Hazatérni
A
hatalmas épület impozáns folyosói kongtak az ürességtől.
A
szolgák valahol máshol jártak, senki sem hátráltatta a kis
társaságot. Sinister magabiztos, lendületes léptekkel vezette
őket. A huszonnégy-huszonöt évesnek tűnő férfi magas volt,
száznyolcvanhat centi körüli. Esztétikusan izmos testének
sziluettjét sötét utazóköpenye elrejtette a kíváncsi
tekintetek elől. Csuklyáját hátralökte, így derekáig érő
hófehér haja szabadon kavargott utána, akár egy fátyol.
Földöntúlian jóképű arca nem mutatott érzelmet, máskor
gúnyosan csillogó aranyszín szemei most keményen és hidegen
villantak. Jó ezer év eltelt már azóta, hogy a Sátán Balkeze
utoljára ezeket a folyosókat rótta, mégis úgy tűnt, itt megállt
az idő. A Sötét Nagyúr tornyában minden ugyanolyan volt, mint
azelőtt. Elhaladtak a belső kert előtt, és Sinister lendülete
hirtelen megtört. Szinte látta Őt, ahogy ott ül az
ablakmélyedésben, körülötte csaponganak a pokollepkék, és
teljes figyelmével olvas. Mint azelőtt. Szíve egy pillanatra
hangosat dobbant a boldogságtól, ám a mélyedésből felreppenő
pokollepkék szinte azonnal visszarántották a valóságba. Ő nem
volt itt. Sem itt, sem másutt. Ő nem volt már sehol. A démon
szemében minden félbetört. A pokollepkék, a kert, ez az egész
pompázatos torony… mind értelmetlen és üres volt Nélküle.
Elfordult, és tekintetét a padlóra szegezve még az eddiginél is
nagyobb lendülettel indult meg. Társai némán követték. Fogalmuk
sem volt hirtelen hangulatváltozásának okáról, de voltak olyan
bölcsek, hogy nem firtatták. Háborítatlan útjuk volt a
trónteremig, senkivel sem találkoztak. Sinister egy erőteljes
lökéssel sarkig tárta a terem kapuit és valósággal beviharzott.
A Sátán Balkezeként egyedül ő engedhette meg magának ezt a
bárdolatlanságot. Odabent hangulatos félhomály uralkodott, onnan,
ahol álltak meredek lépcsősor indult felfelé. A lépcsősor
tetején egy trónszék állt, és jobbra tőle egy üres kerevet.
Mikor a démon ezt meglátta, keze ökölbe szorul a visszafojtott
dühtől. A trónon egy férfi ült. Még Sinisternél is magasabb
volt, két méter körüli. Alakja tökéletes volt, vállai
szélesek, csípője keskeny, teste finoman izmos. Hosszú, feketénél
is feketébb haja trónja jobb oldalán kavargott le egészen a
legfelső lépcsőfokig. Árnyak közt rejtőző arcából csak
gúnyos félmosolyra húzott száját látták. Nemes ajkak voltak,
melyeket számtalanszor hagytak már el túlzóan kegyetlen ítéletek,
és csábítóan szenvedélyes csókok egyaránt. Hosszú, vékony
ujjai sátrat formáztak, e fölött tekintett le az érkezőkre.
Sinister fintorogva bár, de fél térdre ereszkedett előtte.
-
Visszatértem… Lucifer.
-
Sokáig tartott.- felelte a Sátán még mindig mosolyogva.
-
Nagyon jól tudod, miért! Miattad halt meg! Teljesen tisztában
voltál az érzéseivel, nem igaz? Te mindent tudtál! Meg kellett
volna védened! Neked kellett volna! Hagytad őt meghalni!- fakadt ki
Sinister. Társai döbbenten hátráltak pár lépést. Bármilyen
erős volt is, hihetetlennek tűnt, hogy a démon merészel kiabálni
magával a Sátánnal. Lucifert viszont, úgy tűnt, nem zavarja
különösebben a dolog, sőt, kikacagta őt. Mikor nevetése
valamelyest lecsillapodott, felállt, és odalépett a kerevethez.
Végighúzta felette a kezét, mintha egy ott fekvő személy testén
simítana végig, és ekkor történt valamit. Egy test körvonalai
jelentek meg, majd ezek a körvonalak megteltek anyaggal, és egy
fiatal férfit láttak feküdni a kereveten, féloldalasan, arccal
feléjük. Alakja és arca hajszálpontos mása volt Sinisterének,
az egyetlen különbség az volt, hogy ennek a férfinak vállig érő
szénfekete haja volt. Tűzpiros kimonót viselt, melyen egy
smaragdszín sárkány tekergőzött. Arca maga volt a nyugalom
mintaképe, úgy tűnt, csak alszik.
