Bekecsi Görög Katolikus Egyházközség
Látogatók
012597
Mai látogatók : 2

Archive for január, 2016

2015. Karácsonya és 2016. Vízkeresztje Bekecsen

A bekecsi görög katolikus templomban a negyven napos böjt után hagyományaink szerint ünnepeltük a mi Urunk, Istenünk, Jézus Krisztus test szerinti születését: a Karácsonyt. Karácsony ünnepének fő üzenete az, amit már Izaiás próféta is megjövendölt annak idején: „Velünk az Isten, értsétek meg nemzetek!” Ezt hirdeti a bekecsi görög katolikus templom falán kihelyezett molinó is, mely Karácsony és Vízkereszt napjaiban is ki van helyezve. A Szenteste végzett Nagy Szent Vazul Liturgiája és az éjszaka tartott virrasztás mind az előkészületet jelentik, melyek során csatlakozunk a virrasztó pásztorokhoz és a messze útról érkező napkeleti bölcsekhez. A virrasztás még csak előkészület, de szükséges, hogy méltó és teljes ünnepünk legyen. Karácsony 1. napján az ünnepi Szent Liturgia jelenti az ünnep fénypontját, amelyen az áldozásban találkozunk az értünk született Megváltóval. A Liturgián elhangzik Pál apostol rövid himnusza, mely hitvallásunk is egyben: „Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek.” (Gal 3,27) Vagyis akik a keresztség által Krisztushoz tartozunk egyszer és mindenkorra, nekünk valóban Krisztusban, az ő tanítása és akarata szerint kell élnünk életünket. Ugyanez a himnusz hangzik el a vízkereszti ünnepi Liturgián is. A bekecsi Liturgián sokan járultak Krisztus életadó testéhez és véréhez. Az ünnep fényét emelte, hogy a kisebb hittanos gyerekek verseket szavaltak, míg idén a középiskolások elevenítették fel a karácsonyi történetet őszinte és megragadó előadásukban.

Az év másik legfőbb ünnepe HÚSVÉT után a Vízkereszt, melyet Egyházunk Istenjelenés ünnepének nevez. Tehát a legfőbb ünneplésről van szó, hiszen ekkor Krisztus immár nem elrejtve jelenik meg a világban, mint Karácsonykor, hanem Megváltóként és Istenként (az Atya egyszülött Fiaként) jelenik meg a Jordán folyónál, hogy lemossa benne az emberek bűneit. Vízkereszt minden évben emlékeztet minket saját megkeresztelésünkre és arra, hogy annak idején a szent keresztségben egyszer és mindenkorra meghaltunk a bűn és evilág számára, hogy újjászülessünk az igazi, örök életre. A keresztények hogyan élhetnének a világ elvárásai szerint, ha már Isten Országához tartoznak? A Vízkereszt megünneplése az előesti virrasztással vette kezdetét, majd az ünnepi Szent Liturgián ünnepeltük meg a Szent Háromság kinyilatkoztatását és a világ újjáteremtését Jézus eljövetele által. A Liturgia végén tartott nagy vízszentelés azt jelenti, hogy Urunk, Jézus földre jövetele által megszentelte a világot és a világ újra szent és tiszta lett, mint a bűnbeesés előtt is volt. A szentelt víz arra figyelmeztet, hogy a világnak és az embernek is lehetséges ilyen tisztának és bűntelennek lennie, mint ahogy a közönséges víz is átalakul és megszentelődik a Szent Lélek leszállása által. Ez a mi feladatunk is, hogy megszenteljük a környezetünket a krisztusi élet megélése által. Vízkereszt utáni napokban a pap felkeresi a bekecsi hívek házait, hogy elvigye ezt a szentséget, a szentelt vizet, mely által Isten Országa költözik az otthonokba és a szívekbe, ahol hittel és szeretettel fogadják az érkező Urat.

Szabó Roland, bekecsi paróchus 

Bekecsi örömhír legújabb száma

Megjelent a bekecsi örömhír legújabb száma. Ide kattintva letölthető.

2015. december 6

Szent Miklós ünnepén 2015. december 6-án (vasárnap) a Szent Liturgián imádkoztunk az egyházközségünk gyermekeiért, a hittanos gyerekek köszöntötték a mirai csodatévő püspököt, majd átvehették a Mikulás csomagokat. Ugyanezen a Liturgián megemlékeztünk elhunyt (Takács) Miklós és (Kicsák) Miklós egykori bekecsi papokról is. Legyen örök emlékük!

2016. január
H K S C P S V
« dec   feb »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031