A B C D
E F G H I J K L M N O P Q R S T U V Z
|
antik regény ( ideális-reális): Az antik regény legfőbb jellemzői a prózai forma (bár még gyakran versbetétekkel tűzdelt), a jelentős
terjedelem, továbbá az, hogy a cselekmény és a szereplők túlnyomórészt a fikció termékei. Az ókori regények szórakoztató célzatú történeteket
adtak elő. IDEÁLIS: ezek a korai 'próbatételes
kalandregények', melyek elsősorban szerelmi tematikájúak. A cselekmény
egy idealizáltan ábrázolt szerelmespár körül bonyolódik, akik hihetetlen
kalandokat élnek át, melyek során erényük és szerelmük változatlan marad, míg végül sikerül egymást meglelniük,
hazatérnek és a házasság felhőtlen boldogságában élhetnek. A legismertebb
'ideális regény' Longosz Daphnis
és Chloéja.
REÁLIS: A másik antik regénytípus. a 'köznapi kalandregény', melynek esendő hősei nem ártatlan
áldozatokként sodródnak veszélyek és megpróbáltatások közé, hanem saját hibáik
miatt vagy éppen büntetésből. A 'reális regények' közé sorolható Petronius Satyriconja az I. századból, illetve a II. századi Apuleius
hasonló tematikájú regénye, Az aranyszamár. vissza asianus és atticai stílus: Kr.e. 80-tól az archaikus
aranykorban a „római aranykor" örök példákat adó költészete Augustus császár évtizedeiben virágzott. Ez volt a próza
kora. Stílusai: a) ázsiai stílus: díszített, szóképek sokasága, hosszú
körmondatokkal gyönyörködtet. Pl. Cicero b) attikai stílus: szikár,
minimális nyelvi eszközök, logikai típusú érvelő próza. Pl.: Julius Caesar. vissza bukolika: A görög bukolosz
('marhapásztor') szó alapján nevezzük a pásztorköltészetet bukolikus
költészetnek, bukolikának. Később a vergiliusi cím
(Eclogae) nyomán ezt a műfajt ekloga névvel is
illették. A falusi életet ábrázoló pásztori témájú mű. vissza commentarius: jegyzetek; némileg
megfelel mai értelemben a naplónak. Így Caesar commentariusa naplószerű
feljegyzések, sem pedig gondosan kidolgozott historiai munka. Ez volt a neve
azoknak a jegyzeteknek, melyeket a tanítók előadásaik számára készítettek.
Quintilianus institutója is ilyen feljegyzésekből készült. Cicero a később
kidolgozandó beszédek előzetes vázlatát, conceptusát nevezi e néven. A beszéd
vázlatát nevezi ő commentariumnak is és a vázlat elkészítését commentatiónak.
A szónoknál általában apró észrevételek feljegyzését, egyes részek teljesebb
kidolgozását, a dispositiót, szóval sok anyag előkészítését jelenti. A
rómaiaknál ismeretes a commenturii regum, pontificum, augurum, consulum
stb. vissza contaminatio: (szennyezés). A rómaiak több görög darabból való
válogatása amikor lefordítják a a
gör. műveket latinra. Nem kötelező az egész darabot
lefordítani, átemelni a műveikbe, hanem csak részeket is „lophatnak”. Pl.: 1
szereplő innen, 1 onnan..- ezért nem volt ritka a
plágiumos per. vissza dialógus: párbeszéd - két vagy több
szereplő szöveges vagy mimikus érintkezése a
drámában, csattanós vállfaja a replika - irodalmi műfaj, amely dialógus
formájában fejt ki filozófiai, tudományos témákat (Platon stb. ). A dialógus fajtái: a) platóni dialógus: vkivel beszélget, kérdés-válasz adja a párbeszédet. b) cicerói párbeszéd: 2-3 ember
hosszan kifejti a saját álláspontját. Konzekvenciát azonban az olvasó vonja
le. vissza ecloga:
eredetileg szemelvényt jelent - görög eredetű műfaj, kezdetben párbeszédes
pásztorköltemény, később gondolatok, érzések szembesítésére alkalmazott forma
melyben a pásztori elemek átvitt értelműek. Az antik ekloga egyik különösen
kedvelt témája: a szerelem és az erotika (pl. Theokritos).
