Torockói népviselet
Torda-Aranyos
megyei Torockó lakosai vasbányászatból éltek, és a vízierővel hajtott
vasverőkben Erdély számára ekevasat, kapát, fejszét, kaszapengét gyártottak.
Később a modern bányászat és gyáripar feleslegessé tette a kezdetleges
technikával dolgozó műhelyeket, majd megszüntette - megmaradt azonban a városi
öntudat. Viseletükben is megmaradt több olyan sajátosság, aminek párhuzamait
korábbi századok városi, nemesi öltözködésében találhatjuk meg.
Nemes kelméivel és az
úri-polgári ruhatárhoz közelálló darabjaival úgy válik ki a többi erdélyi
öltözet közül, mint a mo.-i falusi népviseletek közül a mezővárosok (Debrecen,
Kecskemét) öltözetei.
A férfiak borjúszájú gyolcsingüket a nadrágon kívül viselték és
kordovánból készült, a viselő korát megillető színű és díszítésű övvel
szorították le. A gatya itt csak alsó ruhanemű. Felette kétszer ványolt
fehér abaposztóból ellenzős csizmanadrágot, harisnyát hordtak. Ennek
vócolása a nemzeti színeknek megfelelő posztócsíkokkal történt. Kék
bojtos, puhaszárú fekete csizmát öltöttek hozzá. Az ing fölé
bunda-lájbit vettek. Ez fehérített báránybőrből való, kék fonallal
levarrt irha rátéttel díszített ujjatlan, elöl csukódó bőrmellény,
nyakában magas rókaprémgallérral; téli-nyári öltözetdarab. Csak téli
felsőruha a ködmön és a templomcondra. A ködmönhöz
hasonlóan vállra vetve viselték, általában csak templomba menetkor. A
vőlegény is templomcondrában esküdött. E nagy múltú darabok közé
ékelődtek az ujjasok, sötétkék szebeni posztóból vagy kockás flanellből,
ezeket az ingre vették fel a lájbi alá. Fekete nemez kalapjuk széles
felhajtott karimájú, fekete bársonyszalag szegéssel készült. Itt maradt
meg legtovább a fehér, lapos, három oldalról prémezett báránybőr sapka.
A lányok pártája aranycsipkével borított fekete bársony korona, körül aggatva
három oldalról szalagokkal. A homlokon alákötötték a piros selymet:
erősen sodrott szálú piros fonalból való szálköteget, melyet csak a párta alatt
hordtak a felserdült lányok. Az asszonyok kontyba csavart hajuk fölé fekete
selyem főkötőt vettek, homlokukat széles, erős, fekete atlaszszalaggal kötötték
át. Mindezek fölött a fiatalasszony kék, piros vagy zöld selyemszállal hímzett
vékony selyemfátylat viselt, amit a nyak körül megtekert, s egyik oldalt a fül
körül három díszes tűvel megtűzött. Az ingnek két szokatlan sajátossága van: az
egyik az, hogy hosszú, a másik pedig, hogy az ujja is hosszú; sípujjúnak
mondják. Fehér gyolcsból készült, eleje nagy területen mintázottan sűrűn
ráncolt. Az ing ujját kétféle módon díszítik: hímzéssel, kötéssel és islógozással.
A hímzés, keresztben varrott a váll körül, piros vagy kék színben, a kötést
hosszában helyezték el több sorban is. Az islógozás a válltól szinte a kézelőig
ér, ugyancsak hosszanti elhelyezésben. Az islógos ing a fiatal asszonyok dísze,
a kötéses az időseké, a hímzett ing a pártás lányokat illette meg. A fiatalok a
nyakban szélesen elterülő csipkés fodrot hordtak az ing fölött. Az elől dúsan
ráncolt ingnek kiegészítője a kösnyős fersing. Ez is finom fehér
gyolcsból készült vállas szoknya. Maga a fersing lapos ráncokba rakott.
Eléje gyapjúszálból vert csipkével díszített zöld vagy kék posztó-, esetleg
selyemkötényt kötnek. A derékra a viselő korához, s az alkalomhoz illő
zsinórövet kötnek, hosszan lelógó bojtokkal. Ebbe tűzik csücskével a
szokatlanul átlósan hajtott selyemkendőt. Ehhez az öltözethez palástot
hordanak templommenetre. Palást helyett rókaprémes bundát, bunda-lajbit
vise ltek; ez elöl csukódó, vörös selyemmel hímzett bőrmellény, mit nem öltöttek
fel. Viseltek zöld posztó vagy selyemborításos, oldaltgombolós mellest is. A
szoknya elé aprómintás fekete bársony- vagy selyemkötényt kötöttek. A lányoknak
hegyes orrú, magas sarkú, piros csizmájuk volt, az asszonyoké fekete, mindkettő
harmonikás szárú.
A lányok
ékessége a párta volt, melyet aranycsipke borított. Kétfelől a vállra és hátra
pántlikák omoltak.
| |
|