Mi az, hogy Zoborvidék?
Zoboralja vagy Zoborvidék történelmi tájegység. A szlovákiai Nyitra város
környékén , a Zobor-hegy aljában 12 faluból álló magyar közösséget találunk,
amely elszigeteltségében megőrizte ősi kultúráját, viseletét... Zoboralja a
népzene gyűjtőinek paradicsoma volt, Kodály Zoltán is ott kezdte népzenei
gyűjtéseit.
A Nyitra-környéki magyar falvak
viselete nem a paraszti rétegek szerint differenciálódik, hanem falvak
szerint, a falvakon belül pedig életkorok szerint. Még az egyik
legjellegzetesebb és legegységesebb viseleti darab a konty is falvakkénti
apró változások következtében más és más, megmutatva viselőjének lakhelyét
és életkorát.
A XX. század első felében Zoboralja
peremvidéknek számított, gazdaságilag és nyelvi elszigetelődés volt rá
jellemző. Kitörési lehetőségnek az úgynevezett summás járás kínálkozott,
amikor is uradalmakba jártak el dolgozni, és a dologtalan téli hónapok alatt
volt idő a szövésre, fonásra, hímzésre és az egyéb asszonyi munkákra. Az,
hogy a lakosság nagy része idegenben dolgozott, erős vágyat keltett a
helyiekben önazonosságuk megőrzésére.
Emellett a summás munka által kínált anyagi lehetőségek sajátosan díszessé
tették a viseletet.
Csak az 1900-as évek elején kezdett
kialakulni a ma zoboraljinak ismert viselet, mely az 1950-es évekig
gyakorlatilag változatlanul fennmaradt
A Zobor-vidéki női viselet egyik
legjellegzetesebb darabja a hosszú, lábszárközépig érő, női mellévarrott
ujjú - három zsákszerű részből összevarrt - ing Az ing ujja csuklóig ér,
nyitott, a csuklóhoz nem rögzített. A vállhegy és a csukló feletti rész
különböző technikájú hímzéssel és vertcsipkével díszített. Később a hímzést
a hétköznapi ingeken szövött csík helyettesítette. Az emlékezet szerint
nyáron az asszonyok csak hosszú ingben és sűrűn ráncolt, széles fehér vászon
vagy festőkötényben, ruhában jártak. A századfordulón az ing fölé
rendszerint felvettek egy festő vagy karton szoknyát is. Télen egy
posztószoknya, kis nyakbavaló kendő, ujjatlan bőr kuzsli vagy asszonyködmön
védte őket a hideg ellen.
Az asszonyok fejét vasár- és ünnepnap
hosszú fehér gyolcskendő, a patyolat fedte. Télen nagyalakú kékfestő
kendővel csavarták körül fejüket
A női viselet másik jellegzetes
darabja a szarvasfőkötő, amelynek két kiálló csücske adta jellegzetes
alakját; a szarvakat. A merevítők, az alsófőkötő és a felsőfőkötő együttes
neve konty. A kontyot az asszonyok ünnepen fehér, hosszú gyolcs kendővel,
patyolattal tekerték körül, télen nagyalakú kékfestő kendővel csavarták
körül fejüket, a kendő csücskeit főkötőjük tetején csomózták meg
A férfiak hétköznapi viselete a
bevarrt ujjú, kézelőtlen, gallértalan kendervászon ing és szűkszárú gatya
volt. Hűvösebb időben ujjatlan bőr kuzslit vagy emberködmönt hordtak. Ünnepi
viseletük kékposztó zsinóros nadrág, mellény, illetve kabát volt
A ruhadarabok idővel egyre
színesebbek, díszesebbek lettek. Az egyházi ünnepek szigorúan meghatározták
a különböző színek alkalmazását, de nemcsak az ünnepi alkalmak, hanem a
faluban történt események is befolyásolták
Tánczos Erzsébet írása
