|
A történelmi Erdély
A történelmi Erdély
egy 300-480 méterrel a
tengerszint felett levő fennsíkot, az úgynevezett Erdélyi-medencét foglalja
magában a körülötte emelkedő hegyvonulatokkal. Területe 57 000 km².
Határai: délen Havasalföldtől a Déli-Kárpátok,
keleten Moldvától és Bukovinától a Keleti-Kárpátok választják
el. Északon az Északkeleti-Kárpátok (Máramaros, Gutin-hegység, Szilágyság)
határolták, nyugaton az Alfölddel,
délnyugaton pedig a Bánsági-hegyvidékkel határos.
Az Erdélyi-medencét többek között a Maros és Szamos folyók
szelik át, de innen ered az Olt folyó
is. A történelmi Erdély fő bejárata nyugat felől a Király-hágó
Erdély a középkorban a Magyar
Királysághoz tartozott, majd a
16. század második felétől több mint egy évszázadig Erdélyi
Fejedelemség néven a magyar
fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták. A 17.
század végétől a Habsburg
Birodalom tartománya volt,
nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től
több mint fél évszázadig az Osztrák–Magyar
Monarchián belül Magyarország
szerves részét képezte.
Erdélyben a románok nagyobb tömegű beköltözése a 13.
században kezdődött, a 18.
század végére pedig az
összlakosságon belüli arányuk már meghaladta az 50%-ot. A
18. századtól kezdve elindult az erdélyi románok önállósodási törekvése,
ennek része volt a Horea-féle
lázadás, majd az 1848-49-es
szabadságharcban a császári
seregek oldalán való részvételük. Ez idő alatt számos kegyetlenséget
követtek el az ott élő székely és magyar lakossággal szemben.
A kézdivásárhelyi múzeum kiállításából
 
  
 
 A
székely népviselet
Hajni népviseletes
képei
 |
