5.
Látogatás
Őszintén
szólva, nem igazán akartam ezt. Szerintem még túl korai.
De
nem volt mit tenni. Kyo kijelentette „jövünk és kész”, aztán
úgy követtek, mint a pincsikutya a felhúzós egeret. Nem volt más
választásom, szépen hazamasíroztunk a 90%-osan kicsomagolt és
rendbe rakott lakásunkba. Miközben a kulcsom kerestem, azon
imádkoztam, hogy apa ne legyen otthon. Szerintem a fiúknak nem kéne
látniuk, ahogy a felmenőim enyelegnek egymással.
- Szia, apu! Hoztam
vendégeket.- szóltam be, miközben lerúgtam a cipőmet és
beengedtem a barátaimat.
- Szia, kicsim!-
kiabált ki nekem, majd nyílt a műterem ajtaja és szénfolttal az
orra hegyén kijött apu megölelni. Kyo táskája hangosat puffant
a földön.
- Jesse Oldman, én
téged megverlek.
- Mi van?- pislogtam
rá értetlenül
- Mi a bánatért nem
voltál képes közölni, hogy Tohru Oldman az egyik apád?
- Nem gondoltam, hogy
fontos…
- Hogy a fenébe ne
lenne fontos? Kölyökkorom óta az ő mangáit bújom! Minden
megvan, aminek a legkisebb köze is van hozzá!
- Tényleg?-
ámuldozott apu, letörölve a szénfoltot az orráról.
- Még az esküvői
felvétel is! Nagyon jól állt senseinek a kimonó!- Ha
elfelejtettem volna mondani, az esküvőjükön apa szmokingot
viselt, apu meg kimonót. Lilát aranyszínű pontyokkal. Tényleg
jól állt neki.
- Ó, köszönöm a
bókot… ugye, te vagy Kyosuke? Jesse sokat mesélt rólad.- Kyo
majd’ elájult a boldogságtól, amiért apu emlékezett a nevére.
A beállt csöndet kihasználtam és bemutattam sempait:
- Apu, ő itt Oda
Hiroya, eggyel fölöttem jár. Sempai, ő Tohru Oldman, az egyik
apám.- kezet fogtak, és sempai csodával határos módon
mosolygott.
- Örülök a
találkozásnak.
- Én is. Örülök,
hogy Jesse-nek máris vannak barátai. Bármikor szívesen látunk
titeket.
- Ehm… sensei… meg
lehetne…
- Mit szeretnél,
Kyosuke?
- Ehm… megnézhetném
a műtermét?- Apu mosolygott és belekarolt.
- Persze, gyere csak!