QUAKE2: JUGGERNAUT
| Általában a játékokhoz kiadott első
kiegészítők nem aratnak akkora sikereket, mint a későbbiek,
hiszen azok még nem képesek kiaknázni a játékban rejlő nagy
lehetőségeket, vagy még nem jelent meg a nagyobb kiegészítők
kiadásához szükséges modszerkesztő utility. A Quake 2 Juggernaut
nevű kiegészítése volt a játékhoz kiadott első mission disk,
és bizony bőven szolgáltat alapot a kritikához.
A Head Games által kiadott Juggernaut nevű mission pack
bizony rohamléptekben készült: 1997 december 7-én jelent
meg a Quake 2, és ezt a kiegészítő lemezt már 1998 januárjában,
tehát alig egy hónap munka után adták ki! Ez már így önmagában
is nagyon gyanús, hiszen az ilyen rekordidő alatt elkészülő
produktumok általában nemigen hozzák az elvárható minőséget.
|
 |
 |
Nos, a Juggernaut mégis elég kellemesre sikeredett.
A kezdő demó végignézése után óriási izgalommal vetettem
magamat a new game irányába, az első pálya végigjátszása
után pedig elégedetten csettintettem. Ez a kiegészítő bizony
nagyon jóra sikeredett! No de álljunk meg egy szóra!
Szóval hatalmas lendülettel játszottam végig a küldetéscsomagot.
Rendkívül örültem annak, hogy ugyan új fegyverek meg ellenségek
tervezésére nem jutott idejük a fiúknak, de azért a régebbiek
egy részét átrajzolták! Ez azért is nagyon örvendetes, mert
az ilyen nem hivatalos küldetéscsomagok tervezői nemritkán
elfeledkeznek arról, hogy néhány pár nap alatt öaazetákolt
pálya nem elégíti ki a kiegészítésekre éhes játékost.
Sokat javítottak a textúrák minőségén is. A pályák textúrái
szinte mind vadiújak, és bizony nem pixelesek, mint az eredeti
Q2-ben! Ezenkívül rendkívül hangolatosak a textúrák, és
hűen visszaadják az elképzelt világ hangulatát.
|
A készítők további dícséretére legyen mondva, hogy nem csak a
single pályákon gyakni vágyó játékosokat elégítik ki valamelyest,
hanem az egymás ellen játszó játékosokra is gondoltak, sajnos
csak 3 szem pályával, de sok mission disk-ből ezeket akár ki is
hagyják!
A rengeteg dícséret után minden bizonnyal értetlenül bámulsz
az alant elterülő értékelésre. Nos való igaz, hogy a Juggernaut
egy remekül összerakott Quake 2-es kiegészítő, melyre nagyon büszkék
lehetünk. Hogy akkor miért is kapott mindössze 68%-ot? Nos, két
okból is.
Mint már írtam, hatalmas lendülettel játszottam
a küldetéscsomagot. Csak akkor néztem nagyokat, amikor kábé
három és fél óra játékidő után egy the end felirat villogott
a képembe, meg hogy folytatása következik. Hogy teheti meg
ezt a kiadó, hogy egy ilyen remek mision disket teljesen
elront avval, hogy a vásárlót alig több, mint 3 óra játékidővel
ajándékozza meg a pénzéért? Ez szerintem felháborító, s
bizony nagyon szomorú dolog, hogy a remek hangulatot annyira
elrontja a kevés játék után eléd táruló the end felirat!
A másik dörgedelem meg arról szól, hogy a sima Q2-ben bizony
nagyon frankó küldetések voltak, melyeket meg kellett oldani,
és ez nagyon élvezetessé tette a játékot, meg kitolta a
játékidőt néhány órával. A Juggernautból ezeket a küldetéseket
teljesen kigyomlálták, egyetlen dolgod van minden pályán,
hogy mész, és ha mozog valami, lősz. |
 |
 |
Ez bizony sokak kedvét teljesen elveszi a
játékból, s a kiegészítőbe ölt rengeteg munka ezzel mind
semmissé válik! Szerintem nem lett volna szabad engedni,
hogy egy ilyen hentelősdit gyártsanak a Q2-ből, mert főleg
most, amikor a taktika jobban kezd hódítani a féktelen gyilkolásnál,
az ilyen öldöklős gémek halálra vannak ítélve!
Mindent összevetve, és óriási hibái ellenére én nem csalódtam
a Juggernautban, remekül elvoltam vele, és bizton állíthatom,
hogy megannyi más alkotásal és Moddal is felveszi a versenyt!
Szerintem legalább egy próbát mindenképp megér, s ha szereted
az ilyen össze-vissza lövök mindenre, ami mozog típusú játékokat,
remekül ellesezl vele jó darabig. Hacsak idegbajt nem kapsz
a felháborítóan rövid játékidő miatt.
Zup
|
_________
|