Beszámolók |
Vigyázat! Vezérigazgató, elnökhelyettes képviselő a fedélzeten
2008. november 26. -szerda- 17:00
A terem ülőhelyekkel bőségesen rendelkezésre állt a betévedni szándékozóknak, kik kaptak értesítést az eseményről, időben megkapták ezt és volt még energiájuk, hitük is; magyarán vártak ettől a közmeghallgatástól bármifajta, jó értelemben vett változást, illetve eredményességet a jövőt/közeljövőt nézve a község állapotának tekintetében. A félig megtelt teremben elől foglalt helyet az irányítók hada, kiknek száma igencsak silány volt, hiszen több képviselő is hiányzott erről a Lakóknak szóló tájékoztató fórumról. Ez szégyen, viszont Steier Képviselő Úr inkább maradt volna távol az eseménytől, akkor talán megkímélte volna saját magát a nagyképűségéből és ezáltali viselkedéséből eredő, számára kijáró súlyos bírálattól a megjelentek egyhangúságából eredően. Ne szaladjunk ennyire előre, tehát Lévai Polgármester Úr köszöntötte a megjelent lakókat, majd a 2008. évi gazdálkodásról tett hosszabb ismertetőt, melyben megemlítette a visszafogottabb tevékenységek sorát, utalt a nehéz helyzet okozta szerény fejlesztésekre. A gazdasági válság kifejezetten kedvez a mentegetőző védekezési felfogásnak, ennek tudható be az a tény is, mely szerint a Bioetanol-üzem és gabonaraktár építkezésének kezdési időpontja halasztódik. Említést kapott az Új telep utcai útburkolat oly régóta ígért és várt megvalósítása pályázati pénzből, illetve szóba került az újonnan alakult Dunaalmási Falugazda Kft, mely januártól az ivóvíz- és szennyvíz hálózatot, valamint a szennyvíztisztító telepet fogja üzemeltetni, megspórolva ezzel tetemes összeget az ezzel járó Hétforrás Kft. kiiktatásával, mely évekig trehány módon folytatta az általa képviselt szolgáltatást és nem kevés összeget kért mindezért. Tényként merült fel, hogy a hálózat Dunaalmáson, illetve Neszmélyen is elöregedett, a díjak emelkedni nem fognak, az üzembiztonság jelentős növekedése lesz várható. Bízzunk abban, hogy 2009. januárjától a szennyvíz- és ivóvíz hálózat színvonala mérföldekkel jobb lesz, mint amit a Hétforrás Kft-től kaptunk éveken keresztül. A község további terve új üzemek letelepedésének elősegítése, új munkahelyek teremtése, utak felújítása, strand évek óta történő ígérgetése, stb. . . Egy frappánsan felépített, kampányprogramot megszégyenítő módon hangzódtak el ezek a tökéletesen csengő szavak/ígéretek, melyeknek őszíntén szólva a realitásokhoz nem sok közük van, viszont kellemes érzetet áraszt a naiv emberek felé. Polgármester Úr a stranddal kapcsolatban hozzátette egyéni véleményét, mely szerint az elmúlt 10-20 évben nem volt ütőképes beruházó a megvalósítására. A legfrissebb hírek szerint 5 év múlva már várható valami előrelépés. . . Lehangoló. Megvalósult azonban a Csokonai Művelődési Ház bővítési terve, ehhez telekösszevonás szükségeltetik és külső forrás bevonását igényli. A kívánt tornateremmel kapcsolatban elmondható, hogy kérdőjeles az egész téma. Kérdés mekkora legyen, alkalmas-e az iskola melletti terület e célra. Ezt követően Polgármester Úr közölte, hogy a község adórendszerét át kell szervezni, új adótételek kerülnek majd meghatározásra, melyet a jövő héten fog beiktatni. Megnyugvásnak okot adván tájékoztatta az érdeklődő közönséget, hogy az önkormányzat semmiképpen sem akarja a villany, gáz díjak emelését az így is sok terhet viselő lakosok kárára. Lesznek, legalábbis törekednek további pályázatok elnyerésére, így sikerülne olykor-olykor például egy adott utca burkolatának korszerűsítése. A hulladékszállításra vonatkozóan több panasz is érkezett az ürítés hiányosságát kifogásolva, ezzel sok dühös