BerkySkate


Zene
BE KI

Kezdőlap Rólam Trükkök Média Elérhetőség




A sport mindössze kilenc évtizedes múltra tekinthet vissza. Az 1900-as évek elején kezdték el a kisvárosok srácai a tejes rekeszeket felszerelni kerekekkel. Ez inkább hasonlított egy fa dodzsemre, mint gördeszkára, de kétségtelen, hogy ez a szerkezet tekinthető a mai gördeszka ősének. Később a rekesz oldalfalai lebontásra kerültek és egy kapaszkodó is megjelent a deszkán, ami lehetővé tette az álló helyzetben való használatot, alulra pedig acél kerekek kerültek. Ez már nagyobb szabadságot adott használójának, de különösebb manőverezési képességgel nem bírt. Az ’50-es években módosították az ún. truck-ot, mely a kerekeket hivatott tartani, illetve ez kapcsolta össze a kerekeket a deszkával egyfajta futómű gyanánt. Így sokkal könnyebb lett az irányítás és megjelent az első trükk is: a járdaszegélyen való csúszás, másnéven szörfölés. 1959-ben adták el az első, boltban árult gördeszkát. Az üzlet tulajdonosa, bizonyos Larry Stevenson fantáziát látott az eszközben, s elkezdte népszerűsíteni a sportot. Új céget alapított, s 1963-ban elkészült a Makaha cég által gyártott első professzionális gördeszka, melyet a cég saját csapata promotált Amerika szerte. Iszonyatos sebességgel terjedt a sport a kontinensen a hatvanas évek közepén, amit az is mutat, hogy mindössze három év alatt több, mint ötven millió gördeszkát adtak el. Egymást érték a bemutatók, újságok születtek, melyek kizárólag e sporttal foglalkoztak, még mozifilm is készült. Ám még mindig acél, illetve égetett agyag kerekeken gördült a deszka, ami rengeteg balesethez vezetett fejlesztés pedig nem igen volt. Mígnem egy ellenkampány indult, mely felhasználva az olykor tragikus baleseteket, elérte, hogy rövid tündöklése után elsöpörje e sportot, melyre a szellemi és fizikai fertő nevet is rábélyegezték. 1970-ig csak elvétve láthatott az ember deszkásokat, ha mégis, azt leginkább Kaliforniában. Aztán egy profi wind-surfös, Frank Naworthy meglátogatta egy barátját egy műanyag gyárban, ahol felfigyelt a poliuretán pogácsákra, melyeket ipari célokra gyártottak. Kifejlesztette a poliuretán gördeszka kereket, ami kiváló tapadást biztosított. Igyekezett elérni, hogy felfigyeljenek az újdonságra, de eleinte nagy ellenállásba ütközött, mígnem 1973-ra megtört a jég, és feltámadhatott hamvaiból a gördeszkázás. Ismét nagy tömegeket mozgatott meg a sport, de a gyártók már figyeltek a fejlesztésre is. 1975-ben jelent meg az első precíziós csapágyazású gördeszka, mely további lehetőségeket tárt fel a trükkök és a manőverezés terén. 1976-ban megnyílt az első szabadtéri gördeszka-park Floridában, melyet több száz követett országszerte. Aztán megjelentek az első komolyabb versenyek is, s ezzel a professzionális gördeszkások is. 1984-ben újabb lökést kapott a már világszerte elterjedt sport. Megjelent az ún. félcső, eredeti nevén: vert. Nem sokára e két „szakág”, a street és a vert újabbal bővült, a freestyle-al. A tengerentúlon és Japánban ma is töretlen népszerűségnek örvend ez a sport, és néhányan, az igazán kiválóak szépen meg is élnek e sport űzéséből. Ilyen például Tony Hawk, Bob Burnquist, vagy Andy MacDonald,Rodney Mullen hogy csak néhányukat említsem. Már idehaza is találhatunk kedvünknek és tudásunknak megfelelő pályákat. Az első ilyen Csillebércen épült, 1989-ben, melyet 1995-ben a budapesti Tímár utcai gördeszka és görkorcsolya park követett. Vidéken is épültek parkok, pályák, így nem kell feltétlenül a fővárosba utazni egy jó deszkázáshoz.