Műrepülés, azaz a repülés művészete, vagy ahogy szakmai körökben mondjuk: műfetrengés...

Epilógus

Mi is az a műrepülés? A kérdés jogos, aki nem ismeri a fogalmat, csak sejtései vannak róla. "Légi járművel szándékosan végzett helyzetváltoztatásokkal, az általánostól eltérő repülési helyzetekkel vagy rendkívüli sebességváltoztatásokkal járó manőverezés." - írja a Repülési Lexikon, de ennél sokkal több. A gép és az ember tökéletes harmóniája és bizalma. Ennek alapja, hogy az ember úgy ismerje a gépet, mint saját testrészét, és így is kezelje a levegőben. Ehhez rengeteg gyakorlás szükséges. Ha ténylegesen művészi fokra és tökéletes mérnöki precizitásra akarjuk emelni a dolgot, akkor a rengeteg gyakorlás odáig terjed, hogy fanatikus jellemet igényel, aki hajlandó mindenről lemondani, a repüléssel elvett idő és költségek pedig nem érdeklik. Még a repüléshez nem konyító laikusok is csodálattól tágra nyílt szemekkel nézik az égen teljes szabadságban és korlátok nélkül fickándozó berregő madarat. Ők is érzik, hogy itt többről van szó, mint repülésről, mert a műrepülésből sugárzik a pilóta életkedve, szabadságvágya, és az a tökéletes beleolvadás egyik mozdulatból a másikba, mintha csak könnyed, de mégis feszes és irgalmatlan tempójú balettet nézne az ember. Senkinek nem kell elmondani, hogy ezt csinálni felemelő érzés, szinte mindenki vágyakozik maga is abba az ülésbe, élvezni, érezni a teljes szabadságot, az erők néha csiklandós, néha feszítő-kényelmetlen érzését, a vér liftezését fel s alá, ami egyfajta euforikus, majdhogynem narkotikus érzést vált ki az emberben, mindeközben a hatalmas tér, a kék fényes ég mindvégig tisztán tartja az elmét. A műrepülést - aki látja - legbelül mind megérti, legfeljebb szavakba nem tudja önteni. És a csodálat igazán a látvány nyújtotta szabadság-érzésnek és a szabadon szárnyalás örömének szól, nem a pilótának, vagy a repülőgépnek.