ember vette irányát a hivatal felé, élve ezáltal felháborodott észrevételezésével, illetve a közvilágítás hiányossága is kellemetlen tényezővé vált az utóbbi napokban. Bosszantó jelenség az is, hogy a nemzeti lobogók száma folyton fogyatkozik, valamint az illegális fakivágás is megszaporodott, mely az életszínvonal romlására utal. Természetesen minden bizonnyal így van -sajnos- de csúnya hasonlattal élve ettől még nem megy mindenki bankot rabolni, hiszen léteznek a törvények, miknek lényege a törvénytelen/illegális tettek mellőzése, elfojtása, durvább esetben jogosan elvárva életünk megóvása. Meglátásom, hogy a mezőőr szolgálja azt a nemes célt, mellyel számos környezetkárosító tevékenység megelőzhetővé válhatna, ezzel megkönnyítve egyéb másik szerv bevonásának kérdésességét. Belátom, kicsit elhúzódott ez a felvezetés jellegű adathalmaz -nem részemről- melynek döntő hányadban elhangzódó információja -talán fogalmazhatok úgy- nem éppen az igazán fontos és egyúttal kínos események ismeretét árasztotta Felénk, megjelentekhez. Persze egyes, kényes jelleggel testet öltött téma elvétve történő megemlítése már valamelyest felvezette azt a következő napirendi pontot, amely aktualitása jóvoltából a legtöbb, tájékoztatást igénylő ember betért erre a közmeghallgatásra, hiszen kérdések formájában lehet boncolgatni a felvetett témák körét. Az első kérdést felvető Hölgy kifogásolta, hogy feléje soha semmilyen szórólap, testületi ülésről szóló értesítés, Dunaalmási Híradó nem jut el. A mai napi közmeghallgatást is a szerencse közbenjárásával sikerült megtudnia. Az önkormányzat intézményéhez többször tett ezen probléma orvoslására kísérletet. Megjegyezte továbbá, hogy utcájában található 1 db konténerbe előszeretettel hozzák teherautókkal a felhalmozott idegen hulladékokat. Enyhe vigasz legyen, hogy legalább nem a Duna parton halmozzák fel garázda módon. Polgármester Úr válaszában kifejtette, hogy jelen esemény megszervezéséről 400-500 db szórólap lett kiszórva, majd a konténerrel folytatván tudatta, több konténert elloptak az utóbbi időkben vagy leszerelték azok kerekeit. A második Felszólaló, egy hölgy, kritikával bővelkedő -jogos- levelét olvasta fel: 10-es főút elviselhetetlen, folyton növekvő forgalma, repedező házfalak. Szerintem ha valamit, ezt nem kell megmagyarázni. Tudjuk, érezzük, hisszük az ígért pozitív változást, forgalomlassítást, rendőri/polgárőri fokozott intézkedést. Hiába, illetve majd a választások idején. . . A Hölgy levelében megemlíti, hogy Dunaalmáson az életminőség nulla mióta ideköltözött, ma már nem tenné. A csatornavezetékeket, szavait idézve "ocsmány módon" fektették le az illetékes erők és tekintették ezáltal letudva részükről a műveletet. Végeredményben a föld megsüllyedt. Közbiztonság teljes hiányáról tesz említést (rendőrség, polgárőrség?) valamint a hidak rendezetlenségére utal levele legvégén. Változást Ő már nem tart reálisnak a sok évi ígéret hátterét nézve. Dunaalmás Polgármestere készségesen választ adott a létező jelenségekre. Az említett 10-es főút a Magyar Közút Kht kezelésében van. Zajszint mérése költséges, bár enélkül is nyilvánvaló a káros hatás. Elmondta, hogy 30 éve felmerült egy elkerülő út lehetősége, mely emlék maradt csupán; azonban felmerült egy újabb módozat a hegyek között -lassan ez is már csak emlék marad- A közbiztonságról elismerte, hogy nem a legmegfelelőbb az intézkedés, bár hozzátette, a Niva típusú szolgálati kocsival járnak rendesen a intézkedő szervek. Ezt követően egy Úr jelezte teljes mértékben helytálló meglátást, ami azt a figyelemfelhívó közlést hordozta magában, hogy túl tömény egyszerre ez az egész