A
falu Kolozsvártól alig hat kilométerre fekszik. Határában
kiterjedt gyümölcsösök találhatók, amelyek a település
élelmezését, ellátását biztosították és biztosítják ma is.
A helybéliek szerint a falu nem a mostani helyén terült el
valaha. Kicsit lennebb feküdt, ám a tatárok-törökök
betöréseikor őseiknek el kellett menekülniük. Egy György
nevű "pakulár" mentette meg őket a veszélytől és talált új,
alkalmas letelepedési helyet a most is látható
Falukútja körül.
Ez az emlék annyira eleven, hogy a falu határában még most
is úgy neveznek egy területet, hogy Várhegy, Templomdomb,
melynek oldalában egy forrás található. Állítólag ebbe
lökték be a régi Györgyfalva templomának harangját.
Györgyfalvi népviselet
