Mezőkövesd lakóit és a szomszédos települések, Szentistván és Tard, népét nevezik "matyók"-nak. Színes népviseletükkel, híres népművészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak - bizonyos vonatkozásokban - alkotnak még ma is. Az asszonyok ösztönös művészi érzékkel stilizálták, rajzolták le, majd hímezték házi vásznakra, ágytakarókra, teritőkre, ruhafélékre a formagazdag és pompás színharmóniában tündöklő különféle mezei és kerti virágokat, rózsákat, tulipánokat.

Alkotásaik csodállatos formavilágot és színkultúrát hordoznak. A színes matyóminták megjelennek a díszes berendezéseken, festett bútorokon, falra akasztott mázas tányérokon, cserépkancsókon is. A mai napig jelenlevő matyó népművészet méltán bizonyítja e szorgos és ügyeskezű nép hagyománytiszteletét és alkotókészségét.

Itt hordták a legcifrább, legszínesebb viseletet.

Summásként, távoli nagy birtokokhoz szerződve keresték kenyerüket. A megélhetés a két világháború között elég nehéz volt, ennek ellenére sokat adtak az öltözködésre. "Hadd korogjon, csak ragyogjon!" - mondás járta.
Szemben a kor rövid szoknyás viseleteivel, szoknyájuk majd a földig ért, sajátos harang alakjukat az alsószoknyák aljára varrt rendkívül bő fodor adta.
A színes nyári ingüket fellökőnek hívták, téli hosszú ujjú változatát pedig lityának..

 Fejükön csavarítós, sátoros, szakállas kendők voltak.
A menyasszonyoknak magas és széles koszorú volt a fején. A férfiak ruházata volt többek között a sokszor két méter bőségű ing, a dúsan hímzett surc (kötény) a magas Bárci kalap, melyet az alacsony termetű bíró fia  hozott divatba a század elején.

A mezőkövesdi matyó népviselet virágkorában is megmaradt a vászongatya ünneplőnek a gazdák közt, mellette az igen bő szárú gyolcsgatya a városházi elöljárók és a jómódú legények ünnepi díszöltözete lett. A téli felsőgatya mellett a nadrágviselet bejöttével fekete posztó ellenzős csizmanadrág terjedt el. Szinte csak egy emberöltőig voltak divatban a világoskék alapú, cifrán zsinórozott rövid menték, a vörös alapon ugyancsak cifrán zsinórozott pruszlikok mellett. Helyükbe lehajtott gallérú, gombokkal és zsinórozással kihányt fekete posztó mellények jöttek, hűvös időben a rokk nevű kabátfélét terítették a vállra panyókásan. A kötény későn jött divatba surc néven, de annál jobban felkapták, hímzéssel, aranycsipkével, rojtokkal megrakott változatait viselték gatyához is, nadrághoz is. A kötény elejébe tűzték a legények a horgolt szélű fehér zsebkendőket, a vőlegények a nagy selyem jegykendőt. A mezőkövesdi matyó népviselet fénykorában a „vágányos”, hosszában mélyen beütött kalap járta, csak későn tűnt fel a csúcsos kis kalap. A „vágányos” kalap mindkét oldalához tollat vagy bokrétát tűztek a legények, tollat jobboldalra, a rozmaringos bokrétát balra is, jobbra is. Ebben a korban bocskort csak a tarlón viseltek, csizmaviselés volt az általános, a szegényeknél bakancs járta.

Legény surcban, lombhullásos matyó  asszony	Csavarítókendős matyó nőfellökős ujjú lityában
Vállkendős fehér menyasszony,   Mezőkövesd; és szentistváni matyó menyasszony