Három
hónap telt el és Hiei még csak életjelet sem adott. Mindenki
nagyon ideges volt, bár Kuramán és Yukinán kívül senki nem
vallotta be, mindenkinek hiányzott.
Kuwabara
és Yusuke sorozatban hármasra írták minden dolgozatukat, Keiko és
Shizuru már attól tartottak, belebetegednek ebbe az egészbe.
Amikor is Botannak mentő ötlete támadt. Végső elkeseredésükben
a lányok pikniket szerveztek a kis csapat számára a parkban.
Minden a lehető legjobban alakult, és úgy tűnt, hogy sikerült
egy időre elfelejtetni a fiúkkal, hogy valaki hiányzik, amikor
fura dolog történt. Hirtelen minden ok nélkül megremegett a föld.
Kurama úgy pattant fel, mint akit darázs csípett.
- Füstszagot
érzek. (Kurama)
- Arra!
Nézzétek! Ott ég valami! Csak nem gyulladt ki egy épület?
(Botan)- és valóban ott, amerre Botan mutatott fekete füst
kanyargott, szinte eltakarta az egész horizontot. Kuramának
hirtelen felderült az arca.
- Ismerem
ezt a füstöt. (Kurama)
- Nekem
is rémlik de nem tudom, honnan…(Yusuke)
- Gondolkozz
már, Yusuke! Ez az Enszac Kukuryuha! (Kurama)
- Mi? De
hát az Hiei technikája! (Kuwabara)
- Pontosan.
És ha a technika itt van…(Kurama)
- Akkor
Hiei úrfi is a közelben lehet. (Yukina)- A kis társaság
örömujjongásban tört ki és a félbe hagyott ételekkel mit sem
törődve kezdtek a füst irányába rohanni. Amikor megérkeztek,
furcsa látvány tárult a szemük elé. A feketeségben
megpillantották Hieit meg egy másik alakot.
- Ezt
azért nem kellett volna. (Alina)
- Miért?
Azt mondtad, süssük meg őket. (Hiei)
- Nem. Én
azt mondtam, hogy „Süssük meg őket egy kicsit!”
Ezek meg már szénné égtek. (Alina)
- Részletkérdés.
(Hiei)
- Szörnyű
vagy. (Alina)- Eközben Hiei és a másik kiértek a füstből, és
hőseink rájöttek, hogy egy lány az. Pontosabban a lány. Ugyanaz
a lány volt, akit három hónappal ezelőtt a koporsóból akartak
kimenteni. Annyira meglepte őket, hogy Hieit ezzel a lánnyal
látják, hogy hirtelenjében meg sem tudtak szólalni.
- Azt
hiszem társaságunk, van. (Alina)
- Mi? Ti
mit kerestek itt? (Hiei)
- Ezt
éppenséggel mi is kérdezhetnénk tőled! (Kurama)
- Hol a
jó büdös francban voltatok ennyi ideig? (Yusuke)
- Nekem
van pár…(Kuwabara)
- Mindenhol.
(Alina)
- És
sehol. (Hiei)- És eközben gyilkos pillantásokat vetett a földön
fekvő Kuwabarára, aki nem jókedvében heveredett el, hanem mert
Hiei úgy hátba vágta, hogy elesett.
- Yusuke,
ki ez a lány? (Keiko)
- Oh,
tényleg! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alina. És azt
hiszem, köszönettel tartozom mindannyiótoknak. (Alina)- Amíg ezt
mondta, a lány sorban kezet fogott velük, és közben a mélyen a
szemükbe nézett. „Milyen különös szeme
van.” Gondolta Kurama, de ő sem tudta
volna megmagyarázni, hogy ezen mit ért.
- Mondd
csak, Hiei…(Yusuke)- De Yusuke nem tudta befejezni a mondatot,
mert Alina sikolya félbeszakította. Úgy fordultak meg, mint
akikbe villám csapott, és először az egyik fa tövében,
természetellenes pózban heverő, ájult Botant pillantották meg.
Ekkor Alina újra sikított. És akkor a fiúk észrevették…
Alina után Yukina sikított fel, és a félelemtől ájultan zuhant
Shizuru karjaiba. Alina ismét sikított. Minden oka meg volt rá. A
lány ijedt pillangóként vergődött az ifjabbik Toguró karjában,
mígnem az idősebbik bunkóvá átalakított bal kezével úgy
fejbe nem vágta, hogy elvesztette az eszméletét.
- Hogy
merészelted, te rohadék…(Hiei)- Hieinek gyűlölettől és
dühtől izzott a hangja. Még nem is hallották így beszélni.
Kurama épphogy csak visszabírta tartani, hogy ne essen neki rögtön
Togurónak.
- Mit
akarsz itt, Toguró? (Yusuke)
- Csak
kíváncsiak voltunk, mivel töltitek az időtöket. Úgy látom
megártott ez a kis kényszer pihenő, úgyhogy a bátyám meg én
adunk nektek egy kis feladatot. Ha még valaha élve akarjátok
látni a lányt, találjatok meg minket és küzdjetek meg a
harcossal, akit kiállítunk ellenetek. Ha megölitek a lány szabad
lesz. Ha nem…(ifj. Toguró)
- A sorsa
a ti kezetekben van. Az óra ketyeg. Tik-tak. Sok szerencsét.
Hahaha Szükségetek lesz rá. (id. Toguró)- Ezzel Alinával együtt
eltűntek.
- Neeeeeee! Alinaaaaa! (Hiei)- És ekkor Hiei olyat
tett, amit azelőtt soha: térdre esett és sírni kezdett.
Folyt. Köv.