A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb- Horvát- Szlovén Királyság új határokat. (Ausztria határairól emellett a St. Germain- i békeszerződés is rendelkezik.) A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része.
A tárgyalások 1920. június 4-én, délután 16 óra 30 perckor.
A kép közepén Apponyi Albert
A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett korlátozta a magyar hadsereg létszámát (35 000 főben), megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban (egyes - téves - források szerint a Kis Trianon- kastélyban), a franciaországi Versailles-ban. A szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor nem lett a tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival.
A Nagy Trianon-kastély, ahol a szerződést
aláírták. Épült 1678-ben Jules Hardouin-
Mansart tervei alapján
A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket - közölték a döntést. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad- Nagyvárad- Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (Csallóköz a teljes Dél- Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi része), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta, ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül. Nem ragaszkodott a wilsoni elveknek megfelelő helyi népszavazások kiírásához sem.
A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi- Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche- Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe, ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.
