A PÁNCÉLZAT

 Az I. világháború alatt, és az azt követő időszakban néhány állam légiereje belefogott – a hagyományos vadászgépek építési elveit megtartva – páncélzattal ellátott földi célok elpusztítására is alkalmas géptípusok kifejlesztésébe.

 Az első sorozatban gyártott egymotoros vadászgép típus, amelyre páncélzatot szereltek, az 1935–ben rendszeresített Polikarpov I-16 Typ. 4. „RATA” volt. A Typ. 4. változatban a páncélzatot a pilótaülés fejtámlájára szerelt 8 mm vastag páncéllemez jelentette. A szélvédő ellentétben nem volt más, mint egyrétegű, sima plexi.  A témában úttörőnek számító Szovjetunióban a repülőgépek páncélozására tett első lépések az 1930–as évektől datálhatók, amikor kifejlesztették az erre a célra alkalmas nikkel–molibdén acélötvözeteket.
A többi állam légiereje egészen az 1940–es évekig, vagy még későbbig nem tartotta fontosnak repülőgépeik páncélzattal történő ellátását.

 Az előzőeket mi sem bizonyítja jobban, mint a Hurricane és a Spitfire esete, melyek páncélzat nélkül kerültek sorozatgyártásba, azonban a háború kitörésekor gyorsan felismerték azok fontosságát, és rohamtempóban láttak hozzá a gépek utólagos páncélozásához. Franciaország lerohanásakor a Franciaországban állomásozó RAF vadászgépek még így is páncélzat nélkül kerültek bevetésre, azonban az Angliai–csata kezdete előtt már minden gépben volt páncélzat.

A Spitfire–be összesen 33 kg–nyi páncéllemezt építettek be, és egy pótlólag felszerelt külső páncélüveg szélvédővel is ellátták, melynek melléhatásaként a gép végsebessége kb. 10 km/h–val lett kevesebb. A későbbi típusokon a páncélüveg a szélvédő belső oldalára került és a páncélvédettséget is növelték.

Bezár

Tovább