Lelőhelye: Románia. Torockó népművészeti központ, hajdani bányaváros. A rómaiak idejében vas, arany és ezüstbányászata tette jómódúvá lakosait. A XII-XIII. Században német lakosságot telepítettek ide, akik a magyarsággal keveredve érvtermeléssel foglalkoztak. A lakosság városi polgárokból állott, s ez hatással volt a népművészet alakulására. A kialakuló hagyományokat századokon át megőrizte viszonylagos elzártsága miatt. Az 1900-as évek elején használatos viseletük, bútorzatuk és népművészeti tárgyaik sok középkori vonást őriztek meg.

Anyaga: Kender és vastag fonatú pamutvászon.

Fonala: Piros vagy kék vastagabb fonalú pamut.

Színezése: mindig egyszínű

Öltése: Részben szálán varrott, keresztszemes szabadrajzú rámán varrott kézimunka. Mintáik finomak Az úri hímzésre emlékeztetnek. ( Az erdélyi kúriák stílusát őrizték meg.)

Gyakran alkalmazott motívumuk a gránátalma, liliom, tulipán - bokros szerkezetben. A XVII. századtól új elemekkel gyarapodott, népivé vált.

Leggyakoribb öltésfajtájuk: Lapos hímzés, lapos hímzés szalagöltéssel, tollöltés, szálöltés boggal, rácsöltés, csavargó, szövőöltés, darázsfészkes, stb.

Alkalmazása: Régen - hímzett ruhadarabok, lepedők, párnahuzatok, rúdra valók, abroszok, ingvállak. Ma - blúzok eleje, ujja, párnák, terítők (lakásdíszítési eszközök).