-Egyszer régen volt egy lány. A szépsége
és ereje legendás volt. Kedves volt, okos, szép és nagyon erős.
Egy nap egy szörny szemet vetett a lányra, és megkérte a kezét.
De a lány elutasította, és azt mondta neki, hogy csak ahhoz megy
feleségül, akit szeret. A szörny ebbe nem tudott beletörődni,
elrabolta a lányt és kényszeríttette, hogy hozzámenjen. De a
lány még mindig ellenállt neki. Ezért a szörny egy kőkoporsóba
zárta a lányt, és átkot bocsátott rá. Hogy csak az tudja
kiszabadítani, aki megfejti a rejtvényét. És bárki legyen is ez
az illető, a lány az övé lesz.(Botan)
-És mi a talány? (Kurama)
- „A szikla átkát a szikla csókja töri
majd fel, a jégszívű szeretni kezd és társa lesz a
hazátlannak.” (Botan)
- És mi a megfejtés? (Yusuke)
- Ez az! Még a szörny sem tudta megfejteni a
saját talányát! (Botan)
- Hmm. Nem lehetett túl okos. (Hiei)
- Nem. De a mi zsenink biztos pillanatok alatt
megoldja! (Kuwabara)
- Tulajdonképpen csak az első részét kell
megfejtenünk. Onnantól, hogy a „jégszívű szeretni kezd” már
csak egyszerű jóslat. Arra vonatkozhat, hogy ha sikerül
felébreszteni a lányt, bármilyen rideg legyen is az illető
szíve, szeretni fogja, és a lány cserébe mindig vele lesz. Azt
hiszem. (Kurama)
- Jó. És a rejtvény első része? (Kuwabara)
- Azt nem tudom. (Kurama)
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! És azt várja tőlünk
Koenma, hogy szabadítsuk ki azt a csajt? De hát miért? Csak nem
beleszeretett? (Yusuke)
- Jaj, gondolkozz már, Yusuke! Annak a lánynak
akkora a spirituális ereje, hogy hatalmas segítség lehetne!
(Botan)
- És mégis mit csináljunk? Kurama nem tudja
megfejteni a rejtvényt, és mi nem tudjuk, hol van ez a lány.
(Hiei)
- Hát, azt éppenséggel tudjuk! Gyertek,
odavezetlek titeket! (Botan)
- Rendben. Induljunk. (Sizuru)
- Mi? Te is jönni akarsz? ( Kuwabara)
- Miért ne? Ha Botan jöhet, akkor mi is!
(Keiko)
- Nem, Keiko. Túl veszélyes. Botan is csak
azért jöhet, mert mi nem tudjuk az utat, és nélküle
eltévednénk. (Yusuke)
- De ha annyira veszélyes, akkor ti miért
mentek? (Keiko)
- Mert muszáj. Hallottad. Ez az új
megbízásom. De ez nem fog olyan soká tartani. Sietek vissza!
(Yusuke)
- De tényleg siess! (Keiko)
- Na jó, akkor én sem megyek. Valakinek csak
kell vigyáznia Keikóra. (Sizuru)
- Kazuma úrfi, vigyázz magadra! (Yukina)
- Persze. Yukina kisasszony, ígérem,
kiszabadítom azt a lányt és visszatérek hozzád! (Kuwabara)
- Na gyere már, te hősszerelmes! (Yusuke)
–Nagy nehezen sikerült elrángatniuk Kuwabarát a lányoktól, és
Botan vezetésével eljutottak egy barlangba.
- Szép barlang, de mit keresünk itt? Csak nem
akar megint téli álmot aludni a Kertitörpe? (Kuwabara)
- Fogd be. (Hiei)
- Igen, Kuwabara. Ne beszélj baromságokat!
Nyilvánvalóan azért hozott ide minket Botan, mert… Miért is?
(Yusuke)
- Azért, mert itt van a lány is. (Kurama)
- Pontosan. Na, gyertek! (Botan) –Körülbelül
félóráig mehettek a zeg-zugos folyosókon, és amikor Yusuke pont
nem tudta, hogy hol is vannak, Botan megállt.
- Itt vagyunk. (Botan)- Egy félkör alakú
természetes barlangban voltak, és a túlsó falnál ott volt a
koporsóba zárva a lány. Mintha csak víz vette volna körül, úgy
lebegett a körülötte a haja, a szeme csukva volt, az arca pedig
nyugodt. Fehér ruha volt rajta, és földön túlian szép volt.
