Végtelen történet
Megborzongok.
Hideg van. Nagyon hideg. Kinyitom a szememet és körülnézek. Sötét
van, nem látom a falakat, de a padlón, amin fekszem, rideg, durva
kő.
Felülök,
és körbe nézek, de nem látok sokkal többet. Nem tudom, hol
vagyok. Azt sem, hogy kerülök ide. Fáradt vagyok. Nehéz a fejem,
még húzna lefelé. Felemelem a kezem, és megdörgölöm a szemem,
hogy elűzzem a makacskodó álmot. Nehéz a kezem, emelni alig
tudom. Miért? Odanézek, csuklóimon, bokáimon, súlyos, masszív
bilincsek. Döbbenetemet szinte azonnal elmossa a pánik. Próbálok
szabadulni, lerázni magamról bilincseimet. Felugrok, rángatom a
láncokat, el akarom szakítani őket, eltűnni innen. Hallom, hogy
csikorog a fém a kövön, ahol láncaim a valószínűleg szintén
kőből lévő falba vannak ágyazva. Neki feszülök még jobban, de
nem megy. Egy nagyon, nagyon pici hiányzik csak. Megállok egy
pillanatra, kifújom magam. Próbálom megkeresni magamban azt a
keveset, ami még kell. Mert tudom, hogy megvan. Meg kell lennie,
érzem! Ismét nekifeszülök, csörömpöl, csikorog a lánc. De nem
megy. Nincs meg. Valami sűrű és meleg folyik végig a kezemen.
Odanézek. Vér. Saját vérem, ami bilincstől felsértett
csuklómból ered, szép lassan végigfolyik a kezemen és lecsöpög
a padlóra. Ekkor megértem: nincs elég erőm, elszakítani a
láncokat. Leroskadok a hideg, durva kőre. Ez egy álom, annak kell
lennie. Csak egy rossz álom, amiből fel fogok ébredni. Magzat
pózba húzom össze magam fektemben. Kicsit jobban érzem magam
tőle, kicsit kevésbé fázom. Lehunyom a szemem, úgysem látok
semmit. Szép lassan elnyom az álom. Megborzongok. Hideg van. Nagyon
hideg. Kinyitom a szemem és körülnézek. Sötét van, nem látom a
falakat, de a padlón, amin fekszem, rideg, durva kő. Felülök, és
körbe nézek, de nem látok sokkal többet. Nem tudom, hol vagyok.
Azt sem, hogy kerülök ide. Fáradt vagyok. Nehéz a fejem, még
húzna lefelé. Felemelem a kezem, és megdörgölöm a szemem, hogy
elűzzem a makacskodó álmot. Nehéz a kezem, emelni alig tudom.
Miért? Odanézek, csuklóimon, bokáimon, súlyos, masszív
bilincsek.
Barnára
száradt vér éktelenkedik bilincseimen, és húzza bőrömet.
Mégsem álom…
Vaníliának és Naka-channak