Best F1 Bajnokok Ligája
Michigan összefoglaló
A Best f1 BL társasága lefutotta első Nascar Bajnoki futamát. Már az edzések alatt látszott, hogy nem lesz túl nagy különbség a versenyzők között, így aztán egy szoros időmérőt várt mindenki, ahol mindenkinek a maximumot kell nyújtani. Ennek megfelelően a pilóták 358 ezred másodpercen belül végeztek, s ezt tetézve az első 5 pilóta 1 tizeden belül volt, de ezen belül is az 1. és a 4. helyezett között viszont mindösszesen csak 0,034 másodperc különbség alakult ki. Ezt a szoros időmérőt végül Gabi nyerte meg Voodoo és bari előtt. Ezután már tiszta volt mindenki számára, hogy a verseny nagyon nehéz koncentrált és izzasztó lesz.
A verseny drukk mindenkiben ott volt, s volt aki picit talán el is izgulta. Georgius a rajt előtti felvezető körön meg forgott, ami a rajt formáció bontásával járt, ami viszont az első körben megpecsételte az utána következő etapját, mivel a formáció bontása büntetésel járt. A rajtot követően bari próbált meg azonnal az élre állni, de ez a manővere Kacskovics Krisztián kárára ment aki a falnak csapódott. Ezen kívül a mezőny probléma mentesen indult neki az első futamnak. Az első PaceCar fázisig 15 kört tett meg a mezőny amikor is Kacskovics Krisztián meglökte barit majd Kacskovics lelassuló autóját Szalavics József érta utól. A PC pályán haladása során az utolsó körben Bandi egy rosszul megválasztott sebesség fokozatnak köszönhetően megpördült a gumijai elmelegedtek ami miatt irányíthatatlanná vált autója, vizsont a boxig még 1 kört kellett volna megtennie ezért feladta a versenyt. A PC miután elhagyta a pályát nem kellett sokat várni a következő bejövetelére, a gumijai még ki sem hűltek, a 25. körben Georgius egy kört kapván a pályán véletlen a fdalnak csapta autóját aminek a gumijai szintén izzásig melegedtek a pörgésben és ezután ő is feladni kényszerült a versenyt. Legközelebb majd csak a 48. körben jött a PC, Hange László és bari ütközetét követően. Az 59. körben Hange László kemény támadását Szalavics József rosszul kezelte és a kanyarívet követően ráhúzta Hange autójának elejére az autója hátulját, ami miatt megpörgött vizsont a megpördült autóját bari sem tudta elkerülni így ő mint szenvedő alany került most bele a balesetbe. A verseny utolsó 12 körét megpecsételte a 77. körben szintén bari és Hange László párharca amiben vizsont akkor kacsarock lett a szenvedő fél. A PC 5 kint töltött körének végén CsaB mint lekörözött pilóta a PC mögé felsorakozva az első sorból várta a zöld zászlót, viszont rosszul reagálva a bírói utasításokra hamarabb kezdte el nyomni a gázt a zöld zászló beintésénél, így az utolsó 3 körre ismét vissza jött a PC a pályára, ezért sárga zászló alatt, a PC mögött ért véget a 1,5 órás futam melyet Pab Hunter nyert meg Gabi és a sokat szereplő bari előtt.
-- írta: CsaB /Best F1 BL/ --
3. VB Interlagos, Brazília Összefoglaló A Best F1 BL 3. VB-jének záró futama Inerlagosban jött el. A versenyzők mindent latba vetva összpontosítottak a versenyre, ezért rengeteget gyakoroltak. Ennek eredményeként 1,5 mp-en belüli időt autózott az összese versenyző a felkészülések során. Az időmérőn aztán CsaB bizonyult a leggyorsabbnak 1'11.191-es idejével 20 ezreddel verte Bandit aki a gyakorláson a legjobbat autózta. A 3. Gabi lett, a 4. bbalint, s végül az utolsó helyen vik zárt egy elrontott gyorskörrel. A verseny rajtja elég jól lezajlott, vik egy valami fantasztikusan elkapott rajttal az első kanyarnál már a 2. helyen fordult, de végül a második kanyarnál a még akkor VB cím esélyes csapattársát elengedte Bandi után. Innentől kezdve a két VB cím esélyeség volt a főszerep a verseny alatt ahol a 3. körben egy szerencsétlenül megválasztott kanyarívvel Bamdi nehéz helyzetbe hozta magát és ellenfelét így mindketten megpörögtek. A mezőny hátuk mögött érkező része egy kivételével szerencsés módon el tudta kerülni őket, egyedül Gabi volt kénytelen szárnyaszegetten a boxba hajtani a kör végén. A verseny további részében már mindkét pilóta csak azért küzdött, hogy a távolságot kettejük között módosítsa valamelyik irányba, de bbalint elsőre kemény falatnak bizonyult mindkettejüknek, így csak 2 kör megtétele után tudták a keményen védekező pilótát hátrébb szorítani. vik egy hibát követően pálya szélére kényszerült ami miatt védekezésre nem volt alkalma a 2 pilótával szemben így ő nem volt akadály nekik. Végül a versenyt Bandi nyerte, tetemes 38 mp-es előnnyel CsaB előtt. A dobogón még bbalint végzett. Hivatalos végeredmény:
Ezzel a Best F1 BL 3. Világbajnoki sorozata a végére ért. 3. VB New Delhi, India Összefoglaló Ismét Ázsiába került a mezőny, Indiába. Utolsó előtti verseny, már mindenki izgatott, hisz még mindig nyitott a bajnoki cím sorsa, de sajnos az egyik esélyes Bercii a RedBull pilótája nem vett részt a versenyen, így számára elszálltak az esélyek. Hivatalos végeredmény:
írta: Best F1 BL - - bbalint - - Kedves látogatók, felhasználók Sajnálatos események miatt a web oldal teljes tartalma teljesen elveszett, adatbázis hiba miatt. Ezért kérem minden felhasználó aki nem kap e-mail értesítést felhasználói profilja beállításáról, az regisztrálja magát az oldalon újból. A felhasználói profilokat az erőforrásaim mértékéhez igazodva, megpróbálom minél hamarabb visszaállítani és e-mailben egy ideiglenes jelszót küldök minden felhasználónak amivel be tud lépni az oldalra. A belépés után pedig a felhasználói modulban az ideiglenes jelszót meg tudja mindenki változtatni. Megértését és türelmét mindenkinek köszönöm. írta: Best F1 BL - - CsaB - - 3. VB Austin, USA Texas Hosszú idő után újra Amerikába látogatott a mezőny, most Austin városába. Hivatalos végeredmény: 1 Bandi McLaren Mercedes 21 36:18.822 E verseny befejezése után Bandi átvette az 1. helyezést a vb-ben CsaB-tól, aki csupán 5 ponttal van lemaradva, Bercii hozott a hátrányából CsaB-al szemben, igy CsaB-tól csupán 6 pontnyira van lemaradva míg Banditától 11 pontra, ami szintén nem behozhatatlan két futam alatt. |