- Most mit csináljunk? (Kuwabara)
- Egyikünknek meg kell csókolnia. (Kurama)
- De melyikünknek? (Yusuke)
- „A szikla átkát a szikla csókja töri
majd fel.” De fogalmunk sincs, ki a szikla. Nincs más választás,
egyesével mindannyiunknak meg kell próbálni. (Kurama)
- De ki kezdje? (Kuwabara)
- Te. (Yusuke)
- Szerintem meg Kurama, az ő ötlete volt.
(Kuwabara)
- Én? Miért nem Yusuke? (Kurama)
- Mert engem vár Keiko. De a veszekedéssel
semmit sem oldunk meg. (Yusuke)
- Igaz. Van egy ötletem, sorsoljunk. A Sötét
Harcművészetek Viadalán bejött. Miért ne jönne be most is?
(Kurama)- Elfogadták Kurama javaslatát, és sorsot húztak. A
tizenötödik próbálkozás után végül is arra jutottak, hogy
Kuwabara lesz az első, utána Yusuke, Kurama és legvégül Hiei.
- Haha! Rátok már nem is lesz szükség, mert
az én csókomtól megszűnik az álma. (Kuwabara)
- Egy ilyen csóktól az enyém is megszűnne,
de örökre. (Hiei)
- Mit motyogsz ott Kertitörpe? (Kuwabara)
- Csak szerencsét kívánt neked. Sok sikert.
Na, menj már! (Botan)- Kuwabara vetett még egy utolsó gyanakvó
pillantást Hieire, aztán elindult a lány felé. De
sosem érte el. Ugyanis alig öt méterre a koporsótól, mintha egy
láthatatlan falnak ütközött volna.
- Mi van, te nagy hős, csak ennyire futja? Na,
állj félre, megmutatom, hogy kell ezt csinálni. Figyelj és
tanulj! (Yusuke)- De Yusuke sem jutott közelebb, sőt Kurama sem.
- Hiába ez nem megy. (Kurama)
- Akkor most mit csináljunk? (Botan)
- Várjatok! Hiei még nem próbálta meg!
(Yusuke)
- Felejts el! (Hiei)
- Na, de Hiei! Legalább próbáld meg!
(Kurama)
- Miért tenném? Engem se engedne közelebb,
mint titeket és semmi érdekem nem fűződik hozzá. (Hiei)
- Ugyan már Hiei! Legyél egy kicsit lovagias!
(Kuwabara)
- Így van. (Yusuke) –És Yusuke barátian
hátba vágta a fal széle mellett mogorván ácsorgó Hieit, aki
ettől –mindenki nagy meglepetésére- keresztül esett a falon.
- Na, ha már úgyis ott vagy, akár meg is
próbálhatod! (Kurama)
- Szemét. Fogadjunk, hogy direkt élvezitek.
(Hiei)-Hieinek nem volt más választása, elindult a lány felé,
majd megállt a koporsó mellett és nézte a lány arcát. „Milyen
szép… milyen nagyon… nagyon szép…” gondolta, és
megpróbált a koporsóra támaszkodva közelebb hajolni, hogy
közelebbről csodálhassa.
- Te, fogadok egy százasban, hogy nem teszi
meg. (Kuwabara)
- Szerintem, megteszi. Állom a fogadást.
(Yusuke)-Miközben Yusuke és Kuwabara ezt megbeszélték, Hiei
hozzáért a koporsóhoz, de mintha az anyagtalan lett volna, keze
keresztül hatolt rajta és csak a lány vállán állt meg. „…
Milyen szép…” gondolta Hiei és szinte teljesen öntudatlanul
megcsókolta a lányt. Fény villant, Hiei reflexből hátrált pár
lépést, a fejéhez kapott… és olyan volt, mint aki álomból
ébred.
- Mit… mit csináltam? (Hiei)- A koporsó
fedele felnyílt, a lány szeme kinyílt és Hieire nézett.
- Oly régóta várlak. Hát eljöttél végre?
(Alina)- De Hieinek nem maradt ideje, hogy válaszoljon.
- Fehér
ragyogás töltötte be a barlangot, elvakítva minden ott lévőt.
Mire Yusuke és a többiek visszanyerték látásukat Hiei és a lány
már nem voltak sehol.
Vége az első
fejezetnek.
Folyt. köv.