A
XVIII. század elején Svábföldről és Wüttenberg
környékéről jöttek telepesek. A Baja környéki
faluk német lakossága is a XVIII. század
folyamán telepedett le. Alkalmazkodva a
környezet adottságaihoz, főként szőlőt
termesztettek. A szőlőfeldolgozás és a bor
tárolása így a lakóházaktól külön a
présházakban, pincékben történt.
A
földművesek között nagy számban jöttek
iparosok. Elsősorban a mezővárosokban,
városokban telepedtek le különböző
mesterségeket meghonosítva, többek között a
harisnyakötést, facipőkészítést. A Bajától
déli irányba fekvő terület falvai szabályszerű
faluképet mutatják. Polgári módra,
gipszmintákkal díszes oromzatú, vályogtéglából
falazott házakat építettek a múlt század
második felétől kezdve. Az udvart rendszerint
tágas gazdasági épületek határolták. A helyi
jómód kifejlesztett egy másutt nem ismert
falfestő kultúrát, mely a szobák, és
kapubejáratok falait borította, freskószerűen,
olykor jeleneteket is ábrázolva.
A
nők viselete - az első világháborút követő
divatváltozás után- a paraszt-polgárias
öltözködést követte. Szokás volt, hogy a
férfiak az ing fölé vett vékony ujjasra húzták
a mellényt.
Ezt
a sajátos divatot helyenként a velük együtt
élő bunyevácok is átvették, csakúgy, mint a
fából faragott papucsot, a klumpát, melyet
általánosan munkára, istállóba, téli
szekerezéskor húztak fel. Az asszonyok
ismertetőjele a főkötő volt.
