Az iszlám vallás (arabul: al-Iszlám) a föld nagy világvallásainak egyike (hívei a muszlimok). A világ első (a vallások tanításai alapján élők száma szerinti listán) vagy második (magukat valamilyen valláshoz tartozók szerinti listán) legnagyobb vallása. Az ún. ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai”-nak egyike, és mint ilyen, monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, Közel-Kelet, a Közép-Ázsia valamint Malajzia és a legnépesebb muszlim ország, Indonézia.
Két fő ágra osztható: a szunnitákra (85%) és síitákra (15%).

A szó a görög aigyptios azaz "egyiptomi" kifejezésből származik, amelyet a fáraók kora után, Nagy Sándor (Alexandros) utódai idejében a görögök, ill. az őshonos egyiptomiak megkülönböztetésére alkalmaztak és először is földrajzi, másodsorban pedig etnikai jelentéssel bírt. Az arabok, miután elfoglalták Egyiptomot (641), átvették és használták ezt a kifejezést, ám ekkortól természetesen a kifejezés arabizált alakja volt használatos, ami leírva csak a gpt/kpt mássalhangzókból áll, hiszen az arab nyelv nem írja le a magánhangzókat; ennek vokalizált, kiejtett változata a kopt szó. Ebben a formájában már arra szolgált tehát, hogy megkülönböztesse a hódító muszlim arabokat az őslakos, (ekkor már) többségében keresztény egyiptomiaktól - így vált ez a szó egyre inkább etnikai és a kereszténységhez kötődő fogalommá. Az arab hódítás után az egyiptomi keresztények, elsősorban az őket sújtó adóterhek miatt, tömegesen tértek át a hódítók iszlám vallására, és hamarosan az egyiptomi keresztények, akiket ma is koptoknak neveznek, kisebbséggé váltak az országban.  

A kopt mint keresztény egyiptomi azonban nem egyeztethető össze a kopt mint időszak értelmezéssel, amelyen általában a Kr.u. 3-7. századot szokás érteni, hiszen nem minden egyiptomi volt keresztény, az 5. század közepéig nem volt többségben a kereszténység Egyiptomban, és a pogányság hatása nem szűnt meg egyik pillanatról a másikra. A fogalom tisztázása céljából a következő vázlat lehet irányadó: 1. a kopt időszak a Kr.u. 3. századtól a Kr.u. 7. század közepéig tartott Egyiptomban.

 A kopt kereszténység egyik legfontosabb vetülete a szerzetesség, amelyben Egyiptom ismét úttörő szerepet játszott. Szent Antal (Kr.u. 3.sz.) a keresztény szerzetesség alapító atyja és a kopt remeteség és aszkéta életmód megalkotója, a sivatagba kivonuló, egyedül, esetleg további remeték szomszédságában élő anakhóréta prototípusa.   Ezt az életeszményt átvéve és továbbfejlesztve alakítja ki Pakhóm (Pachomius, 3-4.sz.) az egy kolostorban élő és dolgozó szerzetes közösséget (koinobion) a maga szigorú regulájával, amely aztán az európai szerzetességre is nagy hatást gyakorolt.