 |
||||
 |
„Burn, Baby burn!„ ... a NAPALM igaz története.
Ennek a filmekből ismert, látványos harcanyagnak számos típusa ismert, különféle összetétellel. A második világháború idején kifejlesztett eredetije por alakú, tulajdonképpen egy zselésítő anyag. Bevethető fegyverré gyúlékony folyadékkal (többnyire benzinnel) vegyítve válik. Ez a napalm, amely nevét a kezdeti változat két komponense (NAftenát, PALMát) után kapta.
A napalm a robbanásakor pillanatok alatt elvonja a levegő oxigéntartalmát, és a helyére nagy mennyiségű szén–monoxid kerül a tökéletlen égés eredményeként. A szagtalan gázból 0,4 százalék belégzése is halált okozhat egy órán belül. A kívánt pusztítást a detonáció utáni tűztenger végzi, ami mindent felemészt maga körül.
A harcoló felek már az első világháború során is kísérleteztek gyúlékony anyagok harcászati alkalmazásával, de ezek (a lángszórókba töltve) önmagukban nem bizonyultak elég hatékonynak. Rövid ideig égtek és lefolytak a célról, ezért sűrűsítő adalék kellett a nagyobb pusztító hatás eléréséhez.
A második világháború elején az Amerikai Egyesült Államok hadereje latexet használt a benzin zselésítéséhez, megnövelve ezzel a lángszórók hatótávolságát, az elegy pedig jobban tapadt a célhoz, és tovább is égett. A természetes gumi azonban hamarosan hiánycikké vált, ezért több kutatócsoport – kormányzati felkérésre – egy olcsóbb, elérhetőbb alternatívát kínáló helyettesítő anyag kifejlesztésébe kezdett. A Harvardon vegyészek és kémikusok egy csoportja (Louis F. Fieser vezetésével) 1942–43 fordulóján megalkotta az alumíniumnaftenáttal és alumíniumpalmáttal elkocsonyásított benzint (vagy gázolajat), a napalmot. |
 |
||
 |
||||