A pásztorjáték Theokritosznál és követőinél gyakran
álruhás szerelmi játék, ahol az erotika környezetét a lugasok, berkek, a
mezők szolgáltatják, ízét pedig a sikamlós évődés.
ezt a rafinált formát a latinság nagy költője, Vergilius megújítja, sőt új tartalmakkal is megtölti. Az ő kezén lesz az
ekloga az aranykor virágzásának műfaja: vissza ekphraszsisz: műtárgyleírás pl: a
pajzsleírás vissza elégia:
antik poétikákban és költői gyakorlatban tartalmi megkötés nélkül minden, az
epigrammánál hosszabb, disztichonban írt költemény. A római költészetben az epikolírai műfaj elsőként a neoterikus
Catullus LXI-LXVIII. számú
alkotásaiban jelentkezik. Tibullus és Propertius a latin szerelmi elégia klasszikusai; az
előbbi melankolikusabban (Corcyrai elégia),
az utóbbi szenvedélyesebben szólal meg (Az őrjöngő kedves). Ide sorolják az
úgynevezett heroidákat ( magyar
szóval költői hősleveleket ), amely eredetileg hellenisztikus és preciőz műfaj volt, de irodalmi változatából a száműzött Ovidius adott halhatatlan példát. Szerelmi
elégiákkal kezdi pályáját (Szerelmek); hexameteres művei közül a száműzetésben készült Keservek,
Kr. e. 9-12 lemondó, fájdalmas hangulatú költemények gyűjteménye. vissza epodos: 1. A lírai
költeményeknek bizonyos neme, melynek külső alakját illetőleg jellemző, hogy
mindig egy-egy hosszabb sorra egy-egy rövidebb következik. Az e.-nak ezen
nemét a görögöknél Archilochus alkalmazta legelöbb, akit a rómaiaknál
Horatius utánzott, megtartván a jellemzetes alakot és hellyel-közzel elejtvén
a satirikus tartalmat. – 2. Olyan verssor vagy verssorok, melyek bizonyos
szabályszerű térközökben újból előfordulnak, tehát az ókorban ugyanazt a
szerepet játszszák, a melyet az újkori költészetben a refrain. Ilyeneknek
mintájára készült, holott Theocritusnak és általában a bukolikus költőknek
műveibe a sziciliai népköltészetből hatolt be. – 3. Utóének, bizonyos nagyobb
lírai költeménynek befejező része, melyet a strophe és antistrophe után
énekeltek. Az olyan verses mű, a melyben ilyen e.-ok előfordultak. Ilyenek
Pindarus költeményei és a görög tragikusok kardalai. (Az epódosz jelentése „hozzáénekelt” ti. sor, azaz az első sorra következő,
olykor metrikailag attól eltérő rövidebb sor, majd erről kapta nevét maga a
párvers, amelynek ismétléseiből az epódosz néven
közismertté vált támadó hangvételű
lírai műfaj keletkezett. A görög irodalomban Arkhilokhosz
és Kallimakhosz művelte, s iambosz
néven emlegették, versformájáról.) eposz:
szűkebb értelemben a homéroszi típusú hősköltemények elnevezése - tágabb
értelemben bármely hősköltemény. Típusai: a naiv eposz az ókorban, a műeposz
a reneszánszban és a barokkban virágzott - fő szerkezeti elemei: a tárgy
megjelölése / propositio /, segélykérés / invocatio /, seregszemle / enumeratio
/, csodás elemek alkalmazása, in medias res indítás, díszítő
jelzők, eposzi hasonlatok - komikus vállfaja a vígeposz, valójában a műfaj
paródiája. Az Arisztotelészen alapuló esztétika és műfajértékelés a romantika
koráig az eposzt tartotta a legmagasabb rangú műfajnak. A
legkonvencionálisabb (hagyományosabb) és legtöbb kötöttséggel járó epikai
alkotás. Homérosz
teremti meg a konvenciókat, és Vergilius teszi
kötelezővé az utókor számára. (A Homérosz vagy Vergilius kérdés tudniillik,
hogy melyik a tökéletesebb eldöntése koronként változik. Az ún. “romantikus
korok” Homéroszt, a klasszicista korok” Vergiliust választják.) Az eposz
mindig az egész népre, közösségre kiható, nagy jelentőségű eseményt dolgoz
fel, vagy az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás során. 1.
invokáció: (segélykérés, megszólítás) 2.
propozíció: (tárgymegjelölés) a.) a vizuális szemléletmód
következménye 4.
in medias res: (a
dolgok közepébe vágva) a.) Iliász: Olyan pont kiválasztása, ahonnan múltra és jövőre
egyaránt rálátás nyílik. 5. epitheton ornans: 6.
verselés: az antik eposzok esetében hexameter 7.
epikus hasonlat: 8.
deus ex machina: (isteni közbeavatkozás) 9.
párhuzamos szembeállító szerkesztés: 10.
pars pro toto
elv: 11.
visszatérő toposzok, szövegrészletek: epüllion: (kiseposz) a hellenizmus
kori görög és a római elbeszélő költészet hexameterben írt, mitologikus
szerelmi vagy bukolikus történetet feldolgozó műfaja volt. Terjedelme alig
néhány száz sor, kompozíciós alapelve egy-egy jelenet kiragadása és aprólékos
részletezése. Kiseposzként történő megjelölése megtévesztő, mivel sem
kompozíciójában, sem témájában nem eposzi. Műfajmegjelölésként az ókorban
csak a naukratiszi Athénaiosznál
fordul elő, általánossá a modern klasszika-filológiában lett. Első mesterei Philétász és Kallimakhosz, az ő
követőik a római költészetben a neoterikusok.
