Predinasztikus kor

A predinasztikus kor Egyiptom történelmében a dinasztiák korát megelőző időszak.   Az újkőkor   Az utolsó jégkorszak (kb. i. e. 10000-ig) után elsősorban klimatikus változások nyomán kialakultak a csiszolt kőkorszak legkorábbi szakaszában a Nílus völgyében a helyhez kötött, élelmiszer-termelő kultúrák. I. e. 5000 körül kezdődött Egyiptomban a mintegy ezer évig tartó újkőkor, amelyről a nyugati deltavidék szélén Merimde, Heluan, Tasza és Fajjum; Felső-Egyiptomban pedig a Deir Dasza és Tarifi elnevezésű régészeti kultúra tanúskodik. Akkoriban kezdődött az állatok (különösen a juhok, kecskék, marhák és sertések) háziasítása, a gabona és köles vadon termő fajtáinak termesztése; az állattenyésztés és a földművelés fokozatosan kiszorította a vadászatot és a gyűjtögetést. A merimdei leletből, a sövényfalú, feltehetőleg gyékénnyel vagy nádkötegekkel fedett kunyhók elhelyezkedéséből, a gabonatárolókból már közösségi létre lehet következtetni. Külön temető, a későbbi egyiptomi életből oly sokat eláruló sírkamra még nem volt, a halottakat a házak közelében zsugorított testhelyzetben, felhúzott lábakkal temették el a homoksírba, néhány gabonaszemet helyezve melléjük.   A rézkőkor   A kb. 4000-től 3000-ig tartó chalkolitikum (rézkőkor) egyik bizonyítéka a felső-egyiptomi Badari-kultúra (i. e. 4000), itt bukkantak fel a Nílus-völgyben az első rézeszközök. A réz megjelenése lényeges változást hozott, akkor is, ha a használati tárgyak továbbra is elsősorban kőből és agyagból készültek. A nád-, vagy agyagkunyhókban már faágyakban, derékaljon, bőrpárnákon aludtak, a halottakat külön temetőben földelték el olyan kör alakú sírokban, amilyenek a kunyhók voltak, most is embriótartáshoz hasonlóan, összezsugorított alakban, de már nyakláncokkal és karkötőkkel ékesítve, melléjük helyezték agyagkorsókban az isteneknek szóló áldozatot. A lelet leggazdagabb sírjában elefántcsontból faragott tárgyakat találtak, apró kenőcstartó edényeket, állatfejben végződő nyeles kanalakat, durván faragott, vagy agyagból égetett szobrocskákat alaktalan végtagokkal, kimeredt szemmel. A fegyverleletek kovahegyű nyílvesszők és fa bumerángok.   Nagada kultúra     Gebel el Arak-i kés Ezt a kultúrszintet követte az i. e. IV. évezredre eső I. Nagada és II. Nagada kultúra. A I. Nagada vagy Amrah-kultúra (a Thébától északra fekvő, ill. az el-amrahi, abydosi lelőhelyekről kapták a nevüket) jellegzetesen felső-egyiptomi kultúra, hasonlóan az előzőekhez, egy kisméretű, helyi, falusi kultúra, melyben társadalmi rétegződésnek csak csekély nyomai lelhetők fel. Agyagedényei szürkésfehér vagy sárga színűek, alapjuk a vörös. A IV. évezred közepe táján kibontakozó II. Nagada kultúra fordulópontot jelentett a predinasztikus Egyiptom fejlődésében, már egész Egyiptomra kiterjedt és megteremtette a későbbi államegység civilizációs előfeltételeit. A termelés a rendszeres gabona-, tej- és húsellátáson kívül szövéssel és fazekassággal bővült. A lakosság száma – amely a letelepedett földművelőknél demográfiai ugrást mutat, a szomszédos völgyek nomádjainak bevándorlása következtében is állandóan növekedett. Kisebb közösségek jöttek létre. A munka termelékenységének emelkedése által állandó többlettermék keletkezett, ennek következtében fokozódott a társadalmi differenciálódás. Ez az első kultúra, melynek más országokkal is voltak kapcsolatai, miközben Gebel-esz-Szilszilétől északra az egész Nílus-völgyre kiterjedt és behatolt a Deltavidékre is. Néhány művészeti motívum és egyes technológiai eljárások arra engednek következtetni, hogy Mezopotámiával is kulturális kapcsolat jött létre. (Egy Gebel el-Arak közelében talált, ma a Louvre-ban kiállított kés elefántcsont (egyes források szerint vízilóagyar) nyele pompásan kidolgozott filigrán figurákkal vadász- és harci jeleneteket mutat be, mellettük egy Mezopotámiában jól ismert motívumot, egy oroszlánok nyakát fogó hőst, valamint a festett agyagedényekről ismert íves testű, sokevezős hajók harcát a függőleges orrú mezopotámiai harci bárkákkal.) Olyan jelentős népességkoncentrációk fejlődtek ki, mint Kóm-el-Ahmar, Nehen (Hierakonpólisz), Kift (Koptosz), Nagada és Abodu (Abüdosz).   