-
Dextera…- suttogta Sinister imádott kisöccse nevét, ám a Sátán
Jobbkeze nem reagált. Hogyan is reagálhatott volna, hiszen kerek
ezer esztendeje halott volt.
- Ó,
a drága Dextera… Hiányzik neked, igaz?- kérdezte mosolyogva a
Sátán.
- A
Balkéznek nincs értelme a Jobb nélkül.
-
Milyen igaz. Talán neked is ideje lenne meghalnod.- szolgája
döbbenetét látva a Sötét Nagyúr elkacagta magát.- Ó, nem,
Sinister, nem szabadulsz ilyen könnyedén. Vámpírok Hetedik
Hercege, gyere ide.- a szőke fiú körbepillantott, mintha rajta
kívül bárkinek is lehetne ilyen neve, majd egy gyerek
lelkesedésével, mindenféle veszélyérzet nélkül felszaladt a
lépcsőn.
-
Támaszd fel.- intett Dextera holtteste felé a Sátán. A Hetedik
félrebiccentett fejjel méregette a testet pár pillanatig.
-
Nem lesz egyszerű. A lélek erős és messze van. El fog tartani egy
darabig.- azzal letérdelt, háttal a többieknek. A Sátán pedig
kényelmes lassúsággal sétált le a meredek grádicsokon, míg el
nem érte térdeplő szolgáját.
-
Megnőtt a hajad.- jegyezte meg kedélyesen. Sinister ellenségesen
felmordult:
-
Ezer év alatt volt rá ideje.
-
Állj fel.- suttogta a Sötét Nagyúr, és elégedetten szemlélte,
ahogy szavait tettek követik. Körbejárta szolgáját, mintha csak
a testét mérné fel, és a Sátán Balkeze ekkor egy jellemétől
teljesen idegen dolgot tett: elpirult. Lucifer egy könnyed
mozdulattal kikapcsolta a vastag utazóköpenyt összetartó csatot,
és az anyag pusztán saját súlyánál fogva a földre hullott.
-
Ezer év hosszú idő.- simított végig szolgája arcán a Sötét
Nagyúr, és Sinister látványosan megborzongott. Mestere
meglepettnek tűnt, majd felkacagott.
-
Ennyire szomjazod az érintésem, kutya?
-
Nem vagyok… nem vagyok kutya!
-
Óh, hát akkor mi vagy?
- A
Balkezed!
- És
akkor ez mi?- emelte fel bal kezét tettetett értetlenséggel. Ám
mielőtt a démon válaszolhatott volna, a Hetedik felállt.
-
Kész.- jelentette ki. A Sátán felhagyott Balkeze kínzásával és
felsétált a kerevethez.
-
Nem sokára felébred, de azért ezúttal jobban vigyázz rá! Egy
ilyen erőteljes démont visszahívni a halálból nagyon fá…- a
szőke férfi szemei fennakadtak és váratlanul összecsuklott. A
Sötét Nagyúr gyengéden felnyalábolta, és saját trónszékébe
fektette az alvó Herceget.
-
Egy ilyen erőteljes démont visszahívni a halálból nagyon
fárasztó. Ezért csináltattam veled.- mondta. Sinister eközben
gondolkodás nélkül felrohant a lépcsőn, és letérdelt a kerevet
mellé. Pont jókor, mert a következő pillanatban Dextera
kinyitotta a szemét. Az ezüst lélektükrökről egy fél
szívdobbanásnyi idő alatt lefoszlott a halál köde, és a Sátán
Jobbkeze elmosolyodott.
-
Bátyó…- suttogta még rekedten, de többet nem mondhatott.
Sinister szenvedélyes csókja belé fojtotta a szót. Hosszú percek
teltek el, mire elengedték egymást, és az ifjabbik Iker végre
felült. Ekkor vette észre Lucifert.
-
Ezer év oly’ hosszú idő! A szolgád téged szomjaz, könyörülj
rajta, Ó, Uram!- suttogta vágytól terhes hangon. Mestere csak
intett neki, és Dextera táncos léptekkel sietett hozzá, hogy a
következő pillanatban együtt tűnjenek el. Sinister ott maradt, a
kereveten ülve, nézte a hűlt helyüket, és habár imádott öccse
szinte rá sem hederített, arcán mégis valami különös mosoly
játszott.
Ő
olyan személy volt, akibe képtelenség belelátni, a többiek mégis
biztosra vették, hogy most valami olyasmit gondol: Haza tértem.