lényeges felhozatal/kínálat. Egyszer egy évben történő közmeghallgatás nem elég, a problémák adta bőség zavarában elvész az ember, illetve az ülések időpontjának kiírása rendre elmarad. Ezután Juhász képviselő Úr intézett kérdéseket Polgármester Úr felé, melyben többek között kitért a Tatai úti elágazás balesetveszélyes mivoltára, érdeklődve tett említést Dunaalmás eltűnt(?) hajójára vonatkozóan valamint a kavicskitermelés által, a strand feltöltését megcélzó művelet hiányosságára utalt, mondván a kavicsot már rég kilopták. Összegezve hozzátette, sok a talán a testületet/községet érintő legtöbb kérdésben. Lévai Péter Úr válaszában elismerte, hogy az említett balesetveszélyes szakaszon egy körforgalom kiépítése megoldottá nyilvánítaná a helyzetet. Ennek az ára 10 millió Ft lenne. . . A hajóról elmondta, hogy jelenleg az Újpesti rakparton áll. A hajó értéke 15 millió Ft és 80%-ban Dunaalmás tulajdonát képezi. A kavicskitermelési munkálat jelenleg áll, mivel állítólag a magas vízállás miatt nem folytatják a munkát. A legvégén kisebb civakodásnak, erősebb szóváltásnak lehettünk fültanúi, ugyanis Simon képviselő Úr megjegyezte, hogy a hajó téma ügyesen át lett ugorva! Kérdései mögött heves indulatosság és meggyőző érvágások lappangtak. 14 pontban fogalmazta meg a hajót övező különös jelenségeket, melynek fő közlendője az eltűnt, esetleg bérbe adott vízi járműre helyeződött. Írásban benyújtott kérdéseire polgármesteri választ nem kapott. Hozzátette, a költségvetésben soha nem szerepelt a hajó. Péter elutasította a képviselő által felhozott vádakat, illetve kizártnak tartotta azt is, hogy az említett hajó 2001-2004 között Szegeden üzemelt volna. A vitának keresztelhető, záró akkord jóvoltából Dr. Steier József képviselő Úr, képviselőhöz teljesen méltatlan, felelőtlen és lekezelő viselkedést produkálva felállt az eddig is látványosan, számára igen kényelmetlenül ható fa támlájú székről és kioktató módon először is közölte vérvörös tekintettel, hogy Ő a KEG Közép-Európai Gázterminál Zrt. vezérigazgatója, továbbá az ETE Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnökhelyettese valamint egyéb intézmények oszlopos egyénisége, illetve a falu legnagyobb adófizetője! Megjegyzem azt, hogy községi képviselő is, ezt kihagyta. Nos, ez az önáradat és képtelenség számba menő hihetetlen egoista szellemű megnyilvánulás még az alapjáraton mérsékeltebb természetű egyénből/polgárból is kihozta az értelemszerű indulatosságot és ellenszenvet. Steier Úrnak nem volt elég és folytatta karizmatikus egyéniségének eredetéből fakadó monológját, nem vette észre roppantul utálatos és visszataszító mivoltát. Közölte, hogy nincs Neki erre ideje, várja otthon a családja, magyarán mit képzelnek ezek a tanulatlan, alsóbb kategóriájú parasztok, hogy egy akkora díszpolgárt, egy akkora tekintélyt, mint Ő számon merjék kérni bármivel kapcsolatban is. Tetőzvén kínos jellemét elmondta szerényen, hogy nem akart képviselő lenni, de hát ajánlották -ehhez rendeltetésszerű módon is viselkedett- A lakóknak nem kellett ennél több, elhordták mindennek a Méltóságos Urat. . . Részemről elmondhatom, hogy tanulságos volt ez a közmeghallgatással egybekötött testületi ülés, mai napig értetlenül állok a Neszmélyen bekövetkezett csúfos helyzet előtt. A képletesen vázolt bomba robbant, de talán figyelmeztetésül szolgált egy másik település előtt, mely lehet inkább rászolgált volna.
Tisztelettel: Szekeres Balázs
Kelt: Dunaalmás, 2008. november 29. |
Civil Almás-Neszmély 2012-2014.
|
Látogatók száma: |
Főoldal |
Fórum |
Nosztalgia |
Galéria |
Örökség |
Partnerek |
Kapcsolat |
Önkormányzat |
Korognai János - Dunaalmás |