Thiniszi kor
Egyiptom történelmébenben az I. és II. dinasztia uralkodását thiniszi kornak (i. e.3065-2686) is szokták nevezni.
A Két Ország egyesítésének okai
I. e. 3000 körül déli kezdeményezésre megszületett az egységes birodalom. Hogy miért Felső-Egyiptom volt az egyesítés ösztökélője, arra a kérdésre a természeti viszonyokban találjuk meg a választ. Az évenkénti áradás, mely az egyiptomiak vetését táplálta vízzel, Afrika egyenlítői vidékén , a Nílus forrásvidékén kezdődött. Késő tavasszal az Indiai-óceán felől érkező monszunok felhőiből óriási esőzések formájában irdatlan mennyiségű víz zúdult alá Kelet-Afrika fennsíkjaira, s ez a víz a Kék-Nílust duzzasztotta, ami Kartúm mellett egyesült a Fehér-Nílussal. A két folyó találkozása után hat egymást követő zuhatagos szakaszon – kataraktán – zúdult alá a víz; ezek közül a legészakibb – az Első katarakta – jelentette Egyiptom földrajzi határát.
Kevéssel a nyári napéjegyenlőség után az árhullám elérte a Nílus völgyét. Az Első katarakta és a Nílus-delta mocsarai közötti termékeny földsávnak – Felső-Egyiptomnak – a lakói szerencsések voltak, mert a Nílus mentén természetes dombszerű gátak, un. „teknősbékahátak” húzódtak. A vidék lakói a dombtetőkre építették sárkunyhóikat, s itt várták ki az árhullám levonulását, többnyire biztonságban. Az áradás után, ahogy a Nílus apadt, a kiöntött víz visszamaradt a teknősbékahátak menti természetes bemélyedésekben. A parasztok ekkor láttak neki a munkának: közösen gabonát ültettek, és a zsendülő vetést ezeknek a természetes víztározóknak a vizével öntözték.
Mivel mindenkinek érdekében állott, hogy az öntözés egyre nagyobb területen és egyre komolyabb formában történjék, egyre szorosabb társadalmi szálak fűzték össze a Nílus partjai mentén lakókat. Idővel a falusias települések csoportjaiból tartományok – nomoszok – szerveződtek, melyek a nomarkhésznek nevezett főember, azaz kerületi kormányzó alá tartoztak. I. e. 3400-3300 körül Felső-Egyiptom nomoszai egységbe tömörültek, s már egyetlen uralkodóé volt a hatalom az egész vidék felett.
Északon, a Nílus-delta mocsaras vidékén mások voltak a természeti feltételek. Itt a mocsárból kiemelkedő homokdombokra épült településeket egész évben elszigetelte egymástól a mocsár. Ezért eléggé természetes, hogy Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítését a Nílus völgyének társadalmilag egymáshoz szorosabban kapcsolódó közösségei kezdték szorgalmazni.
A dinasztikus állam
Az állami egység megteremtése, a dinasztikus állam létrejötte a Thiniszből származó Ménész (egyiptomi neve Aha) nevéhez fűződik. Az ország déli részén (Felső-Egyiptom) Hierakonpólisz (Kóm el-Ahmar) központtal létrejött törzsszövetség állama Narmer és fia, Ménész idején meghódította a nagy kiterjedésű mocsarak miatt földművelésre kevésbé alkalmas, ezért gazdasági szempontból fejletlenebb deltavidéket. Ménész hadjáratokat vezetett a núbiaiak és a líbiaiak ellen is, és kereskedelmi kapcsolatokat létesített a Közel-Kelettel, továbbá megalapította Memphiszt (óegyiptomi nyelven: Mennefru-Mire, Menfe). Memphisz jelentőségét ebben a korai időszakban háttérbe szorította két város, Nehen és Thisz; az utóbbi a győztes királyi ház székhelye, innen származik a thiniszi kor vagy thiniták elnevezés. Az első dinasztia kezdetét két fontos változás jelzi, éspedig az íráshasználat elterjedése, valamint Memphisz megalapítása. Az első és a második dinasztia uralma idején (i. e. 2780-ig) minden hatalom az istenkirály személyében összpontosult, aki a kettős birodalom jelképeként fehér (felső-egyiptomi), ill. vörös (alsó-egyiptomi) kettős koronát viselt. Ménész utódai igyekeztek megerősíteni a Felső- és Alsó-Egyiptom közötti politikai és közigazgatási egységét, ám a II.dinasztia idején viszályok támadtak a trónutódlás körül. Egyazon időben két király kormányzott Memphiszben és Thiniszben, de végül Peribszen Thiniszt (a mai Girga) nevezte ki fővárosnak, és kinyilvánította, hogy ő Széth isten megtestesülése. Peribszen volt az egyiptomi történelem egyetlen királya, aki a Hórusz-név helyett Széth nevét viselte. Haszekhem, aki követte őt a trónon, erélyes eszközökkel helyreállította az egységet, és lefektette az Óbirodalom központosított államának alapjait.
A II. dinasztia utolsó királyával, Haszekhemmel kapcsolatos leletek zöme Hérakleopoliszból származik. Itt talált két szobra azt bizonyítja, hogy a király valóban járt a Delta-vidéken is. Haszekhem legyőzte a felső-egyiptomi hagyományőrző arisztokráciát is, amely szembeszegült az állam központosításával, s így sikerült egyesítenie Felső- és Alsó-Egyiptomot. Nevében is azonosulni akart a Két Országgal, ezért Haszekhemuira változtatta, ami azt jelenti:”Felkel a Két Hatalom (Hórusz és Széth)”. Elődjéhez, Peribszenhez hasonlóan ő is Abüdoszban építtette meg síremlékét. Egyébként ez a város lett idővel Ozirisz kultuszának központja.
Az I. és II. dinasztia idején készül az archaikus kor művészetének kiemelkedő emléke, Dzset fáraó (úr. Ie.2952/2902-2939/2889) Abüdoszból származó mészkő sztéléje, amely egykor az uralkodó sírtemplomának bejáratát díszítette. E periódusban épül Felső-Egyiptom fővárosában, Hierakónpoliszban az iszaptéglából épített, II. dinasztia kori „Erőd” Haszekhemui fáraó (ur. i. e. 2734/2684-2707/2657) gránit kapubejárójával; ugyanitt álltják fel az uralkodó i. e. 2720. körül faragott szobrát. Ebben a korszakban keletkeztek a királyi masztabasírok Abüdoszban és Szakkarában - (A sír, mely a fáraó testét befogadta Abüdoszban, egy „masztaba” néven ismert nagyméretű építmény volt.Örök időkre épült napégette agyagtéglákból, teteje lapos volt, négy oldala lejtős. A belsejében található fülkéket a legkülönfélébb áldozati tárgyakkal - élelmiszerrel, bútorral, szerszámokkal és fegyverekkel - rakták tele, hogy mindez a fáraót segítse a túlvilágon. Az építmény alatt egy járaton át egy föld alatti kamrához lehetett jutni, amelyet a sziklás talajból véstek ki, falait pedig téglákkal borították.)-, létrejött a szervezett öntözés, a központosított államrendszer, a fejlettnek mondható közigazgatás és kialakult Ré kultusza. Kialakultak a fáraó hivatalos titulusai. Évenként népszámlálást tartottak.
