Interjú egy vámpírral
A
riportert akkor érte az első csalódás, amikor a megbeszélt címre
érkezve nem egy kúriát, vagy elhagyatottnak tűnő kastélyt
látott, hanem egy szalag tízemeletest.
Végül
úgy döntött, az ilyen kastélyokból már nem maradt túl sok, ami
meg maradt az műemlék, úgyhogy érthető, ha a modernkor vámpírjai
ott laknak, ahol tudnak. De azért biztos volt benne, hogy ahogy
felér a lakásba, a megszokott kellékek fogadják majd. Sejtelmes
félhomály, füstölő gyertyák, lengő fekete drapériák, és
persze az elmaradhatatlan koporsó. A vámpír arca fehér lesz, mint
a porcelán, ajkai vörösek, haja hullámos és fekete, dús
szempillái olykor elrejtik parázsló vörös szemeit. Ruhája
barokkos, nyakában dús, csipkéből készült kendő, ruhája
ujjánál fehér csipke kézelő. Ruhája vörös, vagy talán
királykék. Egész lényéből magabiztosság, elegancia és
méltóság árad. Gyönyörű, elmondhatatlanul csodálatos sötét
szépség. Bekopogott az ajtón, ami azonnal ki is nyílt. Egy lány
állt előtte. Középmagas volt, hosszú, rendezetlen barna hajjal
enyhén mandulavágású, barna szemekkel, és átlagos, semmit mondó
ruhákkal. A riporter megdöbbent.
- Te
vagy a vámpír?- a lány felkacagott
- Ugyan!
Hát úgy nézek én ki? Jöjjön be, mindjárt hívom. –felelte
és beengedte. A riporter bement a nappaliba és izgatottan várta,
hogy belépjen álmai férfija.
Érthető,
mennyire csalódott volt, mikor egy kócos, álmos, cigiző tinédzser
fiú lépett a szobába, egyszerű fekete pólóban és farmerban, és
közölte, hogy ő a vámpír…