Debrecen, Nagykőrös, Kecskemét, továbbá a szabad jászkun és hajdú kerületek régi viseleteit soroljuk ide. Míg a többi viselet a közelmúltban még élő anyag volt, s a kutatók jórészt személyesen megfigyelhették és néprajzi leírásokalapján megismerhették, az alföldi városi és mezővárosi viseletek már csak írásos levéltári forrásokból rekonstruált, történeti viseletek.

A korai adatok szerint a nagykőrösi, kecskeméti elöljárók fehér vagy hamuszínű abaposztó öltözetben: nadrágban, dolmányban és köpönyegben jártak. Általános volt ugyanekkor a fehér vagy szürke posztómente is

A bocskoron, bakancson, esetleg csizmán is kívül viselt nadrág a Fekete-Körös völgyi, szilágysági magyaroknál, a és moldvai csángóknál egyaránt megtalálható. A másik típus az egyre szűkülő, ellenzőt kapó feszes csizmanadrágban érte el végleges formáját.

A tehetős cívis-polgárok bőven használtak nemes prémeket, a szegényebbek beérték a juh bőrével is. A bőrruhák mellett legtöbb változata talán mégis a mentének volt, melynek ismert a könnyű nyári és a bélelt téli változata posztóborításos prémből.

A 18. sz.-ban „változván a föld népének viselete”, új öltözetdarabok törnek be: ilyen a posztólajbi vagy pruszlik, a lehajtott gallérú kabátféle, az ujjas. E posztó és bőr öltözetek alatt azonban viselték a vászon- vagy gyolcsinget és lábravalót (gatyát). A szántóvetők nyáron felsőruhaként is hordták a rövid derekú, borjúszájú inget tüszővel és a vászongatyát, de a mesteremberek már tiltották inasaikat A férfiak fejükön nemezsüveget viseltek, magas visszahajtott peremmel, prémesen is.

A női öltözetekben a párta az első figyelmet érdemlő darab, melyet a lányok karika alakban, az asszonyok pedig nyitott félkör alakban hordtak a kontyon, Debrecenben homlokelővel kétoldalt megtűzve. A főre való fátyol gyöngyös végű díszes fátyoltűkkel és a fejre való keszkenők már a korai századokban jelen vannak.

 

A hosszú ing viselése általános volt a magyar népviseletekben, a rövid, többnyire mellévarrott ujjú ing egy rövidebb időszak felsőing divatjaként jelentkezik csupán. Egyébként a két ing egymás fölötti viselése a legtöbb népviseletben általános. A rövid ing díszítésének igen sokféle módjáról tanúskodnak az írások.

Debrecenben 1662-ben történik először említés a váll nélküli szoknyáról, Kecskeméten már 1598-ban. Régebben a derékkal egybevarrták vagy egybeszabták a szoknyákat. Ekkortájt válik el a derék az aljtól, hogy a későbbiekben már eltérő anyagból, eltérő díszítéssel készítve, ismét egymás szomszédságában jelentkezzenek. A vállal egybeszabott, ill. egybevarrt szoknya a későbbi népviseletekben a hétfalusi, csángók kösnyős szoknyájában, a Pozsony megyei egybevarrt posztószoknyákban maradt fenn.

A szoknya elé előkötőt kötöttek, rendesen eltérő anyagból és más színben. Egyébként a sokféle minőségű és színű szoknyaanyag között ugyancsak a zöld és kék színű volt többségben. A civis lányok és asszonyok a későbbi paraszt viseletből ismert sárga és piros csizmákat hordták – miként a történeti kútfők említik –, mellettük sarut, később cipellőst is viseltek.