Arany: "A név kötelez"

BEFEKTETÉS - AMI MINDIG AZ ARANYKORÁT ÉLI


Az arany, mint befektetés egyidős annak felfedezésével. Uralkodók, királyok, bankházak és kereskedők tartották ebben a vagyonukat, és ez szolgált egyetemesen elfogadott fizetőeszközként korokon és országhatárokon átnyúlóan – Afrikában éppúgy, mint Európában vagy Amerikában. Az értékes nemesfém szinte minden korban ugyanazokért a tulajdonságaiért volt vonzó és széles körben használt pénzügyi eszköz: a világon bárhol elfogadták, bármikor egyszerűen és gyorsan lehetett pénzre váltani - és talán ami a legfontosabb: kockázatmentesen képviselt „mindig kézzel fogható” értéket.

Az arany jelentősége az elmúlt évtizedekben újra felértékelődött, hiszen - szinte - ez ma az egyetlen olyan befektetési forma, amellyel sikeresen kivédhetőek a válság(ok) okozta negatív hatások, amellyel szinte biztosan megőrizhetjük és növelhetjük megtakarításaink értékét.

Nyugodtan állíthatjuk: az arany az egész világon egyet jelent az „örök vagyonnal”, az arany birtoklása pedig egyenlő az anyagi biztonsággal.

Az emberiség sok évszázadon át kísérletezett a megfelelő pénz létrehozásával, de az arany az egyetlen fizetőeszköz, amely önmagától rendelkezik valós értékkel, nem pedig bankárok és államok ruházták fel vele.

  • Jó lenne, ha a megtakarított pénzét egyszerűen és gyorsan átválthatná a teljesen biztonságos és értékálló aranyra?
  • Vagy jó lenne, ha akár a havi megtakarításait is aranyban gyűjthetné? Ha összerakhatná a saját aranytömbjét akár kis grammokból?
  • A Four Gates Aranytartalék ebben segít Önnek!
Ingyenes és személyre szabott tanácsadás: 70/38-65-400
Vagy írjon üzenetet: Klikk Ide!


Készítette: Arany Szilvia