Leírása
 Hossza 30 cm. Feje és begye vörös, pofafoltja fehér. Hátán és szárnyán a fekete tollak szegélye zöldessárga, farcsíkja halványzöld. Begyének alsó része sárga, fokozatosan megy át a has halványzöld színébe. Szárnya 15,5 cm-es, középső szárnyfedői feketék, az evezők külső zászlói és az alsó szárnyfedők kékek. A fartájék és az alsó farkfedők vörösek. Farka 16 cm, a középső tollak sötétzöldek, némi kékes árnyalattal, a külső tollak halványkékek, csúcsuk fehér, az alsó felület kék. Írisze sötétbarna; csőre 1,6 cm- es, szürkésfehér; lába szürke.
A tojó fején és begyén a vörös szín halványabb és kisebb kiterjedésű, pofafoltja szürkésebb , szeme körül néhány barnásszürke toll van, szárnyának alsó felületén a fehér szalag jól látható.
A fiatalok a tojóra hasonlítanak, tarkójuk zöld, egyéves korban színesednek ki.
Két alfaja van, a törzsalaknál élénkebb színűek, ritkábbak- P.E. cecilae díszes és P.E. diemenensis Tasmániai  rozella. Fogságban nem nagyon különböztetik meg az alfajokat, és ezért keverednek.
Rozellák eredeti élőhelyükön, képek galériában  
(Egy jó barátom szerint: "a rozella annyira émelyítően színes, hogy már nem is szép")

Élőhely, életmód
Hazája Délkelet- Ausztrália, elterjedőben van Új- Zélandon. Térkép megtekintése! A part menti és hegyvidéki (1250m - ig), fákkal tarkított területet kedveli, gyakran látható városokban is, párban vagy kisebb csoportokba verődve. Az erdőirtás következtében elterjedési területe megnőtt, igazi kultúrmadárrá lett. Ha kemény a tél, egy- egy táplálékkal bővebben ellátott helyen 50-100 rozellapapagáj is összeverődik. Röpte elég gyors, hullámzó jellegű, hangja kellemes és jellegzetes fémes csipogás; vészjele éles, átható. Szeptember és január között költ, élő vagy holt fák üregeiben. Fészekalja négy - kilenc tojás (27*22mm) , a tojó egyedül ül a tojásokon.  A kotlási idő 21 nap, a kirepülési idő kb. öt hét, ezt követően a szülők még négy- öt héten át odún kívül etetnek.
 

Tartása
A Platycercus nemzetség többi fajához képest viszonylag kisebb a helyigénye. Egy pár madárnak minimálisan 120*60 *60 cm - es kalitka szükséges, ebben akár szaporodni is hajlandók , ha kívülről megfelelő méretű odút akasztunk rá. Ideális elhelyezés a rozelláknak, egy szabadtéri röpde 2*1*1,8 m és egy hozzá kapcsolódó védőházikó, ahová rossz idő esetén behúzódhatnak. Ilyen elhelyezés esetén fűtés nélkül is kitelel.

Takarmányozás
Nagyságukhoz viszonyítva keveset esznek. Magvak közül: napraforgó, zab, köles, fénymag közel egyenlő arányban, és egy kevés olajos mag  kendermag, és lenmag- együtt max. 10%. A kereskedelemben kapható nekik megfelelő magkeverék. Ezeket a magvakat csíráztatva is szívesen fogyasztják. Nagyon szeretnek mindenféle zöldeleséget, gyümölcsöt, és sokat fogyasztanak belőle. Saláta, tyúkhúr, lucerna, alma, sárgarépa, stb. A fiókák neveléséhez lágyeleségre is szükségük van, aminek alapja a főtt tojás. A nedves zöldeleségen és vizestálban is sokat fürdik.

Tenyésztés
Irodalmi adatok szerint a rozella hosszú életű madár, és sokáig termékeny, említést tesznek olyan rozalla párról, ami harminc éven át költött, és két fészekaljat is nevelt évente. Biztosabb az eredmény a költésre beállított pár legalább két éves. Ha szabad volierben költetünk, április  közepe előtt ne kapjanak odút. Odúméret: 25- 30cm szélesség és 40 cm magasság és 7-8 cm röpnyílás, mely az odú tetejétől 10 cm távolságra legyen. A tojó 22-24 napig kotlik akár 5-9 tojásán, a hím pedig a begyéből rendszeresen eteti. A rozellák között gyakori az olyan tojó amelyik érzékeny a fészekkontrollra, de ez egyedtől függ. Ennek ellenére láttam már olyan tojót is, ami olyan elszántan kotlott, hogy alig lehetett eltávolítani a tojásokról, úgy csípett harapott. Tehát ez is szerencse kérdése, mint sok más. Kirepülés után a szülők, még két három hétig etetik a fiókákat, aztán tanácsos elválasztani a fiatalokat.

