászok tornya felé a Töreki tavakat keresztezve haladtunk tovább a sárga kereszt jelzésen. Egy nagyon szép, öreg diófa erdő és virágzó repcetáblák mellett gyorsan elértük a második ellenőrzőpontot. Ez már az endrédi tavak birodalma volt. Itt ásványvíz, szőlőcukor és csoki is volt a szolgáltatások között. Az endrédi tavakat övező dombra felkapaszkodva nagyon szép virágokkal teleszórt gerincen vezetett az út nagyszerű kilátással a tóra és a távolban a Balatonra. Balatonendréd határában egy legelőn áthaladva közelítettük meg a falut, néhány békésen legelésző és fürdőző szarvasmarha között áthaladva gyorsan elértük a falu fontos közösségi centrumát a "Finnyás" becenévre hallgató vendéglátóipari üzemegységet , harmadik ellenőrzőpontunkat. Itt is szakszerű, gyors és pontos kiszolgálásban volt részünk. Balatonendrédet a piros háromszög jelzésen hagytuk el egy löszmélyúton , majd az Aliréti erdészeti ut felé ereszkedtünk le a völgybe. Az elmúlt évi rendezéshez képest módosított útvonalon vezetett a túra egy szép erdei úton egészen az autópályáig, itt ismét leereszkedtünk az átjáróhoz és kereszteztük az M7-es utat, melynek É-i oldalán vissza kellett volna mászni a gerinc útra. No mi ezt a nagy sietségben elmulasztottuk.:-((
Negyedik ellenőrző pontunk a SEFAG Zrt. által kiépített Borsodi pihenőnél volt . Itt is hűvös szodával és gyors és udvarias kiszolgálással vártak bennünket . Ennek a szép erdei pihenőnek a K-i oldalán tarvágás volt, így egy kicsit kopár a környéke, de a mi útvonalunk szép zárt tölgyerdőben vezetett fel újra a Vaskereszt gerincútja felé. Ezen az immár É-felé vezető szép erdei úton gyorsan elértük a Vaskeresztet, majd rövid szusszanás után a hosszú tisztáson a sárga sáv jelzést követve elértük Zamárdi szélét. Szép pincék között haladtunk tovább a Kőhegyi kilátóhoz, ahol utolsó ellenőrzőpontunk volt. Itt is gyorsan sikerült elintézni a hívatalos ügyeinket. A Szamárkő érintésével Zamárdi Tájháza és műemlék temploma mellett elhaladva az iskolában volt a Cél, ahol mindenki megkapta a túra elismeréseként az Emléklapot és a szép kitűzőt.
Ezután már csak egy feladatunk volt hátra, alaposan leapasztottuk a zsíroskenyér készletet és az üdítőket amely itt várt ránk.
A túra sok helyen vezet jelzetlen utakon így jól használhattuk a rendezők által a TTT honlapra felrakott GPS-be tölthető útvonalat. Az Emléklap és a kitűző szép, és az átadás is olyan volt ahogy azt sokan szeretik, a gratuláció a teljesítésért nem maradt el.
Köszönjük a rendezést, jól szervezett, szép túra volt!

Hevesi Zoltán


Cinege 25