A Nagada II. edényei barnás színűek, alapjuk világos. A kultúra kiindulópontja dél, innen terjeszkedik észak felé. A festett agyagedények jellegzetes mintái növények és állati alakok, megjelennek a stilizált, sok evezővel ellátott hajók, közepükön nagyméretű kabinokkal. A gránitból, agyagpalából készült szobrok még darabosan kidolgozottak, az elefántcsontból készültek finomabbak. Ebben az időben fejlődik ki a kezdetben elefántcsontra, később kőbe dolgozott mélyrelief művészete. Ez az utolsó időszak, amelyben a kultúra egyöntetű, még az első kataraktától délre eső területeken is. E korszak dél felé egészen Kartúmig terjedő núbiai kultúrái még nem válnak el élesen az egyiptomiaktól. A cserekereskedelem valószínűleg szabadon folyt – kapcsolatban álltak Palesztinával, Núbiával és a Sinai-félszigettel – az egész területen, és nem létezett központi politikai hatalom.   Protodinasztikus kor   Mivel Egyiptomnak egyetlen folyója van, a Nílus, amely a talaj termékenységét áradásai révén biztosítja, ezért a kis faluközösségekben élő parasztok számára létfontosságú kérdést jelentett a Nílus áradása folytán keletkezett megfelelő vízmennyiség. A „magas Nílus” áldásnak számított. A folyam vízállását már igen korán rendszeresen mérték, és az évi vízmennyiség szabta meg az adókat (A mérőeszköz a nilométer volt.) A víztömeg szabályozása tehát élet vagy halál kérdésévé emelkedett, a feladat a társadalmi erők összefogására kényszerítette a lakosságot, következésképpen még inkább helyhez kötve a földművelőket. Amíg Felső-Egyiptom lakói többnyire keleti hamita állattenyésztők voltak, Alsó-Egyiptomot továbbra is nyugati hamita-berber parasztok lakták. A IV. évezred végén kelet felől semita törzsek vándoroltak be a Deltavidékre, majd lassan beolvadtak a régebbi lakosságba.   A IV. évezredben Észak- és Dél-Egyiptom törzseiből kisebb politikai-hatalmi központok – Nagada, Hierakonpólisz és Thinisz – jöttek létre, amelyek harcoltak egymás ellen, míg végül megszületett az egységes felső-egyiptomi királyság, amelynek Hierakonpólisz vagy egyiptomi nyelven Nehen lett a székhelye. Királyai észak felé terjeszkedtek, Nagadát is a birodalomhoz csatolták, majd Thinisz és Abüdosz környékére helyezték át rezidenciájukat. Innen irányították a további hódító hadjáratokat egyrészt a Deltában, másrészt délen egészen az első kataraktáig. A déli királyság, amelynek jelképes ura Széth isten volt, valamint az északi, Hórusz királysága többször állhatott egymással harcban. Északon P, a későbbi Buto volt a központ.     Narmer palettája   A hagyomány Narmer királynak tulajdonítja az érdemet, hogy egyesítette a Két Országot. Narmer neve a hierakonpóliszi Hórusz-templomban talált híres palettákon jelenik meg először. Narmer király palettája az Egyiptomi Múzeumban található – melynek egyik oldalán a király Felső-Egyiptom, a másikon Alsó-Egyiptom koronáját viseli. Ez a bizonyítéka annak, hogy Narmer már meghódította Északot. Az új állam mindkét ország jelképét felvette, egyesítette a kétféle koronát, és a fáraó védőisteneinek nyilvánította a kígyót és a keselyűt. Narmert Felső-Egyiptomban, az abüdoszi királyi nekropoliszban temették el. Narmer és az őt követő uralkodók alkotják a „Nulladik dinasztiát”, amely i. e. 3200-től 3065-ig állt az ország élén (protodinasztikus kor). A korszak eredménye a hieroglifikus írás kialakulása is.