Teljes egészében fennmaradt epillion Catullus 64. költeménye, valamint az Appendix Vergiliana
gyűjteményének két darabja, a Ciris és a Culex. vissza hexameter: Az
eposzok daktilusokból és spondeusokból felépülő, hat verslábból álló
hagyományos időmértékes verssora. komédia:
drámai műfaj, amely a világot a komikum, a nevetés eszközeivel ábrázolja.
Értékrendje szinte mindíg az ellentmondásokra épül,
látszat és valóság, értékes és értéktelen, szó és tett ellentéte képezi az
alapját. A komikus hatást bizonyos emberi hibák nevetségessé tétele vagy a
színpadi szituációkban rejlő félreértések, az ábrázolt élethelyzetek humora
okozza. A római vígjáték kiemelkedő szerzője Plautus
(Kr. e. 3-2. sz.) továbbfejleszti a típusfigurákat és szerepköröket (A hetvenkedő
katona). A római birodalom bukásával eltűntek a színházak, de Terentius (Kr. e. 2. sz.) vígjátékai ismertek voltak a
középkori kolostori iskolákban is. vissza menipposzi szatíra: Szövegében a prózai részeket
verses betétek tarkítják. Petroniusnak a
legismertebb töredéke, a Satyricon is
kisebb-nagyobb versekkel mulattatja az olvasókat. Még az is lehetséges, hogy
az a néhány epigramma, amely fennmaradt a számunkra, szintén a Satyricon -hoz vagy más, elveszett szatírához tartozott.
Ezek mind önmagukban is mulatságos kis —kétsoros— költemények, mindegyik
gúnyolódó célzattal. vissza óda: , a görög lírai költés legfontosabb műfaja, mely a
himnus és a tulajdonképeni dal közt foglal el középhelyet; a rómaiak carmen
névvel ugyanezt a műfajt fejezik ki. A római ódaköltészet
csúcspontját Horatius carmenjeiben érte el. Ez a
líra a monodikus bensőséget, szemlélődést és
csiszolt metrikai kidolgozást folytatja, s közvetíti az antik görög
strófaszerkezeteket (szapphói, alkaioszi, aszklepiadeszi)
az újkori európai lírikusoknak. Horatius (Kr. e. 1. sz. )
ódái egy-egy életelv, bölcseleti felismerés megszólaltatói, pl. az arany
középút (Licinius Murenához),
a jelen értéke és fontossága (Thaliarchushoz; Leuconoéhoz);
a hazaszeretet (A rómaiakhoz), a költészet halhatatlanságába vetett hit (Melpomenéhez)
gondolatát közvetítik. vissza szatíra: az enyhébb humorral szemben a komikum élesebb
fajtája, az alantasság kategóriájába tartozó, negatív jelenségek bírálata a
gúny eszközeivel, ami gyakran torzítással, fantasztikummal párosul - ha az
alantasságba a fenség elemei vegyülnek, a szatíra groteszkbe csap át. A rómaiak az egyetlen
saját, azaz nem görögből átvett műfajuknak tekintették a szatírát. vissza tanköltemény: a didaktikus irodalom műfaja. A
tanköltemény tudományos vagy vallási ismereteket, illetve valamilyen
gyakorlati tevékenység ismereteit foglalja össze verses irodalmi formában, az
esztétikai értékeket alárendelve a tanító célzatnak. Horatius
szerint feladata: prodesse et
delectare (használni és gyönyörködtetni). Az
irodalom legősibb műfajtípusai
közé tartozik; kezdetben ez volt a tudományos közlés egyik alapformája, mivel
az írásbeliség kialakulása előtti időben a fennmaradásra szánt, hasznos
szövegeket versbe szedték a könnyebb memorizálás érdekében. Legnagyobb hatású
ókori példája Hésziodosz Munkák és napok című
költeménye, Kr. e. 8. sz. A műfaj utolsó virágkora a
felvilágosodás, amely az erkölcs és tudás terjesztését követelte az
irodalomtól, a verses forma azonban lassanként alkalmatlanná vált a
tudományok eredményeinek közlésére. vissza versus Saturnus: Sajátos a versforma: szaturnuszi sor. Ez az ősi itáliai versforma. 2-3 verssor,
1rész+2 rész, nem sokat tudunk róla. Andronicus
ilyen formában fordította le latinra az Odusseiát. |