A legtöbb ember nem juthat el minden
rendezvényre, helyre, ahová csak szeretne, ezért indítom el ezt a
rovatot.
Szívesen fogadnék minden "társszerzőt" aki megjelentetné itt saját beszámolóját, szöveges leírással, képekkel, és persze a saját neve alatt. Nem korlátoznám ezt csak madarakra, bármely kedvenc, vagy díszállatról várok anyagot, akár saját tenyészet bemutatását is. |
Tar Ferenc: Egy tipikus Monori
börze...
2006 májusában felhívott Miklós Zoli barátom az egyesületből, hogy
az Eckmann Ernő madarász társunk megy Monori a börzére kocsival, és ha érdekel
elmehetek. Mivel a "Monori börze" fogalom a hazai madarászok körében- és mivel
én még előtte nem jártam ott, nagyon megörültem a lehetőségnek . Május 14. én
korán indultunk, hogy időben odaérjünk, már csak azért is, mert komolyabb
ellenőrzésre számítottunk az akkori madárinfluenza készültség miatt.
Tar Ferenc: Pekingi palotakutya
kiskutyák születése
Ahogy bevezetőben már írtam, nemcsak a madarak érdekelnek, és ezért a
honlapon időről- időre helyet kap többféle kisállatos téma is. A család
kedvencei hosszú évek óta a kutyák. Az öreg - közel 12 éves ordas színezetű
németjuhászom Hektor, és anyukám mindene Pici a pekingi palotakutya lány. Ez a
képgaléria elsősorban róla fog szólni, mivel a második alom kölykét neveli éppen.
Néhány kép a felnőtt kutyákról, és rengeteg a picikről 1 napos koruktól 35 napos
korukig. A picik között 2 lány és 3 fiú van, október 23. éjjelén születtek, és
december közepén lesznek elvihetők.
Miklós Zoltán:
Straubingi börze
A sokak által ismert vagy kevésbé ismert németországi börzén
szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani ebben a pár sorban.
A helyszín elég
messze esik kis hazánktól, így nem mindenki vállalkozik a rövidnek éppen nem
mondható utazásra, ami a legjobb esetben is 10-12 óra .Az én buszom 19-órakor
indult Zalaegerszegről és több pihenő után reggel 4-órakor értük börze
helyszínére. A hosszú út után még egy óra toporgás az öt órai nyitásig és egy
kis lökdösődés a bejutásnál, ahol minden kalitkát és szállítóketrecet
megnéztek.
Teljes cikk!>>>
![]() |
![]() |
41. Zalaegerszegi Díszmadárkiállítás
A 41. Zalaegerszegi Díszmadárkiállításról tettem
fel két képgalériát,
ami 2005. március 4- 6. került megrendezésre. Azért is jónak tartottam
ezzel kezdeni a rovatot, mivel idén nagy valószínűséggel nem láthatunk madaras
kiállításokat, a madárinfluenza járvány miatt.
Szívesen "nosztalgiázok" mivel a helyi egyesület tagjaként én is részt vettem a
kiállításon, és már második alkalommal helyezést értem el fischer
törpepapagájaimmal. A kiállításról még érdemes elmondani, hogy a nagy múltú
egyesület bevett szokások szerint rendezi mindig tavasszal március 15. -e
környékén. Idén fordul elő először, hogy el kell halasztani, valamilyen későbbi
időpontra.
Helyszíne hosszú évek óta, a nemrég megújult (és ezáltal nagyon igényes
helyszínt biztosító ) Gönczi Ferencz Általános Művelődési Központ ( 8900
Zalaegerszeg Landorhegyi út 21.)
A kiállítás az egyesületi tagok önzetlen , önkéntes tevékenysége nélkül nem
lenne megrendezhető a rendelkezésre álló szűkös anyagi forrásokkal, de ez az
odaadó munka eredménye lemérhető az érdeklődő látogatók tömegén. Lényeges
szempont, hogy a laikus érdeklődők is kiismerjék magukat a kiállított madarak
tömegén, ezért minden fajt nagyméretű táblán mutattak be, szöveges leírással, és
színes képekkel illusztrálva. De a jelen lévő rendezők (egyesületi tagok) is
bárkinek szívesen adtak felvilágosítást az állatokról.
A rendezőség egyéb programokkal is színesebbé, érdekesebbé akarta tenni a
rendezvényt az látogatók számára- külön gondolva a gyerekekre:
rajzverseny gyerekeknek
madártotó és vetélkedő gyerekeknek
ismerkedés a díszmadártartás alapjaival- bemutató és tanácsadás
madártombola
díszmadár börze (adok- veszek- cserélek)
videóvetítés "Madarakról-madaraknak"
díszhalkiállítás és vásár
Kirakodóvásár: madaras holmik, keleti édességek, fazekas áruk, ásvány és
csiszoltüveg, kaktuszok, nőnapi virágvásár.
Két képgalériát raktam fel rengeteg képpel. Sajnos nagyrészt nem kifejezetten jó
minőségűek, a ketrecrácson keresztül nem sikerült tökéletes képeket készíteni.
![]() |
![]() |