„Nagyböjt 5. szombatján legszentebb Nagyasszonyunk, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriának Akathisztosz Himnuszát ünnepeljük” – olvassuk a böjti Triód olvasmányában. Valóban ősi szokás az Egyházban, hogy Nagyböjt 5. péntekjén éjjel (a paróchiai gyakorlat szerint: mindig péntek este) egy hosszú virrasztást végeznek Istenszülő tiszteletére az utrenye szolgálatán belül. Ennek az istentiszteletnek legfontosabb része, hogy nagy tömjénezés után a papság kivonul a templom közepére, ahol elkezdik ünnepélyesen olvasni az Akathisztosz Himnuszt az Istenszülő Szűz tiszteletére. A himnusz négy részre van felosztva, minden egyes rész tömjénezéssel kezdődik, és a pap olvassa a Szűz Anya ikonja előtt, nyitott oltárajtók mellett, a refrént pedig a nép énekli az egyes szakaszok lezárásaként. Bár a Nagyböjtben vagyunk, éppen az utolsó stádiumban, de a böjti előírásokat alig érezzük, a papság fényes, ünnepi (általában kék) ruhában van és az egész imádságot valamilyen földöntúli ragyogás és öröm hatja át. Nem tévedés ez, a szent Nagyböjt végén, egy héttel a Nagyhét kezdete előtt egy ilyen derűs és ünnepi virrasztást végezni?

Az Akathisztosz (szlávul: Akafiszt) szó jelentése: „nem ülve” végzett ti. imádság, hiszen az Istenszülő dicséretét mindig állva énekelték hálából, amiért Isten Anyja megmentette az ellenség támadásától a császárvárost, Konstantinápolyt. (Ilyen csodákat többször is megtapasztalhattak a város lakói, de talán a 626-os ostrom volt a legjelentősebb, amikor a többszörös túlerőben lévő pogány sereget a keresztény védők visszaverték. Ekkor szerezte Szergiosz, a főváros püspöke a bevezető éneket: „a bátor Hadvezérnek” szóló „győzelmi éneket”, amelyet később kapcsoltak az Viták folynak az ősi himnusz szerzőjét illetően, de eredete valószínűleg egészen a VI. századig visszavezethetjük, és Bizánc isteni ihletettségű alkotásának tekinthető. A hagyomány Dallamszerző Szt. Romanoszt tartotta a himnusz megírójának, aki sok egyházi költeményt írt hasonló stílusban, de közülük csak a legszentebb Istenszülő Akathisztosza maradt istentiszteleti használatban. Ma is ez a legfőbb Mária-énekünk, amelynek népszerűségét mutatja, hogy a szerzetesi hagyományban naponta elimádkozzák, de buzgó keresztény hívek napi imájának is részét képezi. Bár görögül íródott ez a himnusz, de mintájára rengeteg Akathisztosz keletkezett az idők folyamán (az édes Jézus, ünnepek és szentek tiszteletére), amelyek népszerűsége főleg a szláv egyházakban jelentős. A himnusz maga 24 versszakból áll (12 kondák és 12 ikosz) és szabályosan van megszerkesztve. A szent Szűz minden egyes megszólítása Gábriel köszöntését idézi: „üdvözlégy”, amelyet Egyházunk hagyományában általában így fordítanak le a szöveg bizánci értelmét követve, hogy „örvendezz”.

Elimádkozva ezt az imádságot, megértjük, hogy Istenszülő mérhetetlen öröme egyben a mi örömünk is, ha azonosulni tudunk az ő hitével, alázatával és engedelmességével. Az Akathisztosz felidézi az Örömhírvétel és a Karácsony ünnepén keresztül a bibliai tanúságot a szent Szűzről, majd az Egyház hitét és hozzá való ragaszkodását fejezi ki csodálatos megfogalmazásokban. A Nagyböjtben legfőbb támaszunkként jelenik meg Istenszülő, aki a gonosz szellemek számára bukást jelent (6. ikosz), a teremtmények számára viszont megújulást (1. ikosz). Nem vagyunk egyedül tehát a harcban, de amint a császárváros népe kitartó volt és szüntelenül imádkozott a szent Szűzhöz, ráadásul mély hittel és igaz szeretettel, úgy mi is tartsunk ki a készület hátralévő idejében a szeretetben, a böjtben

Ehhez segítsen minket a legszentebb Szűz, mi pedig forduljunk hozzá gyermeki hittel és hálás bizalommal: adjon testi-lelki erőt közbenjárásai által, hogy elérjük Jézus feltámadását és az legyen egyben a mi feltámadásunk is:

Üdvözlégy, hittel kérõk meghallgatása! (2. ikosz)

Üdvözlégy, imádság kedvesen fogadott illatáldozata! (3. ikosz)

Üdvözlégy, hitünk erõs védfala! (4. ikosz)

Üdvözlégy, ki a szenvedélyek lángját megenyhíted! (5. ikosz)

Üdvözlégy, mert sok bûnösnek megbocsátást szerzel! (7. ikosz)

Üdvözlégy, üdvösségre törekvõk hajója! (9. ikosz)

Üdvözlégy, üdvösség ajtaja! (10. ikosz)

Üdvözlégy, ki által gyõzelmet aratunk! Üdvözlégy, ki által lehullik az ellenség! Üdvözlégy, testem gyógyítója! Üdvözlégy, lelkem üdvössége! (12. ikosz)

Megjelent a bekecsi örömhír legújabb száma. Ide kattintva letölthető.

