Balla Árpád vagyok, a negyvenes éveim második felében. Végzettségem szerint történelem szakos általános iskolai tanár, népművelő, angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és bölcsész, illetve Közgadasági és társatalomtudományi szakfordító.
Középiskolás koromban népművelő szerettem volna lenni, mert a szülővárosom, Kazincbarcika művelődési központja olyan műhely volt, amely elnyerte a tetszésemet. Számos művészeti körnek, könnyű és népzenei csoportnak adott otthont, és felkarolta az akkor még tiltott zenekarokat is, többek között az Edda is ott gyakorolhatott, amikor Miskolcon nem engedték őket játszani. A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán azonban megmutatták a pálya árnyoldalait is, és így érdeklődésem a tanítás felé fordult. Szerencsémre a rendszerváltás alatti időkben végeztem, amikor óriási igény jelentkezett német és angol szakos tanárok iránt, így a kormányzat pedagógiai diplomával és középfokú nyelvvizsgával rendelkező tanároknak engedélyezte a nyelvek oktatását. Ezért kerülhettem Bánhorváti nevű borsodi községbe, ahol három éven át egyedüli angol szakosként tanítottam a nyelvet, de voltak történelem óráim is.
1994-ben a városom gimnáziuma angol szakos tanári állást hirdetett, amelyre sikerrel pályáztam. Azóta is ott dolgozom, bár néhány éve az iskola fenntartója a Szalézi rend lett. Technikailag a Ságvári Endre Gimnázium jogutód nélkül szűnt meg, de a tanári kara, diákjai, épülete mind megmaradt, így – volt diákként is – számomra a folytonosság is.
Amióta ott tanítok – két év kivételével, amikor 7-ben és 8-ban történelem óráim is voltak – csak angol nyelvet oktatok. 1996-ban angol nyelvtanári, majd 2005-ben egyetemi diplomát szereztem. Igyekszem a diákjaimat rávenni arra, hogy minél alaposabban sajátítsák el ezt a világnyelvet. Az óráimon a tankönyvek mellett sok kiegészítő anyagot (az utóbbi 10 évben digitális formátumban) használok, saját készítésű feladatokkal. Tanítványaim nagy része nyelvvizsgával rendelkezik, emelt szinten jól teljesítenek, és a nyelvi előkészítő osztályokban felsőfokú nyelvvizsgát is szereznek.
Mindig is érdeklődtem a technika iránt, így viszonylag hamar megtanultam a számítástechnika alapjait, 1999-ben alapfokú szoftverüzemeltetői bizonyítványt szereztem. Kísérletezgetni kezdtem, hogy az informatikát hogyan állíthatnám az oktatás szolgálatába. Ennek az eredménye, hogy ma már komoly mennyiségű saját fejlesztésű digitális anyag áll rendelkezésemre, amelyet folyamatosan bővítek. 2007-ben elvégeztem „Interaktív tábla az oktatásban” tanfolyamok multiplikátori képzését, és mintegy két éven keresztül tartottam tanfolyamokat a digitális táblák használatára. Otthon vagyok a legfontosabb Windows alapú programok kezelésében, van alapszintű php és htm szerkesztési ismeretem, és képes vagyok digitális képek és videók szerkesztésére is. Ezeket a készségeket az iskolában is kamatoztatom: az iskolai honlap egyik szerkesztője vagyok, és az intézmény eseményeinek megörökítésében is komoly szerepem van.
2008 óta szerepelek az érettségi elnöki jegyzékben is, és eddig minden évben vállaltam emelt szintű javító tanári, bizottsági elnöki és tagi illetve középszintű érettségi elnöki feladatokat is, a visszajelzések alapján magasan színvonalon. Fontosnak tartom, hogy ne csupán a szaktanári oldalról, hanem a törvényességi, technikai oldaláról is megismerjem a vizsgákat. Az sem utolsó szempont, hogy így számos más intézmény munkájába is belelátok.
A népművelés szakon szerzett ismereteimet is kamatoztatom. Rendszeresen szervezek londoni tanulmányutakat az iskola diákjai számára. Az utazás alatt én vállalom az idegenveztői szerepet is.
A nyelvi ismereteimet igyekszem folyamatosan karbantartani és fejleszteni. A helyi önkormányzat évente többször kér fel tolmácsolási és fordítási feladatokra, és egy komoly pályázat dokumentációjának a lefordításában is közreműködöm.
Szabadidőmben szeretek olvasni, interneten böngészni. Imádok utazni, szinte minden európai országban voltam már. Ha tehetem, önállóan fedezem fel a városokat, izgalommal tölt el, ha valami újra bukkanok. Telente legalább egy hetet síeléssel töltök. Ilyenkor a családommal vagyok. Érdekel a fotózás, videózás.
Két egyetemista gyermekem van, az egyik Miskolcon, a másik Óbudán tanul. A feleségem Budapesten dolgozik egy állami szervnél jogtanácsosként.