aznap
Fel tudnék rúgni valakit.
Megőrjít ez a folyamatos bip -elés. Süket akarok lenni!!
Még mindig törött az a csempe. A bal alsó sarkából fut a szürke repedés a jobb
felső sarokba. Vakít a fehérségben az a szürkeség. Árnyék. Hullára, mint a
halál. A fehérségben érzi jól magát! Szemét!
Miért nem javítják már ki a burkolatot?
Milyen kórház ez??
Büdös.
Büdös van. Áporodott a levegő. Nem mernek ablakot nyitni. Alig kapok levegőt.
Aha.
Azt mondja az a miniszoknyás nővér a borostás pacáknak, hogy nem rég zárták be.
-Persze! Vagy húsz éve. -fintorgok magamban.
Remeg a kezem.
Valakit visznek
Guruló ágy, fekvő, letakart test. Megáll bennem az ütő.
Aztán meglátom.
Ráncos öreg kéz csusszan ki a lepedő alól. Élt 80 évet, jelenik meg a látomásom
koporsójának felirata.
Majd másik, az enyém: Élt 26 évet. -Tolakodnak a nem kívánt, vérfagylaló
rémálmom szavai.
Száműzöm.
Kábé 45698 fényévnyire.
Orvos. Fehér köpenye lebeg utána. Siet. Valahová. Arra.
Hiába nézem azt a koszos üvegű lengőajtót.
Mi tart ilyen sokáig? Miért nem jön már valaki megmondani mizújs?? Kezdek
szürkülni. Lélekzombi a korházi folyosón. S.O.S!
Hé!
Valaki!
Mondom: S.O.S!!!
Mindenki nagy ívben tesz rám. Tovább fekszem a korunk dizájnos, műanyag székei
előtt felejtett gurulós ágyon. A mennyzeti lámpa a végsőket rúgja, pislákoló
fényénél majd infarktust kapok, amikor egy vénasszony huppan a mellettem
sorakozó dizájnra.
-Jó napot!
A banya -mert, hát tényleg az, hiszen vagy húszcentis orr rútítja
bibircsókolódzós orcáját -, rám vigyorog halálfej mosolyával. Jézusom!
Beleszédülök a vérszín ajakrúzsába.
-Jó napot! Mit tetszik? -Udvariasságomon anyám hidalna le legelőbb. Aztán a
haverok tuti kicikiznének. Sebaj!
-Látom kedveském, hogy rég óta unatkozik. Egy ilyen jó kiállású fiatalember.
Van kedve beszélgetni? Igen? Én a férjemért jöttem éppen. Szegény, teljesen
elvesztette a fejét. Tudja kedves, rettentő ügyes ám a Pista. Mindig barkácsol
valamit. Legutóbb a fűnyírót kellett megjavítania.
-Tényleg?
-Bizony ám! Nálunk mindig ő javít meg mindent. Tudja, kicsi a nyugdíj. A
szerelők meg hát, léha népség mind egy szálig!
-Ne mondja! -hűlök el, s belegondolok, hogy anno bezony villamossági szerelőnek
taníttatott az a marha apám. Így ismertem meg a Bellust is. Hát igen. A Bellus!
Gyönyörű volt a rövidnacijában.
Mindennek a lába az oka! -vésem dühösen az agyamba.
No meg a miniszoknya! A francé kellett neki seggig érő szoknyát húzni! Miatta
van minden! A villamos megálló, az a rohadt autó, meg minden!
-De, de! Gazemberek! Kifosztják a rászorulókat! -sápítja a platina szőke
nyanya. A Pista átlát rajtuk. Ő mindig mindent olyan jól tud! Ott ültem a
nővérke mellett. Mi? Nem látott? Biztosan a nagy sürgés - forgás miatt. A Balesetin
mindig ilyen sokan vannak. Először csak a rohanás, a kapkodás, aztán meg úgy gubbasztanak,
olyan elveszettek. Ne féljen! -fogja meg karmaival a karomat. -Nem kell ám
félni!
-Nem félek. -bontom le a karját magamról. -Álmos vagyok.
-Aludjon csak kedves. -bólogat odébb lebegve a nénike.
Tényleg aludnom kéne. Már káprázik a szemem. Nem csoda. Ez a pocsék világítás!
Rettenetes ez a büdösség! Mindenhol hypószag. Undorom alig tudom visszafogni.
