Bunyevácok települtek a történelmi Bács-Bodrog vármegye két nagyobb városába, Bajára és Szabadkára (Subotica - Jugoszlávia), valamint környékükre. Nyelvüknek és közös származási tudatuknak nagy összetartó ereje volt. Népi kultúrájukban a régi elemek megőrzése és az új környezethez való hasonulás azonos mértékben, egységesen ment végbe. Eredeti lakóhelyük a Balkánon, a dalmát tengerparttól északra elterülő Dinara hegység térségében volt. A horvát nyelv nyugat-hercegovinai típusú nyelvjárását beszélik.

Megtelepedésük után a Baja környéki bunyevácok jobbágyok voltak, a föld birtokosától függően kamarai, magánföldesúri vagy egyházi szolgálatban. A XIX. század első felében szarvasmarhát, juhot tartottak és szőlőt műveltek. A gyapjút házilag fonták, szőtték. Gazdálkodásukat az önellátás szintjének fenntartása jellemezte.

A XIX. század vége felé megindult a folyamat, melynek során a német birtokosok vásárolták fel a környék földjeit, és a bunyevácok mezőgazdasági munkásnak szegődtek hozzájuk. Baján a szegényebb réteg ekkor vált földtelenné, és a megélhetés útjait keresve szegődtek el iparosnak, útkövezőnek, téglakészítőnek. Soraikból kerültek ki a fuvarosok, a hajósok és a fiákeresek.

Népi kultúrájúkat a sokszínűség jellemezte, mely a balkáni örökség alapján új, a nagytájra is jellemző elemekkel bővült. Építkezésükben a múlt század második felétől az Alföldön kialakított háromosztatú háztípust követték. A házak, korábban sövényből, majd vert falból, illetve, vályogtéglából, nádtetőzettel, faoszlopokon álló kiugró ereszaljával készültek. Gyakori volt a lakóházzal szemközt, egy helyiségből álló présházat építeni. A baromfi számára kúp alakú ólat raktak.

Viseletük fényűző ruhaszövetből áll. A nők ing fölé selyem vagy bársonymellénykét (pruszlik) hordanak. Szoknyájuk széles harangformájú, szintén selyem vagy bársonyból való, kötényük arany paszomántos szegélyű, lábbelijük selyem vagy bársony papucs, manapság azonban rikító színű cipő is. Hajuk hátul a fejnél lapos korongban összefogva. Téli felöltőjük a tyurak meggyszínű vagy sötétkék. bársonyszövet drága prémmel vagy paszománttal díszítve. Kiveszett bajai kabátforma az ún. drolye, és a divatját múlta fejkötő: a kapice. A nyakon több sor arany vagy, ezüstpénzt hordanak, újabban inkább arany érmet vagy arany keresztet.

A férfiviselet magyaros. Bő nadrág, mely a deréktájon ráncba van szedve; s a csizmaszár felé legyűrve. Az ingre jön a selyem vagy bársony mellény. A kábát dolmányszabású télen báránybőrbekecs. Fejfedő legyűrt tetejű, szélesebb karimájú kalap; télen sapka, fekete nyakravalójuk: a sál. Lábbelijük csizma, fekete bőrpapucs; vagy bocskor.

Lakásberendezésük sajátos színfoltjai a házilag szövött gyapjúpokrócok, ágy- és asztalterítők voltak. A maguk festette gyapjúból még kötények és tarisznyák készültek. Bolti pamutfonalból szőtték az ünnepi vászonneműt, díszkendőket, ágyneműt, ingvállakat, ingeket. A nők viselete a századfordulón a dél-alföldi, polgárias jellegű, hosszú szoknyás-ujjas öltözettípushoz sorolható. A bunyevác nők a divat helyi irányítói voltak, pénzt nem sajnálva, drága kelmékből varratták ruháikat.

Népszokásokban gazdag életük volt. A török idők emlékét őrzi több, az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásforma. Megkéretéskor a legény pénzzel tűzdelt almát vitt a leánynak,( bunyjpar) aki kendővel, maga készítette inggel viszonozta a jegyajándékot. Húsvétkor a leányok korommal festett almát, narancsot vagy citromot adtak a locsolkodó legényeknek. Lakodalom idején a menyasszony kocsiját lovas férfikísérők vették körül a nászmenetben. Ez a szokás, a hit szerint, a török uralom idején alakult ki a nőrablás megakadályozására.