Bekecsi Görög Katolikus Egyházközség
Látogatók
012602
Mai látogatók : 2

Archive for november, 2015

Gondolatok az Egyház böjtjeiről

Az Egyház négy böjti időszaka, nagyjából az év négy részére elosztva, azért lett bevezetve, hogy “lelki virágzás” vagyis “lelki megújulás” legyen számunkra. Ha kihasználjuk, akkor nagyon nagy testi-lelki haszonra tehetünk szert, s valóban üdvösségünkre szolgálhat. Ősi hagyományunk szerint ebben az időszakban nem fogyasztunk húst és állati eredetű ételeket, hiszen ezek által kötődünk a leginkább az anyagi világhoz. A böjt idején épp az a célunk, hogy el akarunk szakadni az anyagi, földi világtól, s föl akarunk emelkedni Isten világába, országába. Ezért kell nagyon komolyan venni a testi böjtöt (persze mindenkinek életkora, egészsége és életkörülményei figyelembevételével), ám mindez csak előkészítés az igazi, lelki böjthöz.

Mi a lelki böjt? A bűnök kerülése és elutasítása. Ez az igazi nagy feladat és nehézség. Saját erőnkből nem megy, ezért kell élnünk az Egyház tanácsaival. Minden keresztény embernek hasznos és illő szent gyónáshoz járulnia, gyakrabban részt venni a templomi szolgálatokon és komolyabban venni az imát.

A Karácsonyi böjtről
Az Egyház november 15-én kezdte meg a karácsonyi böjt időszakát. Ez egy kegyelmi időszak, amely nagy segítség lehet számunkra üdvösségünk útján, feltéve, ha kihasználjuk az időt. Ám felfoghatjuk teherként is, és akkor semmi haszonnal nem jár lelkünknek. Mai világunk embere – beleértve a keresztény embereket is – nem szeret böjtölni. S túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mai világunk kifejezetten böjt ellenes, hiszen arra buzdít, hogy minden szükségletünket elégítsük ki (evés, ivás, ruházkodás, luxuscikkek, élvezeti cikkek stb.) Ma azonban meg kell hallanunk az idők jeleit, mert “rossz napok járnak”, ahogy az apostol is tanít. Halljuk meg, mit is tanítanak szent atyáink a böjtről és az ünnepre való készületről. Mert a böjt – ha röviden meg karjuk fogalmazni – megszabadít bennünket mindattól, ami a földhöz láncol bennünket, s segít, hogy fölemelkedjünk az Isten országa felé.

Így tanítanak tehát a keresztény élet nagy tanúi:

1. “A bűnbánatnak böjt nélkül nincsen értéke.” (Nagy Sz. Vazul püspök)

2. “Az igazi böjt azt jelenti, hogy szakítunk a rosszal, megfékezzük a nyelvünket, tartózkodunk a haragtól és a tisztátalan vágyaktól.” (Nagy Sz. Vazul püspök)

3. “Ha böjtölsz, nemcsak szenvedsz, meghalsz Krisztussal együtt, hanem fel is fogsz támadni, Vele fogsz uralkodni, és örökösévé leszel az Ő életének.” (Palamasz Sz. Gergely érsek)

4. “Az ételt és az italt tested erősítésére használd, ne pedig élvezet céljából!” (Zadonszkij Sz. Tyihon)

5. “Mivel az étel az élet szimbóluma, az ételtől való tartózkodás pedig a halálé, ezért nekünk is, akik e világból valók vagyunk, böjtölnünk kell, hogy e világnak meghalva és az isteni táplálékból részesülve, Istennek éljünk.” (Alexandriai Sz. Kelemen)

A Karácsonyi böjt hátralévő idejét használjuk ki, ehhez kérem minden kedves Testvérünknek a jó Isten segítségét.

2015. november
H K S C P S V
« okt   dec »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30