Csak a Bellusra gondolok. Meg a balesetre. A bámész autósra, aki a miniszoknyát
nézte a lámpa helyett. Az állat! Hogy dögölne meg!
Valami sípol.
Rohangálnak. Az orvos az élesztővel. Kiütni! Kiütni! -hangzik a szoba felől.
-Ez itt mindennapos. -bólint a szoba felé egy harmincas férfi. Szemei
beletörődöttségébe beleborzongok.
-Régóta vár? -kérdezem, hogy valamit mondjak.
-Rég. Tudja sok a dolga, int fejével befelé -és faképnél hagy.
Jót beszélgettünk! -kiáltanám még a szomorú férfi után, de már sehol sem látom.
Aztán feltűnik a nap.
Mosolyszikrái ezerfelé szaladgálnak szőkesége alól. Megcélozzák a
miniszoknyást, kap egyet a borostás is balfelől, a csempe mintha, erre a jelre
várt volna a hosszú évek során, meglódul. Hirtelen elválik holt - fehér
társaitól s rázuhan a folyosó fertőtlenített zöld padlólapjaira.
Mintha ágyút sütöttek volna el.
A várakozók összerezzenek. Ijedten néznek körül.
Valaki kinyitja a folyosón az ablakot.
A lift most nyílik. Igen. Jön.
A Bellus. Rohan és sír.
Mindig mondtam, hogy egy boszorkány veszett el benne.
Nézésével varázsol levegőt a tüdőmbe. Jól esik ez a büdös levegő. Aztán elakad
a lélegzetem.
Fáj.
Mintha valaki rám mászott volna.
A francba!
Bellusom nagyon szép.
Mindjárt elsírom magam!
Megölel. Karjait fonja a nyakam köré. Megpotyogtatom napkoronáját könnyeimmel.
Kész.
A macsó álcám szétázott.
Alig bírok rámosolyogni. Repedezik a páncélom, fintornak hathat a mosoly.
Jobb esetben.
-Ne vicsorogj! -suttogja a fülembe. -Irtó ronda vagy így! -nevet sírva.
-Ne izélj!
-Szeretlek. -suttogja nyakamba. Szeretlek. Örökké.
-Én is. Én is kicsim.
Leragad a szemem. Félálomban érzem, ahogyan betolnak a műtő hűvösébe.
Hófehér.
Hófehér minden.
Szemembe süt a nap.
Mennyi nap!
Lehunyom a szemem.
Nem tudom, meddig aludhattam. Már nem süt be a nap az ablakon. Egy szöszke
gyerek ül az ágyam szélén. Lehet vagy hat éves.
-Szia! -mosolyog rám. Játszol velem?
Nem látom a hozzátartozóit. Biztosan mindjárt keresni fogják a kölyköt.
-Persze! Mit szeretnél játszani?
-Kártyázzunk.
-Huszonegy?
-Oksa.
-Osszál!
Apró kezeivel alig bírja átfogni a lapokat. Az első kört ő nyeri. Nem számít.
Had nyerjen. Aztán egymás után én nyerek kétszer. Nem kezd el sírni. Erős kis
fickó.
-Most pókerezzünk! -lelkesedik fel.
-Tudsz?
-Nanáhogy!
-Jó.
-Mi a tét?
-Tét?
-ersze! Mint a nagyoknál! -húzza ki magát.
-Mit szeretnél?
-Hát….
-Na?
-Jó veled játszani. Eljössz velem?
-Hová?
-Haza. -néz rám esdeklően.
A kölyök szülei úgy is mindjárt jönnek -gondolom-, s rábólintok.
-Rendben.
-Mondd!
-Mit?
-Hogy becsszó eljössz velem! -teszi a pöttöm kezeit a szívére.
-Becsszó. Elmegyek veled. -nevetem.
-Na jáccunk.
Öt lap. Khmm. Három király két tízes.
-Full. -terítek.
-Nekem póker.
Tátva marad a szám, olyan profizmussal teríti ki a lapjait.
-Ejha. Ügyes vagy.
-Köszi. -mosolyog rám. Akkor jössz?
-Hová?
-Haza. Velem. Megígérted!
-Most nem lehet kicsi. -ingatom a fejemet -elütött egy autó. Várj, míg
meggyógyulok.
-Nem. Nem várok. Most! -húzza elő a háta mögül a két méter magas, feketén felcsillanó
kaszát.