Mióta is ismerlek?
Nem tudom. Egybefolynak a
percek,
Az órák, hetek és évek…
Úgy érzem, ismerlek,
mióta élek.
Végigmentünk sok
mindenen,
Szerelmen és könnyeken,
Sikeren és csalódáson,
Inu-Keni-Ita-Raito
mániákon.
Változtunk és mégsem,
Talán egy kicsit
gyerekebb lettem…
S te helyettem komolyabb,
Kettőnk terhét egyedül
magadra vállaltad.
De egy valami nem
változott,
Te és én egy örök
páros.
Vagy nekem, és vagyok
neked,
Még ha a világ jéggé
is dermed.
Változatlan változók
vagyunk egy kozmikus egyenletben,
A válaszokat hiába
keresed, vagy keresem.
Egy van csak, mit biztosan
tudunk:
Te meg én változatlan
változók vagyunk.
(Fighting Dreamernek, aki nem hiszi el, ha prózában mondom.)
2008. I. 30.