Mutációk
Vad színváltozat: a képeken látható. Ebben a típusban is vannak egyedi eltérések a szín intenzitását, az egyes színes mezők kiterjedését illetően. Adódik ez abból is, hogy az alapfajhoz több alfaj is tartozik, amik közt kisebb színezet, és méretbeli eltérés megfigyelhető, viszont a tenyésztők legtöbbször ezek közt nem tesznek különbséget, és keresztezik őket egymással.
 Rubin színváltozat: a testen a sárga, és sárgászöld színeket felváltja az élénk rubinvörös, ami szárnyak és a farktollak kivételével gyakorlatilag az egész test alapszíne lesz. A változat öröklődése receszív a vad alakhoz képest.
Lutínó: melanin nevű sötét színanyag teljes hiánya következtében az egész test színét a sárga és a vörös színeket okozó lutein  határozza meg. Ivarhoz kötötten öröklődik, és receszív a többi színnel szemben.
Rubínó: nem más, mint az előző két színváltozat kombinációja, tehát egy rubin és egy lutínó tulajdonságot tiszta vérben öröklő madár.
Fahéj rozella: a melanin - sötét színanyag csökkenése folytán a fekete mintázat helyett egy halványabb, barnás- színárnyalat alakul ki. Ez egy ivarhoz kötötten öröklődő tulajdonság.
Létezik még néhány színváltozat, de azokról nem tudtam képekkel szolgálni, ezért leírást sem adok róluk.