Lelki napra indulunk busszal március 17-én (csütörtök) Sajópálfalára, indulás de. 9-kor a paróchia elől, visszaérkezés du. 3-4 között. Költség: 2.000 Ft. Szeretettel hívjuk egyházközségünk híveit a lelki készületre Istenszülő kegyhelyére.
Másnap, március 18-án (péntek) du. 5-kor végzünk Előre Megszentelt Áldozatú Liturgiát, mely alatt gyóntatás lesz. Gyóntat és ünnepi buzdítást mond Obbágy László atya, Baskóról. Szeretettel hívunk mindenkit az ünnepi készületünkre!

Szabó Roland paróchus

A húsvéti Nagyböjt időszakát a „lélek tavaszának” hívják atyáink, melyet felfoghatunk teherként és akkor semmiféle lelki haszna sincs számunkra, de úgy is tekinthetjük, hogy – Pál apostol szavai szerint – „a kegyelem ideje”, „az üdvösség napja” (2Kor 6,2). Egyházunk hagyományában, – melyet leírva találhatunk meg a több mint ezer évvel ezelőtt létrejött könyvben, a böjti Triódban –, a Nagyböjt mind a böjti, mind az istentiszteleti rendet tekintve rendkívül szigorú. Nyilván a Triód szavaival élve ez egy „szellemi mérce”, melyet a szentek állítottak elénk, és ránk van bízva, hogy ki-ki erejéhez mérten, mennyit tud megvalósítani belőle, de mindenképpen érdemes a tőlünk telhetőt vállalni, hiszen a cél
is a legnagyobb: belépés Jézussal együtt örökkévaló országába.És éppen ha komolyan próbálja venni valaki ez az időszakot, akkor megtapasztalhat egyfajta lelki értelemben vett szárazságot, olykor csüggedést, belefáradást és erőtlenséget. Ne feledjük az ellenség is a legéberebb és a legtámadóbb böjt idején. Ezért van komoly üzenete annak, hogy Nagyböjt 1. szombatján az Egyház egy különleges édességet szentel meg, melyet kolivának neveznek görögül.

Eredete a Nagyböjt 1. szombatján ünnepelt Szent Teodor (Magyarosan: Tivadar) nagyvértanúhoz kapcsolódik, akinek a csodás megjelenéséhez kapcsolják a koliva használatát. A hagyomány szerint a IV. században hitehagyó Iulianus császár, aki tudta, hogy a keresztények a Nagyböjt első hetében igen szigorúan böjtölnek, és a hét szombatján fognak a város piacain élelmiszereket vásárolni, elrendelte, hogy minden ételt hintsenek meg a pogány áldozatoknál használt vérrel, ily módon szennyezve be a keresztényeket. Ekkor álmában jelent meg Eudoxiosz konstantinápolyi püspöknek Szent Teodor Tirón (újonc) nagyvértanú, aki 306-ban szenvedett vértanúságot egy tüzes kemencében a kisázsiai Amaszeában. A vértanú azt tanácsolta a püspöknek, hogy a keresztények ne vásároljanak a piacokon árusított ételekből, hanem csak főtt gabonát fogyasszanak mézzel összekeverve. Ennek emlékére Nagyböjt 1. szombatját Teodor-szombatnak nevezi az Egyház, és ekkor szenteli meg a kolivát péntek este az Előszentelt Liturgia vagy szombaton az ünnepi Liturgia végén. Az mézzel édesített édesség
valóban meg akarja édesíteni Nagyböjtünk keserűségét, szárazságát, és a böjt elején a célt állítja lelki szemeink elé: Isten Országát.

A gabonaszemek jelentése pedig világossá válik az Úr szavaiból: “Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt; aki pedig gyülöli életét e világon, örök életre őrzi meg azt.” (Jn 12,24-25) Tesszalonikai Szent Gergely püspök írta, hogy „ha böjtölsz, akkor te is szenvedsz és meghalsz Jézussal együtt, de vele együtt fel is fogsz támadni, uralkodni fogsz vele együtt és részesévé leszel az Ő országának.” A Böjt 1. szombatján milyen mély értelmű tanítást és feladatot kapunk Istentől!
Később szokássá vált az Egyházban, hogy a halottak szombatjain (sőt sokfelé bármely család által kért halotti megemlékezésekkor is) kolivát készítenek az elhunytak emlékére. Ilyenkor a Liturgia után végzett halotti megemlékezést (görög szóhasználat szerint: parasztász, szláv szerint: pannichida) a koliva előtt végzik, amely mellett sok helyen vörös bor is felajánlásra kerül, és az imádság végén a jelenlévők mind együtt fogyasztják el azokat. Az örök életre valófeltámadás reményében valljuk tehát az apostollal együtt:

“Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test.” (1Kor 15.42-44)

Sokfelé szokás az is, hogy egyes igen tisztelt szentek vagy a templom védőszentje tiszteletére is készítenek kolivát, amelyet az ünnepi liturgia végén szentelnek meg és osztanak ki a híveknek.