Mephisto szemei
Jöttem
végig az utcán. Talán átlagosnak tűnhettem volna barna
nadrágommal, és barna bőrdzsekimmel, de most nem akartam az lenni.
Lépteim
hangtalansága, tekintetem jegessége, ijesztővé, sőt rémisztővé
tettek. Az engem körülvevő csönd burok szinte fojtogatta az
embereket. Nem szoktam ilyen lenni, de ezen az éjszakán azt
akartam, hogy féljenek tőlem. Ijesztő akartam lenni. Vagy talán
mégsem, csak saját fáradtságom űzött velem tréfát. Nem tudom.
De akkor és ott jól esett látnom a járókelők szemében az
értetlenséget. Nem értették, mi olyan ijesztő egy hétköznapi
fiúban, hogy még eljönni sem mernek mellettem. Mert nem mertek.
Tétován kikerültek, vagy homlokegyenest a másik irányba mentek
tovább, mintha eredetileg is így akarták volna. Elmosolyodtam.
Kegyetlenül, hidegen. Általában el szoktam fojtani magamban ezt az
énemet. De most gyűlöletem a szokásosnál is jobban felizzott.
Nem akartam korlátot szabni magamnak. Tombolni akartam. Ki akartam
adni magamból az indulatot, ezért hagytam, hogy ilyennek lássanak.
Hétköznapinak, de félelmetesnek. Most, akik láttak, még azt is
elhinnék rólam, hogy öltem. Ez természetesen nem így van, de
elhinnék. Az emberi elme oly’ aranyos játékszer. Csak arról
vesz tudomást, amit tudni szeretne, de ha rákényszerítik, hogy az
igazat lássa, nem tud mit kezdeni a valósággal. De vakmerőek
mindig vannak. Például ez a suhanc, aki tudni akar. Ostoba. A
kíváncsiság túl veszélyes neki. Felém jön, igen, egyenesen a
felém. Ő nem éri be a félelemmel. Tudni akarja a miértjét is.
Bolond. Hogy miért? Mert én úgy akarom. Gyere csak, állíts meg,
nézz a szemembe! Tedd meg, és a poklot mutatom meg neked. Arca
elborzad, felsikít. Futni akar, látom rajta. Most már futna, ha
tudna, de nem engedem. Te akartál látni, hát láss! Nézd! Nézd a
poklot, és reszkess! Túl vittem képzelete korlátain. Remeg, úgy
reszket, hogy állni is alig bír. Ahogy elmegyek mellette, csupán
mozdulatom szele ledönti erőtlen lábairól. Pedig nem vagyok nagy
testű. Egyáltalán nem. Ő a gyenge. Lelke, akár a tükör,
mindent visszavert, amit nem akart önmagába engedni. Azzal persze
nem számolt, hogy sokkal erősebb vagyok, mint amilyennek kinézek.
Hiszen semmit sem tettem. A szemébe néztem, és megmutattam a
valóság egy tört részét. És összetört a tükör. Valami,
kellemes, jól eső érzés siklik át rajtam. Lelkem szörnyetege
megízlelte a vért, és többet akar. A bennem szunnyadó gonosz
vadászni akar. Hát legyen.
Ma
éjjel vadászni fogok. Vadászni, ilyen ostobákra, mint amilyen ő
volt és megmutatom nekik Mephisto szemeit. Ma éjjel tombolni fogok.