Apró-cseprő buta szavak,
Miket más meg sem
hallgat,
Tüskét vertek szívembe,
Kínt kínnal tetézve.
Nem futhatok senkihez,
Hangya-kínomon nevetve
elküldenek.
Futok hát hozzád,
Én őrült, lázadó
Múzsám.
Karjaid közé bújok a
világ elől,
Faggató pillantásod
szememből könnycseppet bűvöl.
Elsuttogom neked
fájdalmamat,
Ki s mivel törte szét
világomat.
Nézel rám kedvesen.
Maga vagy a jóság, a
szerelem.
„Te kis buta, sírd ki
magad.
Nézd, fogom a kezed. A
szavak,
Mik lelkedből előjönnek,
S dühödt vulkánként
kitörnek,
Legyenek most könnyeid,
Ők mutassák meg
fájdalmaid.”
Kezed kezemen, s szememben
a szemed.
Szívem szívedtől lassan
feled.
Igazán csak te vagy
nekem.
Te, Múzsám, kinek lelkem
felfedhetem.
Álarcos idegen talán,
Vagy legjobb barát.
Gyűlölt ellen,
Vagy szerelmesem.
Mind-mind te vagy és
egyik sem.
Múzsám vagy. Csak te, az
egyetlen.
Fájdalmam lassan
elcsitul,
Lelkemen a fáradtság az
úr.
Öledbe hajtom bágyadtan
a fejem,
Lassacskán elnehezedik a
szemem.
De nem félek az álomtól,
Hisz velem vagy te,
védőangyalomul.
2007. XI. 25.