Én és a Rozellák
Egy sikeres kézzel nevelés története, teljesen amatőr módszerekkel.
Van a faluban, ahol lakom egy öreg szabó, aki már betegsége miatt nem tart madarakat. De akkoriban, amikor iskolás voltam ő volt a faluban a "madaras ember". Nagyon szerette a madarakat, főleg a kisebb pintyféléket- kanárikat. Volt nála egy pár rozella papagáj is. Akkoriban nekem ez a faj volt az abszolút nagypapagáj. Sokáig áhítoztam utánuk, míg egyszer apukám rászánta magát, és elvitt egy tenyésztőhöz, akitől vettem egy párat. Nagyon szép madarak voltak, de be kell vallanom nem sok örömöm volt bennük, mert nem bizonyultak jó fiókanevelőnek. Másfél év alatt csak egyszer produkáltak - akkor is üres tojásokat. De a rákövetkező évben megtört a jég. Egy fészekaljban kikelt két fióka, de nem sokáig örülhettem nekik. Talán 5-6 naposak lehettek, amikor a szülők "meggondolták magukat" és nem etették tovább őket. Ott voltak  a kis rozellák,  amikre két évet áhítoztam, és a biztos éhhalál várt rájuk.
Úgy gondoltam, ezt nem hagyhatom annyiban, tennem kell valamit. Hallottam róla, hogy egyesek kézzel fel tudnak nevelni papagájfiókákat. Ez a rendszerváltás után volt nem olyan sokkal, és nem fértem hozzá a ma könnyen beszerezhető nevelőtápokhoz. Gondolkoztam, hogy a szülő madár mit csinál: megeszi az elé tett magvakat, a begyében puhítja őket, majd eszik a lágyeleségből, aztán besiet az odúba és "beletölti" a fiókáiba.
Ez így egyszerűnek tűnik: keményítőtartalmú magvak + főtt tojás+ némi vitamin- a szülőmadár sem fér hozzá többhöz.
A legegyszerűbbnek az látszott, ha az alapot vízben főzött búzadarából+ kevesebb kávédarálóban darált (anyukám nagy örömére...) kölesből készítem, és reszelt főtt tojást rakok bele. Ezt kiegészítettem vitaminkészítménnyel is, Jolovit- ot csepegtettem  a folyós masszához. A madarak csak szigorúan testmelegen fogadták el ezt  a táplálékot, ezért folyamatosan melegítgettem, és mint az újszülöttek italát az anyukák, ezt a masszát is kezemen teszteltem, hogy jó - e a hőmérséklete.
A másik gond az inkubátorszerű környezet kialakítása volt. Mint később kiderült, ezt nem is olyan nehéz dolog házilag megoldani, mint gondoltam. Egy nagyobb műanyag dobozba fűrészport tettem, és az asztali lámpámat kineveztem hősugárzónak- és egy hatvanas izzóval felszerelve- a műanyag doboz fölé helyeztem. A hőszabályzás annyiból állt, hogy betettem egy szobahőmérőt a dobozba és olyan magasra állítottam a lámpát, hogy a fiókák szintjén 33 ۫C körül legyen a hőmérséklet. Más szabályzásra nem nagyon volt szükség, mert a lakásban állandó volt a hőmérséklet, 1-2 fokos ingadozás pedig nem számít.
Tehát technikailag készen voltam, sietősen behoztam az üres begyű, erőtlenül nyöszörgő fiókákat.
Akkor elbizonytalanodtam ,mert ezek olyan picik és fejletlenek voltak, hogy nem tartottam valószínűnek, hogy ez menni fog. (a szemük még nem volt nyitva, és még a tolltokok sem mutatkoztak rajtuk.)
A kétségeim hamar eloszlottak, mert picik annyira ki voltak éhezve, hogy amint a meleg, folyós eleségbe a csőrük beleért nyelni kezdték azonnal. Addig abba se hagyták amíg még fért valami a begyükbe. Csak akkor hagyták abba, ha már nem találták elég melegnek a keveréket. Ekkor jött az újra melegítés. Az etetéshez a legkisebb mokkás kanalat használtam, amit csak találtam, de így is az eleség nagy része a begyükön folyt le. A fiókák "ráharaptak" a kiskanál szélére és úgy szürcsölték a táplálékot.
Magam sem hittem milyen könnyen ment a dolog. A fiókák jó étvággyal ettek, teljesen az elvárható ütemben növekedtek. Pár nap alatt kinyílt a szemük, és a tolltokok is sűrűn meredeztek rajtuk. Ehhez az is kellett, hogy eleinte három óránként megetessem őket. Ez csak akkor volt lehetséges, mert iskolás voltam, és nyáriszünet volt. (éjszaka csaltam egy kicsit, mert akkor beiktattam egy hosszabb periódust is -hat óra- tudniillik nekem is kellet egy kis nyugodt alvás.)
Egy hét után, már jó volt nézni, ahogy ettek. Mint a kismalacok- sivalkodtak, követelték az ételt, egyből rákaptak a közeledő kiskanálra, és 2-3 nyelő mozdulattal eltüntették a tartalmát. Evés után a tisztálkodás következett, mert teljesen szétkenték magukon a masszát. Egy ronggyal letöröltem őket.
Kiserkent a gyönyörű színes tollazatuk, bár olyan kurta volt, hogy repülésre még sokáig nem is gondolhattak, a testméretük a felnőtt méretet közelítette. Ekkor annyira vállalkozó kedvűekké váltak, hogy a kicsivé vált dobozból kimásztak, és a konyha kövezetén mászkálva várták a következő etetést.
Ahogy megláttak kimásztak, sivalkodtak, a fejüket rázták, kéregettek, alig bírtam velük. Testméretükhöz képest bődületesen sokat behabzsoltak.
Egyik napról a másikra kitollasodtak, és szinte egyből repülni is tudtak. Ekkor már tényleg nem menekülhettem előlük. Ahogy megláttak, megostromoltak, zuhanórepüléssel a fejemre, vállamra szálltak. Azonnal sivalkodni kezdtek és követelően a fejüket rázták fel- le. Egyébként ekkor már elég tisztességesen fogyott az eléjük tett magvakból is. Párszor még behúztak a csőbe, mert tényleg azt hittem éhesek, és legyártottam a szokásos masszát, de egy két csippentés után otthagyták.
Lehet, hogy csak elfogult vagyok, de úgy emlékszem, hogy intenzívebb színűek, és egy árnyalattal nagyobbak voltak, mint az átlagos fészekből  kirepülő fiatalok.
Feledhetetlen élmény volt ilyen közel kerülni ezekhez a kis állatokhoz. Nem csodálom, hogy jópáran próbálkoznak kézzel neveléssel. Rengeteg vesződséggel, fáradsággal jár, de aki igazán szereti ezeket az állatokat, annak megéri.
Később megint magára hagytak egy rozella fiókát, de akkor már nem volt időm vele foglalkozni, ezért beraktam egy jól nevelő hullámos fiókái közé. A hullámos fiókák több héttel idősebbek voltak, de a rozella mégis hasonló nagyságú volt. Gondoltam majd összemelegszenek, és jól ellesz a hullámosokkal. Időnként kivettem, megetettem, és visszaraktam közéjük. Rövid időn belül azt vettem észre, hogy a hullámosok ezt a kis "kakukkfiókát" is intenzíven etetik. Ettől függetlenül folytattam tovább az etetést, mert a pótszülőknek ez túl sok lett volna.
Amikor kitollasodott, álló helyzetben kidugta a fejét az odú nyílásán, és teljesen eltorlaszolta azt. A hullámosok, már láthatóan furcsállották a dolgot, de tovább etettek. Ki kellett vennem a rozellát az odúból, és a kalitka aljára tennem, mert az odúba igyekvő hullámosoktól kikövetelt minden eleséget, és a mostohatestvéreinek nem jutott.
Végül sikerült elválasztanom a kis rozellát, sikeresen felnőtt. Ebből több tanulságot le lehet vonni...

Költés képekben
A következő fejezetben képsorozatokon követhető nyomon egy rozella pár  költésének története. A felvételek pár napos időközökkel készültek, akkor még nem határozott szándékkal, és nem valamiféle pontos terv szerint, inkább csak a magam örömére. Csak később érett meg a gondolat, hogy közkinccsé teszem őket, ezért lehet, hogy sok helyen nem igazán profi megoldások láthatók. Ennek ellenére remélem, azért így is elérik a céljukat, és olyat mutatnak meg, amit csak kevés szerencsés ember láthat. A táblázatban a dátum utáni bemutató képre kattintva kapjuk meg az adott napon készült felvételek galériáját, ami külön ablakban nyílik meg. A galériában a kisképekre kattintva az eredeti kép 800*600 - as felbontásban nyílik meg, szintén külön ablakban.
A képeket bárki szabadon letöltheti, de csak abban az esetben használhatja fel terjesztésre, ha a szerzőtől külön engedélyt kér, és feltünteti a kép mellett a származási helyét.