A fonalak egymásba fonása, összecsomózása az emberi kultúra bölcsőjéhez vezethető vissza. Ugyanolyan régi munka, mint a szövés. Az ősember primitív keretben csak olyan szövedékdarabokat készített, amely egy ”ruhadarabhoz” éppen elegendő volt. A szálvégeket, amelyeket a szövéssel már nem tudott megerősíteni, valami módon rögzíteni kellett, hogy a szövés nem rojtozódjék el, s ezt a szálak összekötésével, összecsomózásával érte el.

A fonalak ilyen összecsomózása, egymásba fonása adta a gondolatot a vertcsipke megteremtéséhez.

A csomózást ”macrame” néven is említi a szakirodalom, ősi arab elnevezése után. E szó kendőt jelent, eredetileg a kendőszerű ruhadarabok széldíszítése volt a rojtkötés, vagy a csomózás.

A magyar népművészetben a legváltozatosabb rojtokat Mezőkövesden és Sárközben készítik, de az egész országban találkozunk egyszerű keeves mintákkal.