Sziréna
A
sziréna éles hangja késpengeként hasít a belváros szokásos,
zümmögő nyüzsgésébe.
Egy-
két ember közömbösen felnéz, de a többség tudomást sem vesz a
száguldó mentőautóról. Miért is tenné? Egy ehhez hasonló
nagyvárosban minden napi látvány az ilyen. Minek is vennénk róla
tudomást? A rutin, a mindennapiság érzéketlenné, valamilyen
szinten kegyetlenné tett minket. Odabent, a száguldó jármű
belsejében egy életért küzdenek, de a járókelők erről
tudomást sem véve legfeljebb elhúzzák a szájukat, ha túl éles
a sziréna. De ha őket, magukat, vagy a számukra legfontosabb
embert vinnék ott, zokognának, félnének, és úgy éreznék, ők
a legszerencsétlenebbek a világon. De nem őket viszik, és nem is
a szeretteiket. Egy idegent, aki olyan, mintha nem is létezne, mert
idegen. Mit számít, ha meghal, hiszen úgysem ismerik. De annak az
idegennek is vannak szülei, barátai, testvére, szerelme, gyerekei,
csomó-csomó ember, akik most zokognak, félnek, és a világ
legszerencsétlenebb embereinek hiszik magukat.
Siessetek,
kérlek! Nagyon siessetek!